Film

Az ember, akit Ovénak hívnak

  • 2016. augusztus 14.

Film

Főhősünk mogorva majdnem-hatvanas özvegyember, aki nem finomkodik embertársaival: lakókörnyezetében nem tűri a zajongást, a szabályszegést, a visszaélést mások tehetetlenségével. Nem szereti, ha leértékelésnek nevezik az up­sellinget és gondoskodásnak az egész­ségpénztári ügyeskedést. De legfőként azt nem szereti, amikor nyegle ficsúrok, a vasúttársaság menedzserei „új lehetőségnek” nevezik az ő lapátra tételét – 43 évnyi szolgálat után, egyik napról a másikra.

Ebből az alaphelyzetből kibomolhatna a fogyasztói társadalom hazugságrendszerének kritikája, amelyben az átverés átverésnek, a hülyeség hülyeségnek neveztetik – a film alapját képező milliós olvasottságú, megnyerő stílusú lektűr ezzel kacérkodik. A filmváltozat létrehozója (Hannes Holm családi vígjáték-specialista) viszont a tolerancia üdvözítő voltáról szóló propagandaanyaggal próbál sikert aratni. Szakszerű könnyfacsarás közben tekintünk vissza Ove viszontagságos, tragédiákban gazdag életére, korai árvaságára, elvesztett gyermekére, megbénult, majd elhunyt feleségére. A propagandafázisban pedig lassan kiderül, hogy van ennek a zord embernek szíve, sőt ez a szív aranyból van és nagy. A mizantróp hős megnyílik bevándorló és homoszexuális embertársai felé, sőt még egy kóbor macskát is magához fogad. Mindezek azonban nem lejátszódnak, emberi reakciók segítségével közölt érzések és energiák összjátékaként, hanem bekövetkeznek, vagyis a színészek előadják a kívánatos mondanivalót. Ezek pedig egytől egyig szentimentális klisék közé ékelt felszínes jelszavak.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.