Film

Az ember, akit Ovénak hívnak

  • 2016. augusztus 14.

Film

Főhősünk mogorva majdnem-hatvanas özvegyember, aki nem finomkodik embertársaival: lakókörnyezetében nem tűri a zajongást, a szabályszegést, a visszaélést mások tehetetlenségével. Nem szereti, ha leértékelésnek nevezik az up­sellinget és gondoskodásnak az egész­ségpénztári ügyeskedést. De legfőként azt nem szereti, amikor nyegle ficsúrok, a vasúttársaság menedzserei „új lehetőségnek” nevezik az ő lapátra tételét – 43 évnyi szolgálat után, egyik napról a másikra.

Ebből az alaphelyzetből kibomolhatna a fogyasztói társadalom hazugságrendszerének kritikája, amelyben az átverés átverésnek, a hülyeség hülyeségnek neveztetik – a film alapját képező milliós olvasottságú, megnyerő stílusú lektűr ezzel kacérkodik. A filmváltozat létrehozója (Hannes Holm családi vígjáték-specialista) viszont a tolerancia üdvözítő voltáról szóló propagandaanyaggal próbál sikert aratni. Szakszerű könnyfacsarás közben tekintünk vissza Ove viszontagságos, tragédiákban gazdag életére, korai árvaságára, elvesztett gyermekére, megbénult, majd elhunyt feleségére. A propagandafázisban pedig lassan kiderül, hogy van ennek a zord embernek szíve, sőt ez a szív aranyból van és nagy. A mizantróp hős megnyílik bevándorló és homoszexuális embertársai felé, sőt még egy kóbor macskát is magához fogad. Mindezek azonban nem lejátszódnak, emberi reakciók segítségével közölt érzések és energiák összjátékaként, hanem bekövetkeznek, vagyis a színészek előadják a kívánatos mondanivalót. Ezek pedig egytől egyig szentimentális klisék közé ékelt felszínes jelszavak.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).