„Az a kék szempár!” - Charlotte Rampling színésznő

Film

Hatalmas pofont kapott Paul Newmantől, kinevette Sean Conneryt, félmeztelenre vetkőzött náci egyenruhában, a 45 évben viszont decens háziasszonyt játszik Tom Courtenay partnereként. A nagyszerű színésznővel Londonban találkoztunk.

Magyar Narancs: Önnel is megesett, ami Tom Courtenayval, hogy azt se tudta, hova álljon a legelső filmje forgatásán?

Charlotte Rampling: Fura, de én rögtön otthon éreztem magam, pedig semmi előképzettségem nem volt, még csak színész sem akartam lenni soha. Aztán 18 évesen valaki megragadta a grabancomat és a kamerák elé penderített. Senki sem állított olyat, hogy micsoda nagy színészi tehetség lennék, de elég érdekesnek tartották a megjelenésemet, hogy kipróbáljanak. Csináltak egy próbafelvételt ­velem, és láss csodát, enyém lett a szerep. És rögtön egy főszerep! Ellentétben velem, Tom komoly, klasszikus színészi kiképzést kapott, a színházból érkezett, volt viszonyítási alapja, amikor a kamerák elé állt. Nekem viszont az égvilágon semmilyen alapom nem volt, talán ezért is találtam fel könnyebben magam.

false

MN: Ilyen egyszerű lett volna az egész?

CR: ’65-ben egy nyúlfarknyi szereppel kezdtem A csábítás trükkjében. Elég nagy karriert futott be, az Arany Pálmát is elnyerte Cannes-ban, de én még csak meg se szólalok benne. Ebben szúrta ki valaki az arcomat, és így kaptam meg életem első főszerepét. Nem is akármiben, hanem egy vígjátékban, ami azért is különleges, mert a vidámság a későbbiekben nem igazán volt jellemző a pályafutásomra.

MN: Pedig a Zardoz című sci-fi Sean Conneryvel teljesen úgy fest, mint egy paródia.

false

CR: Na jó, de mi azt hittük, hogy komoly filmet csinálunk. De ahogy Sean megjelent abban a posztapokaliptikus hacukában, én és a másik lány, Sara Kestelman nem bírtuk ki, és elröhögtük magunkat. Seannak nem nagyon tetszett a dolog; a humorérzék nem volt az erőssége. Persze neki is feltűnt, hogy mibe öltöztették, de mit tehetett volna szegény, hát, kibírta valahogy. De tudja, mi a csodálatos: hogy még ebben a nevetséges kosztümben is átjött, hogy nincsen Seannál karizmatikusabb férfi a filmvásznon.

MN: Liliana Cavani holokausztfilmje, Az éjszakai portás a lehető legmesszebb esett a könnyed vígjátékoktól. A leghíresebb jelenetet, amikor félmeztelenül táncol náci maskarában, Cavani előrevette, ezt forgatta le legelőször. Kegyetlen dolog lehetett ezzel kezdeni az első munkanapját…

false

CR: A rendezők már csak ilyenek: a kegyetlenség része a munkaköri leírásuknak. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Az éjszakai portás egy kis költségvetésű, európai művészfilm volt, nem volt más választásunk; akkor és ott, elsőnek kellett megcsinálnunk a film talán legrizikósabb jelenetét. Valamennyi rendezőm közül Liliana Cavani volt a legkegyetlenebb, de ezt meg is követelte tőle ez a film, olyan mélységekbe kellett alászállnunk. Korábbról nem sokat tudtam a holokausztról, 28 éves voltam, ekkoriban nem nagyon beszéltek a történtekről. De Cavani keze alatt alapos leckét kaptam. Emberpróbáló munka volt, de nem panaszkodom. A „jaj, de megszenvedtem a művészetért” kezdetű szólamok nem állnak jól nekem.

false

MN: Cavani előtt egy másik olasz rendező, Luchino Visconti is felfedezte…

CR: Visconti született arisztokrata volt, és úgy is viselkedett, de mi, színészek, a belső köréhez tartoztunk, minket kényeztetett. Velünk nem éreztette az osztálykülönbséget. Úgy vonult, mint egy grand señor. Emlékszem, amikor kiborultam, hogy 23 évesen hogy tudnék már eljátszani egy 30 éves, kétgyermekes anyát, Visconti félrevont, és csak ennyit mondott: „Nem is neked kell eljátszani, csak a szemednek. És én látom a szemedben ezt a kétgyermekes anyát.” És ezzel már meg is volt oldva a dolog. Egyike volt az utolsó nagy rendezőegyéniségeknek.

MN: És Woody Allen?

false

CR: Azt hiszem, a maga sajátos módján ő is az utolsó nagyok közé tartozik. Nagyon szerencsés időben fogtam ki Woodyt; épp két nő között volt, amikor a Csillagporos emlékben szerepet adott. Már maga mögött hagyta Diane Keatont és még nem kapott rá Mia Farrow-ra. A filmben én voltam a Woody számára tökéletes nő. A tökéletes nőt persze Woody Allen-esen kell érteni: tökéletes, de tetőtől talpig neurotikus. Örömteli, plátói kapcsolat volt a miénk. Imádtam vele dolgozni.

