Mondjuk, ők inkább afféle hátramozdítónak számítottak, hisztis népség. Sztupa és Troché kimentek eléjük az Embakasi repülőtérre, de már ott panasszal éltek, hogy milyen volt a kiszolgálás, és egyáltalán miért a poggyásztérben kellett utazniuk. Óriások vagytok, máshol nem fértetek volna el. A bili viszont a parkolóban borult ki, amikor a kerti óriások meglátták a járműveiket. Zebramintásra pingált Land Rover Safari volt ígérve, kiabált a szószólójuk. Anyád, mondta helybenhagyólag Troché. Végül persze beletörődtek mindenbe, de morogniuk azt feltétlenül kellett. Híg a kávé, nem single malt a whisky, a szar is keserű. Amikor kiértek végre a szavannára, ott is ugyanúgy folytatódott minden, a sátrak kicsik voltak, a nap sütött, az oroszlánok túl hangosan üvöltöttek, a vacsora kolduskenyér volt, az is zónaadag. Amikor viszont meglátták a sátrukból kilépő Sztupát és Trochét, tényleg elszabadult a pokol. Troché még csak oké volt, ám amikor Sztupát észrevették, mindegyikük heves óbégatásban tört ki, a szavukat sem lehetett érteni, mind egyszerre akarta mondani a magáét.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
