Róbert Gida felnőtt, és egy kissé megfáradt Ewan McGregor lett belőle. Gidát és az őt játszó színészt ugyanaz sújtja: nincs az a szürke háttér, ami előtt színes egyéniségnek látszódnának. A biztos megélhetés mindegyiküket elszürkítette, talán még Róbert Gida járt jobban, neki nem Hollywoodban, hanem egy kicsivel kreatívabb helyen, egy bőröndgyárban kell főmunkaidőben behódolnia a főnöki akaratnak. A főnöki akaratot Mark Gattis testesíti meg; a két lábon járó sznobéria és felfuvalkodottság igazi ziccerszerep, ha Jim Broadbent épp máshol forgat, Peter Capaldi pedig színházban játszik, akkor Gattis a producerek első számú favoritja. Egy bármikor bevethető, problémamegoldó színész-mindenesről van szó, ezért is csalódás, hogy a hétpróbás szórakoztatóipari szakember (akit a Sherlock Holmes-sorozat legfőbb kreatívjaként és Sherlock bátyjaként kedveltek meg sokan) olyat tesz, amire őelőtte csak kevés jó házból való brit színész vetemedett: mindvégig magabiztosan és teljességgel jelentéktelen. Ugyanez McGregor esetében nem újdonság, bár jóhiszeműen éppenséggel mondhatnánk azt is, hogy a színész szakmai alázatból nem akarja ellopni a show-t a beszélő játékmacitól. És Micimackó él is a lehetőséggel, ő is, akárcsak gyárilag koptatott, varrás mentén repedő kollégái (Füles & Tigris) könnyűszerrel lejátssza McGregort. McElek sajnos nem szerepel a filmben, McGregor viszont szerényen beéri azzal is, hogy néhányszor jó ütemben végigsétál azon a Londonnak látszó, mesebeli díszletutcán, amely nélkül nincs sem Paddington, sem Mary Poppins.
Forgalmazza a Fórum Hungary