MN: A filmtörténet egyik legnagyobb pofonját kapta Paul Newmantől Az ítélet című Sid­ney Lumet-filmben. Tartottak pofonpróbát?

false

CR: Kedves, hogy ezt mondja, de azért a negyvenes években a miénknél jóval nagyobb pofonokat is kiosztottak a vásznon. Bumm-bumm, csak úgy záporoztak a pofonok. Mi sem kerítettünk nagy feneket a dolognak, már csak azért sem, mert Sidney Lumet szeretett gyorsan dolgozni, időnk se lett volna rá, hogy cizelláljuk a pofonosztást. A forgatás előtt Lumet összezárt minket, színészeket, és két héten át veséztük a forgatókönyvet. De amikor forgatott, nem volt megállás.

MN: És Newman?

CR: Ó, az a kék szempár! Az a híres kékség! Feledhetetlen emlék. Paul a method acting híve volt, ebből nem engedett, pedig már micsoda karrier volt a háta mögött. Láttam, mennyire komolyan veszi, milyen bonyolult technikával éli bele magát a szerepébe.

MN: Új filmjében, a 45 évben komoly bizalmi válság alakul ki férj és feleség közt 45 együtt töltött év után. Vannak hasonló tapasztalatai?

false

CR: Örök kérdés, nemde, hogy mit mondasz el és mit tartasz meg magadnak egy párkapcsolatban. S ha elhallgatsz valamit, azzal árulást követtél el, vagy sem? Azon is sokat lehet dilemmázni, hogy mennyit mondasz el az előző életedről, amiben a párod nem volt jelen. Bizonyos idő elteltével talán jobb hallgatni. Nem hiszem, hogy mindent meg lehet osztani a másikkal. Sokáig a saját kapcsola­taimban is azt hittem, hogy lehetséges teljes őszinteség, de megéltem jó néhány árulást és sok minden mást is, szóval, ma már azért másképp látom. Senki sem tudhatja, hogy nem lepi-e meg egyszer csak a kedvese valamivel. 45 év sem garancia semmire. Persze, mindenből fel lehet állni; tudom, mert tapasztalatból beszélek. Volt egy-két elválás az életemben.

MN: Azt tudjuk, hogy Tom Courtenay-val remek volt az összhang. De milyen volt a kutyával?

false

CR: Egy rémálom volt. Profi kutya volt, túlságosan is profi. Egy képzett rendőrkutya, határozott elképzelésekkel arra nézve, hogy ha veszélyt szimatol, azonnal támadjon. Ami nyilván a rendőri munka során sok hasznot hoz, ám egy időskori családi drámában inkább akadályozza a munkát. Az egy helyben ülés nem volt az erőssége. Elhatároztuk, hogy felmondunk neki, de nem találtunk helyettest, így jobb híján megtartottuk.

MN: Játszott Robert Mitchummal a Kedvesem, isten veled című Chandler-adaptációban. Mitchum nem sokra tartotta a színészmesterséget: „Két stílusom van: az egyik, amikor lovon ülök, a másik, amikor nem” – mondta egyszer. Túlzott?

CR: Szerintem ebben a filmben nagyon is kitett magáért, én legalábbis így éreztem. Túllépett a megszokott stílusán, nem gondolja? De azért van igazság a dologban, mert sok olyan filmje van, amin egyszerűen csak átsétált, mintha a legrövidebb utat keresné a kijárathoz. Persze, ahogy Mitchum tudott átsétálni, az azért egy világklasszis átsétálás volt. Olyan járása volt, hogy az vonzotta a tekintetet. Nincs az a B film, amiben legalább a járására ne kéne odafigyelni. Kevés ilyen cool fickót ismertem. Persze Newman és Connery is ilyenek; igazi ikonok. Eláll a lélegzet, ha csak elsétálnak a kamera előtt.

false

MN: Kedveli a B filmeket?

CR: Nagyon is. Párizsban élek, van egy tévécsatornám, ahol éjjel-nappal klasszikusokat és kevésbé klasszikusokat adnak. Ezen lógok én is. Azt sem tudom, mit nézek, de engem ezek a fekete-fehér, elfeledett filmek megbabonáznak.

MN: Az akciófilmeket kedveli?

CR: Nem igazán. Szeretem, ha van története is annak, amit épp nézek.

MN: A Vanishing Point klasszikus, hetvenes évekbeli B film volt, vagány autósmozi. Szerepelt benne, de kivágták…

false

CR: A kivágott jelenetek között jó eséllyel meg fog találni a DVD-n. Jó kis jelenet volt, de a rendező úgy ítélte, lelassítja a filmet. Most mondja meg, lassítottam én már le filmet valaha is? Titokzatos jövendőmondó vagyok, felbukkanok, aztán eltűnök a főhős életéből. Annyira jól sikerült eltűnnöm, hogy a filmben sem látszom.

(Kritikánk a 45 év című filmről a Visszhang rovatban itt olvasható.)

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.