Egy ilyen letűnt fényű iparvárosban, Lac Saint-Jeanban él az autókereskedők ásza, a felülmúlhatatlan Marcel Lévesque (Gilbert Sicotte), aki már 1988 óta az év dolgozója. Minden napja hasonlóan telik, ugyanaz a menet: házból ki, 50 méter séta az autókereskedésig, egész napos eladás, végül a szükségszerű alvás, majd minden elölről. A gyors észjárású, furfangos, mindjárt nyugdíjba vonuló öreg azért él, hogy adhasson - mármint eladhasson. A munkanélküliség sújtotta régióban ő még szerencsésnek mondhatja magát, munkája van, ha élete már nem is nagyon. Az egyedüli színfolt a dolgos mindennapokban imádott lánya és unokája, meg a bájos kísérőprogramok, ahonnan öregünk kicsit mindig kilóg. A kereskedők sztárjának van egy titka, amitől marha jól megy az üzlet: ismeri az embereket. Kiismeri mindenki gyengéjét, kedves, figyelmes, és hopp, máris eladott egy autót. Ám a dörzsölt fickó élete tragikus fordulatot vesz - amiben egy szarvasnak fontos szerep jut, ki hitte volna -, talán ettől minden megváltozik majd. De minden marad a régi.
Sébastien Pilote filmjének képi megjelenítése, annak is lírai vetülete időnként némi rosszullétet okozhat: ismerik azt, amikor az elsuhanó fenyőrengeteg után kénytelenek vagyunk villanypóznákat számolni, csak hogy történjen valami, majd mikor a kocsi ablakából kinézve nem látni semmit, csak a rengeteg havat, újra keresni kell valami számolnivalót.
Bár Lévesque életében - tragédia ide vagy oda - nem változik semmi, azért valami mégis: vége lesz a télnek, s szerencsére a filmnek is.
