vaklárma

A víz azúr

Film

Ezzel talán zárul is a nyári filmek szezonja...

A gyerekek az árnyékban pontösszekötőset játszanak a szúnyogcsípéseken, rekordokat döntöget a miniszoknyák okozta közúti balesetek száma, a tévé megkezdte az Ötvös Csöpi-filmek végtelenített vetítését: nyár van. Élmények, utazás, eperillat, szerelem és egyéb hasonló, borítóra illő felsorolások, minden, amivel a földi poklot promózni szokás, holott hőguta, kullancsriadó, mások nyaralós képeinek keserű nézegetése és a tömött busz izzadt üléséhez ragadás jellemzi. Persze nem szabad így hozzáállni, hiszen a nyár az év leg­izgalmasabb időszaka, a permafrosztban hibernálódott halálos vírusokkal együtt ilyenkor az emberi szív is felszabadul, élni vágyik. Vagy jobb híján arra, hogy megnézze, más hogyan csinálja. Itt jön képbe a hűtött moziterem, ahová az is bemenekül a forróság elől, aki amúgy nem rendszeres látogató, klímaszorongás elleni klímakulturálódással növelve a nézettséget. A forgalmazók cserébe ilyenkor igyekeznek témába vágó filmekkel kecsegtetni, hogy megérintve érezzük magunkat olyan tengerparti luxusvakációkról szóló filmeket nézve, amilyenekre mi jó eséllyel nem megyünk.

Vigasztalásképp megkapjuk az augusztus 22-én mozikba kerülő Vészjelzés című pszichológiai horrort, amelynek láttán – kimaradva az efféle kiruccanásokból – mindjárt ujjal mutogathatunk, hogy „na, ezért nem megyünk”. Zoe Kravitz első nagyjátékfilmjében két jobb sorsra érdemes fiatal nő kap meghívást egy multimilliárdos szigetére, hogy ott aztán válogatott finomságokba vessék bele magukat. A lányok feltehetően nem filmnézéssel töltötték az elmúlt éveiket, mert nem tűnik fel nekik, hogy itt a Tűnj el!, A menü, a Végtelen víztükör és a hasonló filmekből jól ismert, tehetősek gusztustalanságait kisembereken levezető embervadászatra megy ki a játék. Egyébként oktatóvideóként sem utolsó a film, tanuljanak csak belőle a gyanútlanul nyaraló fiatalok. Mit mondunk tehát, ha egy milliárdos idegen indokolatlanul kedvesen meghív minket a luxusvillájába? „Köszönjük szépen, nem szeretnénk véres társadalmi szatíra pórul járó főszereplőivé válni!” Persze nem szép dolog az áldozathibáztatás, pláne, hogy a filmben Channing Tatum kígyóskodja be magát a keblekbe, ami nyilván sokakat meggyőzne arról, hogy megéri kockáztatni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.