Egy időben mindenki azzal jött, hogy belülről bomlasztotta a rendszert, tulajdonképp mindegy is, melyiket, most meg azok száma ugrott meg hirtelen, akik esküsznek rá, hogy kamaszkoruk legszebb nyarán Stephen King hírhedt horrorbohócának rémképével tértek remegve nyugovóra. Szezonja van a szőlőnek és Kingnek, kicsit felemás szezon ugyan, de két nagy közönségkedvenc közül csak A setét torony vérzett el csúfosan a filmes feldolgozás során, a csatornalakó, gyerekekre vadászó bohóccal riogató Az adaptációja hatalmas sikernek ígérkezik. Ismét beigazolódott, hogy gyerekkel és gyerekgyilkos bohóccal minden eladható. Egyfelől ott van maga a címszereplő, a bohóckülsejű szörnyeteg, akit/amit remek érzékkel megtartottak a filmesek, nyilván azt a logikát követve, hogy nélküle minek belevágni bármibe is. Egy ilyen pofával pedig nem lehet hibázni, ha a legolcsóbb körítést kapja a figura, akkor sem menti meg semmi a filmet a bivalyerős nyitó hétvégétől. Így azonban, hogy egy korrekt, biciklizős, kisvárosi kamasz sztorit is sikerült a könyvből kihozni, hirtelen akkora üdvrivalgás támadt, hogy az a legbékésebb bohócotthonokig is elhallatszott. Talán a hosszú évek böjtje tette, a megkönnyebbülés, hogy végre nem valami szégyellnivaló Kinget játszanak a mozik, hogy kigurították a remekműveknek járó piros szőnyegeket, de sebaj, az őrület egyszer lecseng majd, és marad a King-butik vonzóan taszító díszeiből összerakott iparos munka. Melyre természetesen azok is kamaszkori kedvencükként hivatkozhatnak majd, akik már az 1990-es tévés feldolgozásra is így emlékeznek.
Forgalmazza az InterCom
