Joel: Ethan, itt az idő! Ethan: Joel, itt! (kis szünet) Ethan: De mire is, Joel? Joel: Ethan, keresd elő a „Hollywood aranykora” szkriptet! Ethan: megvan, Joel, megvan, az ufós-hidegháborús filmterv alatt volt, kicsit le van kecsöpözve. Joel: Ethan, ez lesz a 2016-ös filmünk! Töröld le a kecsöpöt. Ethan: végre, Joel, végre, akkor hívjam Clooneyt? Joel: hívd, Ethan, hívd George-ot… Nem mernénk rá megesküdni, hogy minden így hangzott a Coen testvérek háza táján, mielőtt belekezdtek új filmjük, az Ave, Cézár! megvalósításába, de hát ilyen film ez, a Hollywood aranykorát szellemesen megéneklő új Coen-film. Mindenki úgy érzi jól magát közben, ahogy azt a körülményei engedik. A Coenek körülményei igen jók, ők nem csak képzelődnek, de ha kedvük tartja, fel is húzzák az ötvenes évek Hollywoodjának jól ismert és már előttük is számtalanszor kifigurázott díszleteit; Clooney oldalára kardot kötnek, a lábára szandált húznak és megkérik, vigyorogjon hülyén, mint a kor római eposzokban feszítő matinésztárja. Scarlett Johansson meg játsszon angyali mosolyú, de mocskos szájú dívát, aki sellőként emelkedik ki egy vízibalett habjai közül, de mert épp valaki felcsinálta, szorítja az uszonya. És így tovább, jöjjenek a komcsi forgatókönyvírók, a tengerészsapkás musicalhuszárok, a lasszós cowboyok és a bolondokháza minden kedves majma, miközben a Coenek a maguk kint is vagyok, bent is vagyok módján, megengedően kacsingatnak. Talán már a következő filmjük felé. Joel: Ethan, keresd elő, kérlek, a zombis-bevándorlós szkriptet! A buddhás-hegymászós alatt van.
Forgalmazza a UIP–Duna Film
