Film

Avas krém

James Wan: Démonok között

  • Greff András
  • 2013. október 26.

Film

Az évből még három hónap hátravan ugyan, de nem kockáztatunk sokat, ha kijelentjük, hogy ami a kitermelt filmek súlyát illeti, 2013 az amerikai mozi legsoványabb esztendeje a Bonnie és Clyde bemutatása óta eltelt évtizedekben.

És ha a nagy egészet nézve így van, akkor vajon mit lehet elmondani a horrorfilm zsáneréről, amely immár hosszú évek óta feltartóztathatatlanul távolodik a tökéletes jelentéktelenség kopár sivatagai felé? Itt van például a Démonok között, ez a tengerentúlon kivételes kritikai és közönségfigyelemben részesült úgynevezett nagyvad, és a legtöbb, ami elmondható róla, annyi, hogy legalább nem franchise-termék vagy remake. Az eredeti ötletek abszolút hiányát figyelembe véve ugyanakkor ez sem több, mint szimpla formaság.

Lehet mondani persze, hogy a szellemjárta ház már a kezdetekkor is igencsak szűkös tárgyköréhez ma már egyszerűen képtelenség bármi érdemit hozzátoldani, de ezt a vélekedést még az elmúlt évtizedben is sikerült néhány - érdekes módon egytől egyig spanyol - filmnek eredményesen cáfolnia. Az Ördöggerinc a polgárháborús időszak titkaira, az Árvaház a lassan mérgező múltra, a nálunk idén bánatunkra csak DVD-n forgalmazott Mama pedig a javíthatatlan törések reparálási lehetőségeire igyekezett ráfókuszálni a kísértetfilm megszokottnak mondható keretei között. A Démonok között ezekkel szemben már-már lenyűgöző módon nem akar szólni az égvilágon semmiről, így mázsálásakor nem igazán marad más, mint a rémisztgetés hatásosságának szemügyre vétele. James Wan filmje ebből a szempontból tisztességesen indul, de ez persze minden kísértetfilm leghálásabb része: a jelek felfestése, hogy a nyikorgó hajópadlókkal felszerelt épülettel valami rémesen nagy baj van. Mire aztán kiderül, hogy mi is ez a baj, már el is szivárgott a filmből minden valós izgalom, és a nézőt csak a szánakozás savanyú íze tartja ébren, amikor is Wan dolgozata a kísértetklisék halmozásából hirtelen az Az ördögűző kopírozására vált. A nézők bevonása egyébiránt már csak azért is rettentően problematikus, mert a Démonok között néhány markáns karakter helyett egész focicsapatot mozgat: felnőttből négy van (két rémült szülő és ugyanennyi szellemvadász), gyerekből pedig egyenesen hat, úgyhogy ember legyen a talpán, aki úgy a negyvenedik perc környékén megmondja, hogy az a kislány, aki a legesélyesebbnek tűnik a démon kitüntetett figyelmére, pontosan melyik is a sok közül. A befejezés boldog, a kameramunka átlagos, a zene jelentéktelen: ez ma a legprímább ajánlat, amit a jenki horror felkínál.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.