Tévé

Azt csinál, amit tud, kimegy egy kis fáért

Pesty Fekete Doboz - A cigány-magyar együttélés

  • Solymosi Bálint
  • 2012. április 6.

Film

A magyar nemzet előtti prompt és határozott cigánygyónással kezdünk, ösztönszerűen tépődik föl roma lelkünkből az esdeklés: Szűz Máriám, mi ez? A vágóképek "mint a parancs", azon nyomban magukkal ragadnak, közös vezeklésbe fogunk, a magyar nép sine qua non a cigányságunk számára, nélküle nemhogy nem tud élni, nem is akar - és mégis csak a bajt, a mindenféle léhűtőségek, cirkalmatok veszedelmét hozza eme édes-nemes népre, amely szinte már aluszékonyan megengedő.

Megint és újfent kiderül, mennyire nagyvonalúan segítőkészek és együttérzők vagyunk, és a szívünk áhítattal és könnyűséggel telt lesz, mert végre nem látjuk oktalannak a nemzeti kisebbségeink iránti gyűlöletet. Most már a napnál világosabb: ők bűnösök, és mi, magyarok hiába tesszük (vagy akarjuk legalább) a jót, annak semmi haszna; most sóhajt hallani felőlük, és már ez is valami. A Pesty Fekete Doboz tíz hosszú év kihagyás után az MTV képernyőjén újra. Szerdán esténként dokusáv lesz a köztévé műsorán - ez a nyitány.

Arcunk meredt és hideg, mint megannyi rendőr arca; az erőszakszervezet tagjai méla tanácstalansággal hallgatják Forgács Istvánt, ki maga zalaegerszegi cigány, úgynevezett cigányügyi szakértő, és őt a gádzsó politikai elitis ekként elfogadja. Fiatal rendőröknek tart előadást többek közt arról, hogy létezik cigánybűnözés, azt ne higgyék, hogy nincs ilyen! Ő maga láztól izzó levelet írt tavaly ősszel a Hírszerzőre, ahol vitaindítóként hozták (és lett belőle az ún. Cigányvita). Egy alanyi írás, amelynek visszatérő retorikai fogása - "nem tartozom közétek, ha..." - kissé felkavarta az állóvizet. Eléggé zavaros, érzelmesre hangolt kinyilatkoztatása volna ez a szakembernek, és mint vitairattal nem nagyon lehet mit kezdeni vele, azon túl, hogy fölháborodik valaki rajta vagy tetszik neki.

Más a helyzet azonban a filmmel, amely már rájátszás; amely felhasználja ezt a nem túl szerencsés önvallomást, szomorú tényként ismertetve meg velünk a valóságot. Egy roma végre kimondja az igazságot: minden cigány maga tehet róla, hogy ott van, ahol van. Tessék ezt belátni, és beismerni azt is, hogy csak kárára vannak ennek a fényes gádzsó társadalomnak, és nemkülönben gátjai a szép jövőnek, haladásnak. Ezt már nem a romaügyi szakember, hanem Pesty László és filmje látja és láttatja így. Nem egyoldalú ez a - mi is ez? - propagandafilm, hanem mindenestül fals. Pesty azzal indult neki stábjával, hogy igazolja az állítást a romák felelősségéről, mindehhez "rendes, szolgalelkű, ájtatos" romákat keresett és talált. A film példamutató; szinte idilli világot teremt elénk, és persze a cigányok elé, na tessék, így kell élni, vagy így is lehet élni, szépen, okosan, kaláccsal az asztalon, és a hit is nagyon fontos, hogy sorsával megbékéljen az ember.

Az úgynevezett romaprogramok alapítványi támogatásainak és maguknak a terveknek csak híre, hamva; általában véve nem forog fenn a közjó veszélye, jó ideje a magánérdek diktálta pozíciók a szentségek. Hogy mi van a mélyszegénységben élőkkel, elesettekkel, cigányokkal? Csak bajnak vannak! - válaszolja ez az ignoráns elitet feltétel nélkül igazoló film. Ami kérdés marad: mitől, hogyan ne lennének apatikussá ezek az emberek, amikor nem hülyék? A roma anyák csak szülnek, a férfiak meg kimennek tüzelőfáért, ahelyett, hogy rendes, európai, kulturált ember módjára tűnnének el a fenébe.

Minden szempontból brutális melléfogás, alakuló antikultúránk rémítő eseménye ez az opus, mely azzal a hivalkodó elgondolással jött létre, hogy akkor öntsünk végre tiszta vizet a pohárba.

M1, március 7.; M2, március 14.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.