Különleges kapcsolatok

Roger Mitchell: A király látogatása - Hyde Park on Hudson

  • - borz -
  • 2013. február 17.

Film

Kedvencünk, Bertie és Elizabeth ím visszatért, lévén A király látogatásában A király beszéde folytatását tisztelhetjük.

Ez persze túlzás, legyen csak spin-off, hiszen a film más karakternek formálja meg VI. Györgyöt és nejét. Az lett volna az igazi, ha sikerül megnyerni Colin Firth-öt és Helena Bonham-Cartert az újrázásra. Nem mintha bármi kifogás érhetné Samuel Westet és Olivia Colmant: mindkettő király. Kicsit bornírt, kicsit karót nyelt, de nagyon szerethető és vicces brit uralkodópárt adnak, akik közhelyesen ütköznek meg közhelyes amerikai "furcsaságokon", melyek között a hotdog viszi a prímet. E tekintetben abszolút hiánypótló a vállalkozás: még soha senki nem csinált filmet a hotdogról.

A nem különösebben izgalmas étel azért válhatott főszereplővé, mert A király látogatása amúgy nem szól semmiről.

Van egy úgynevezett szerelmi szál, Franklin Delano Roosevelt titkos (ezt úgy kell érteni, hogy mindenki tudja, de nem beszélnek róla) afférja Daisyvel, s e "különleges kapcsolat" teljes érdektelenségét azzal próbálják kezelni az alkotók, hogy időben összehozzák egy másik különleges kapcsolat, a britek vizitjével. Ne tévesszen meg senkit, hogy történelmi jelentőségű évben, 1939-ben járunk, pár hónappal a háború kitörése előtt, mert a világhelyzetre itt alig is vesztegetnek szót. A harmadik ciklusát nyüvő FDR politikai, vezetői működéséről annyit tudunk meg, hogy sok ember ugrál körülötte, mindenki akar tőle valamit, de ő másra sem vágyik, mint pihenésre és kikapcsolódásra. (Azért csak nekifutott negyedszerre is.) Az elnök figuráját ugyanúgy nem dolgozták ki, mint a többiekét, az meg elég kínos, hogy mintha a járványos gyermekbénulás, a polio következményeit találták volna benne a legfotogénebbnek. Bill Murray szerepfelfogása abban ragadható meg, hogy jutalomjátéknak tekinti FDR kidolgozatlan alakját, és látható élvezettel meg egy jó adag gátlástalansággal lubickol benne.

De akivel igazán elbántak itt, az Margaret Stuckley, alias Daisy. Adva van egy valaha szebb napokat látott, de a nagy válságban legatyásodott, majd elárvult leányzó, aki csendben hervadozik idős nagynénje mellett, mígnem egy szép napon automobil jő érte, és az elnöki rezidenciába viszi, ahol a nagy ember megmutatja neki a bélyeggyűjteményét. Daisy ugyanis Roosevelt hatodik unokatestvére... és mielőtt tévedésbe esnénk: a szintén igen távoli kuzin Eleanor ide vagy oda, FDR nem űzött sportot az endogámiából, mint kiderül, a lányt egy másik, kissé már elnyűtt szerető hívta a házhoz újdonságként, s a látszat megőrzésére valóban a legpraktikusabb megoldás a "rokon" lány. Amikor Daisy megtudja, hogy kapcsolata az elnökkel távolról sem különleges, előbb összeomlik, majd duzzog pár napot sivár otthonában, és nyilván számot vet a lehetőségeivel: sebzett lelkét ápolva öregszik meg a nélkülözésben és a dögunalomban, vagy félreteszi a büszkeségét, és a jó oldalát nézi a dolognak. Daisy az utóbbit választja, és felszabadult, derűs kedélyű nő válik belőle. Ez egy elég érdekes történet lenne, amit sajnos nem írtak meg, mert kellett a hely a hotdognak.

A Big Bang Media bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.