"Amit nem lehet megtanulni" (Snétberger Ferenc dzsesszgitáros)

publikálva
2001/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: A cigányzenéről általában mint népzenéről szokás beszélni. Mondhatjuk-e, hogy létezik cigány dzsessz is, és ha igen, ez mennyiben jellemző rád?

Snétberger Ferenc dzesszgitáros

Magyar Narancs: A cigányzenéről általában mint népzenéről szokás beszélni. Mondhatjuk-e, hogy létezik cigány dzsessz is, és ha igen, ez mennyiben jellemző rád?

Snétberger Ferenc: Véleményem szerint van ilyen, és Django Reinhardtól eredeztethető. Ma a Franciaország és Németország területén élő cigányok művelik ezt a műfajt, amely sajátos stílusával valóban a cigányok által csiszolódott ki. Bármilyen közel áll a hagyományos dzsesszhez, kitűnik, hogy cigányok játsszák, tulajdonképpen a cigányos improvizatív játékmód a lényege.

MN: Te azonban nem a stílusjegyek, hanem sokkal mélyebb érzelmek miatt adtad A népemnek címet az utolsó albumodnak.

SF: Amikor azt a darabot írtam, akkor a fájdalomra gondoltam. Auschwitzban nemcsak a zsidókat pusztították el, hanem nagyok sok cigányt is. Több mint egymilliót. Ez az én népem. A komponálás folyamán egy olyan téma után kutattam, amely nem kimondottan a dzsessz, hanem egyszerűen a zene hangjaival képes ezt a szomorúságot kifejezni. Gyerekkoromban a nagymamámtól hallottam egy dallamot, azt dolgoztuk fel Szakcsi Lakatos Bélával; végül is én szereztem, de ő hangszerelte a zenét.

MN: Feltűnt, hogy az utóbbi években - Szakcsi mellett - egyre inkább magyarországi muzsikusokkal dolgozol. Arról van szó, hogy Németország inkább csak az élettered, a munkád a gyökereidhez köt?

SF: Németországban nagyon jó muzsikusok vannak, de az én zenémet nem tudnám német zenészekkel játszani, mert más a kultúrájuk, más a feelingjük. Nagyon örülök annak, hogy magyar kollégákkal játszhatok, mert ők rögtön megértik, hogy mit akarok, de legszívesebben roma zenészekkel játszom, hiszen ők tudnak valamit, amit nem lehet megtanulni, ami egyszerűen a vérükben van.

MN: Nemrég egy örmény harmonikással egy tangó témájú filmhez készítettél Magyarországon zenét. Az efféle latin zenékkel éppoly mélyen tudsz azonosulni, vagy ez esetben inkább csak egy megbízás ellátásáról, esetleg a megélhetésről volt szó?

SF: Végül is mindkettő. Azt a filmet a SAT 1 készítette, így jött a felkérés. Azt mindenki tudja, hogy a filmzenékkel jó pénzt lehet keresni, ugyanakkor én ebből nagyon sokat tanultam is. Nem arra törekedtem, hogy minél előbb túlessek rajta, hanem elkezdtem tanulmányozni a tangófelvételeket, és csodálatos dolgokra találtam. Nagy élmény volt ezzel foglalkozni, ráadásul pár zenészt meg is ismerhettem.

MN: Az imént azt mondtad, hogy a németekkel nehezebben "értesz szót". Ugyanakkor a For My People albumon Marcus Stockhausen trombitál.

SF: ´ a kivétel. Az egyik koncertem után újságírókkal beszélgettem, és érdeklődtek, hogy mi lesz a következő munkám. Én meg mondtam, hogy szeretnék egy fúvós vendéget, mire ők rávágták, hogy akkor Marcus Stockhausennal kéne dolgoznom. Természetesen mindenki ismeri a nevét, az édesapja nagyon híres zeneszerző, de én csodálkoztam, hogy miért pont ő illene hozzám. Úgy gondoltam, nagyszerű trombitás, de inkább klasszikus. Ám aki bedobta a nevét, az jól ismerte a dolgait, és megerősített: "´ a te embered." Mielőtt felvettem vele a kapcsolatot, elmentem egy üzletbe, és belehallgattam a lemezeibe, akkor derült ki számomra, hogy mennyire sokoldalú zenész, és hogy hihetetlenül jó dzsesszt tud játszani. Ezután jöttünk össze, s azóta már igen sokszor játszottunk együtt.

MN: Így május 8-án a Zeneakadémián is. A Vigadóban 28-án ugyanez lesz a program?

SF: Az teljesen más lesz. Nekem lesz egy húsz-huszonöt perces szóló blokkom, aztán a Liszt Ferenc Kamarazenekarral előadjuk a For My People-t.

MN: A következő lemezedre mit tervezel?

SF: Nemrég úgy döntöttem, hogy az összes koncertemet felveszem. Marcusszal tizenhárom volt a közelmúltban, máskor a Lantos Zoli hegedült; biztos találok olyan számokat, amelyek technikailag megfelelőek, úgyhogy egy ilyen "duó-lemezt" próbálok összeállítani. Utána pedig egy vonósnégyessel szeretnék dolgozni, úgy nézne ki, hogy a vonósnégyes, plusz gitár és percussion. Sikerült találnom egy nagyon jó perkást, csodálatos, komolyan. Azt még nem tudom, hogy melyik vonósnégyest választom, de magyarok lesznek. Nagyon szeretem a magyar vonósokat. Játszottam már a Müncheni Kamarazenekarral is a For My People-t, de a Liszt Ferenc Kamarazenekarral egészen másképp szól. Az olyan tempó, ami ott van, az egészen óriási!

Marton László Távolodó

publikálva
2001/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...