Az elveszésről szól (Egressy Zoltán drámaíró)

  • Kovács Gabi
  • 2000. augusztus 17.

Film

Magyar Narancs: Nagyon unod már, hogy mindig a

Drámák című kötetében elolvashatja a Portugált, sőt a Sóska, sültkrumpliban címűt is. A Portugál filmváltozata hamarosan a mozikban. Portugálról faggatnak?

Egressy Zoltán: Nem. Azt unom, ha Portugáliáról kérdeznek. Arról szoktak.

MN: Akkor beszéljünk Portugáliáról. Wim Wenders is beleszeretett, bár leginkább a Madredeus énekesnőjébe.

EZ: A Madredeus énekesnőjébe én is beleszerettem, találkoztam is vele két éve. Nagyon nem szeretek arról beszélni, hogy milyen jó közösséghez tartozni (én például az égvilágon semmilyen irodalmi csoportosulásnak nem vagyok tagja), de az feltűnő, hogy ott mindenki együtt van valahogy, és ismeretlen a cinizmus.

MN: Kilenc éve megjelent egy versesköteted, aztán hosszú ideig csend. Két éve pedig rajtaütésszerűen drámaíró lettél. Hogyan kerül egy fiatal és ismeretlen drámaíró első színdarabja pont a Kamrába?

EZ: Radnóti Zsuzsa dramaturg adta oda Zsámbéki Gábornak. Egy ideig úgy volt, hogy a Vígszínház mutatja be, aztán átkerült, és jó, hogy így történt. Tudtam, hogy ez a közönség szeretni fogja a szöveget.

MN: Volt zenekarod. Ott még doboltál.

EZ: Szerintem a kilencvenes évek legjobb beatzenekara volt a Sztriptíz, de nem olyan nagy baj azért, hogy már nincs. Most kitaláltam, hogy klarinétozni fogok.

MN: Sok olyan dologgal foglalkoztál, ami nem esett jól?

EZ: A zene speciel jólesik, de azért előfordult. Most is előfordul. Nehéz lenne mondjuk olyan napirendet kialakítani, mint amilyent Balzac. Délután kettőkor ébredt. Ez még rendben volna. Nyolcig írt, akkor lefeküdt. Éjjel kettőkor megint felkelt. Írt. Reggel nyolckor lefeküdt aludni. Ez jó.

MN: Vonzana?

EZ: Nem, ez azért túlzás, de valahol imponáló, hogy csak azt csinálta, amit a szíve diktált. Az érdekelte, hogy írjon. Én azért úgy tudom, hogy állandó adósságai is hozzájárultak ehhez a napirendhez. Egyébként nem ismerek olyan mai drámaírót, aki drámaírásból él. Persze nem kötelező jól élni. Korábban napilapoknál dolgoztam. Két évig kéne még folyamatosan aludnom, hogy kiheverjem azt az időszakot. De van két gyerekem. Így aztán csinálok ezt-azt.

MN: Úgy hírlik, nagyon gyorsan gépelsz.

EZ: Nem, gépíró azért nem vagyok. De jó, mert egyébként elrohannának előlem sebesen szárnyaló gondolataim, így viszont utolérem őket.

MN: Sóska, sültkrumpliban a Shure-ban játszott darabod címe. Furcsa ízlés.

EZ: Anyukám csinálta így gyerekkoromban, ez a kedvenc ételem. A darab egyik szereplője eszik ilyet, ezért ez a címe.

MN: A Portugálra azt mondják, az elvágyódásról szól, a Sóska pedig egy bírói öltözőben játszódik.

EZ: A foci csak a téma, a közeg meg az ürügy. A Portugál egyéként nemcsak az elvágyódásról szól, inkább arról, hogy egy külső erő (egy érkező ember) hogyan robbanthat fel meglévő kapcsolatokat. Ott is fontos, hogy zárt a tér. Jobban érzékeltethető, hol vannak a tolerancia meg a szabadság határai. És az is, hogy egyáltalán hol van a szabadság, kívül vagy belül.

MN: Azt mondják, a mai írók Parti Nagy meg Esterházy köpönyegéből bújtak ki, és a használt nyelv amolyan műnyelv.

EZ: Bizonyos értelemben műnyelv egy mű nyelve, de igazából én azt szeretném, ha nagyon természetes lenne. Minden szereplőm máshogy beszél, három ember háromféle stílusban. De fontos, hogy a nyelv csak eszköz, és nem cél. Mint egy hangszer, olyan. Most hallottam színházi emberek egy csoportjának komoly problémájáról, hogy valakinek a darabját miért nem vállalja fel egyik színház sem. Lehet, hogy jók a szövegek, de nincsenek működő színpadi szituációk. Csak azért mondom, mert az fontosabb, mint a nyelv. A színpadi realizmus. Ez nem jelenti azt, hogy realistának kell lenni, a Portugál helyenként egészen szürreális, de ez csak nagyon komoly színpadi realitásból születhet meg. Így igazi, így marad tétje a dolognak.

MN: Egyesek a nyelvezet miatt istenítik a Portugált, mások ezért marasztalják el. A kritika mit jelent számodra?

EZ: Jó, ha indulatokat vált ki valami, de én például nem tudok mit kezdeni a szélsőségekkel. És nagyon nem mindegy, ki írja a kritikát, mert Magyarországon ma bárki írhat, aki akar. De egyáltalán nem kritikák alapján járnak az emberek színházba.

MN: Nincs hatása a közönségre, hogy mit írnak valamiről?

EZ: Sajnos, vagy hál´ istennek kábé annyi, mint a cipőfűzőm állapotának Robert De Niro testhőmérsékletére. Néhány kritikus véleménye persze fontos. Főleg ha tárgyszerűen, elemzően, és elfogulatlanul képes írni.

MN: A filmszemlén bemutatták a Portugálból készült filmet, amit szeptembertől játszanak a mozik. Aki a színházi előadást nem látta, annak tetszett, aki igen, annak nem annyira.

EZ: Túl sok minden kimaradt a filmből. De nekem tetszik. Pedig én láttam az előadást.

MN: A Neoprológus Kiadó adta ki a kötetedet, amelyben az említett két darab mellett a Reviczky is benne van. Örülsz neki?

EZ: Persze, jó, hogy nyomtatásban megvannak most már. Egy nap alatt kellett a korrektúrát elolvasnom, és akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen az elveszésről szól mindhárom darab. Bármi van is a felszínen.

Kovács Gabi

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.