Interjú

„Az ellenállás végére értem”

Pálfi György rendező

Film

Hét nagyjátékfilm és egy csomó kicsi – jelenleg így fest a filmográfiája. Ha rajta múlik, nem ezeket a filmeket rendezte volna meg, és nem is csupán ennyit. Első filmje, a Hukkle amerikai premierjének alkalmából retrospektív vetítéssorozatot rendeztek alkotásaiból New Yorkban, a Brooklyn Academy of Musicban (BAM). Ennek alkalmából ültünk le beszélgetni.

Magyar Narancs: A BAM-ben rendezett vetítéssorozat elsősorban sokszínűségét emelte ki: dialógusmentes gyilkossági film, történelmi testhorror, komplex sci-fi – sorolta alkotásait az ajánló. Meglepte valamelyiknek a fogadtatása?

Pálfi György: Ami feltűnt, hogy milyen jól fogadták a régebbi filmjeinket is, pedig van, amelyik már több mint húszéves. Különösen fogékonyak voltak a Nem vagyok a barátodra, pedig annak épp az volt a koncepciója, hogy díszlet, forgatókönyv, eszközök nélkül, bárki számára elérhető technológiával, egyfajta kameratöltőtollat használva megnézzük, hogy milyen filmet tudunk írni. Hiába ismeri ugyanis mindenki a szavakat, jó verset viszonylag kevesen költenek. Kíváncsiak voltunk, mi mit hozunk össze ilyen körülmények között, az amerikai közönséget pedig nagyon megérintette a film.

MN: Retrospektív vetítést befejezett életműveknek szoktak szentelni.

PGY: Engem is csak az „vigasztal”, hogy épp a nyolcadik filmemet vágom, szóval a befejezéstől még távolabb vagyok. Az idén töltöttem be az ötvenet, én magam is átgondoltam, mi lenne, ha nem lenne több, és ennyi lenne az egész. Meg is ijedtem! Másrészt van ebben valami szép is: ott van Fellini 8 és ½-je; vagy Tarantino, aki kilencet rendezett és azt mondta, a tizedik után visszavonul. Bárhol, bárkit utolérhet a vég, ha az én pályám itt és ennyinél zárul, az is rendben van. Most először láttam a filmjeimet így egyben, és nagyon érdekes élmény volt. Én látom a logikát abban, milyen stílusokat jártam be, milyen gondolatok mentén készültek ezek a mozik – még akkor is, ha az a filmográfia, amelyet magamnak álmodtam volna, inkább ötletek és megvalósítatlan forgatókönyvek szintjén létezik.

MN: Foglalkoztatja, hogy mit hagy maga után?

PGY: Egyfolytában azon gondolkodom, hogy miért ez a film jött és nem az; miért ez maradt fenn; miért ez készült el. Hiába igyekeztem szándékosan építeni az életművemet, meg kell vallani, hogy ez nem sikerült. Azokra a filmekre, amelyeket egymás után akartam forgatni, soha nem sikerült finanszírozást találnom. Úgyhogy szinte véletlenszerűen nőttek ki ezek a mozik a semmiből. A Nem vagyok a barátod például a Taxidermia utáni kimerültségből: nagyon szerettem volna filmet csinálni, de nem akartam még egyszer éveket várni és belevágni egy ugyanolyan aprólékos, hosszú előkészítést igénylő munkába. De ebben az időben már kész volt a Rejtő Jenő-filmterv, már csírázott a Toldi ötlete, külföldön pedig épp egy mesefilmet készítettünk elő – ezekből mind nem lett semmi.

MN: Korábban úgy fogalmazott, hogy Steven Spielberg alkotómódszere áll a legközelebb önhöz, aki egy blockbuster után jellemzően egy szerzői jellegű filmnek vág neki; a lényeg azonban a közönség kiszolgálása. Spielberg hazájában is szórakoztatónak tartották a filmjeit?

PGY: Amerikában én igazi, tőrőlmetszett művészfilmes vagyok, ez nem is kérdés. Mindegy, hogy melyik filmet nézzük, a Taxidermiától Az úr hangjáig mindegyikre úgy tekintenek, mint egy alacsony költségvetésű, filmnyelvi kérdésekkel foglalkozó szerzői alkotásra. Persze attól, hogy a tengerentúlon az arthouse-ba zártak, mindig is az volt az álmom, hogy blockbustereket is készítsek, magas színvonalon, sok nézőt szórakoztassak. Azt gondolom, megvan hozzá a vénám; azokon az új-holly­woodi filmrendezőkön nőttem fel, akiknek a mozijai megtestesítik ezeket: Spielberg, George Lucas, vagy épp Robert Zemeckis. Itthon erre sajnos elég kevés esélyt látok: az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi egyetlen jelenete például Brad Pitt-tel és George Clooney-val többe kerül, mint egy teljes magyar film, mert olyan a helyszín és olyanok a ruhák az öltönyöktől az aktatáskákig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.