Interjú+Kritika

Baseballról egy szót se

Bennett Miller: Pénzcsináló

  • - köves -
  • K. L.
  • 2011. december 24.

Film

Közismert jelenség, hogy minden mondat, melynek alanya vagy tárgya a baseball, a súlyából egyre többet veszít Európa felé közeledve. Filmet kezdeni baseballal pedig vesztes ügy, már ha ez egyáltalán lehetséges.

Mentő körülményt csupán egy jelentős sztár jelenléte jelenthet: nevének sűrű emlegetése és a sportág nevének sűrű elhallgatása egyike az úgy-ahogy még járhatóbb utaknak. Ezen az úton a Pénzcsináló című filmről annyi bátran állítható, hogy abban Brad Pitt játssza a főszerepet. Egy megtörtént eset távolról sem megtört alakját, aki vesztesként kezdi a történetet, már amennyire ez Brad Pitt képmásával lehetséges. Mindenesetre a rendszer, aminek maga is részese, elég gyenge lapokat oszt a Pitt által megformált szakembernek. Kevés a zsé, nagyságrendekkel kevesebb, mint amiből a riválisok gazdálkodnak: ők az izmozó nagyhalak, Pitt meg az izmozó kicsi, ők vásárolnak, Pitt meg azon tanakodik, miként is nyomhatná le saját játékukban a nagyokat.

 


 

Ezen a ponton, midőn a csüggedés már-már erőt vesz az életerős karakteren, felüti fejét a számítógép-monitorok sűrűjéből egy köpcös kis figura (a vígjátékokból ismert Jonah Hill), s mellényzsebéből előrántja a megoldást. Így lesz ki a nyerő páros: a dagadt matekos, aki a statisztikai számsorokból nyeri az életerőt, és a vállas, ámde megtépázott iparági tényező, aki a gymben, két fekvenyomás közt mereng el élet és hivatás kérdéseiről. És akkor néhány szó a baseballról. Mert azt mégsem lehet elhallgatni, hogy a Pénzcsináló című filmben kevés olyan jelenet van és még kevesebb olyan mondat, mely ne a baseballról szólna. Minden láthatóvá válik, az is, mi zajlik a pályán, ám főleg az, hogy mi a menedzserszinteken. Pitt egy majdnem híres csapat majdnem híres menedzserét alakítja, Hill pedig egy hites könyvvizsgálófélét, akinek van hite a játékban, és a sok baseballügyi számsorból képes kiolvasni az üdvözítő játékosnévsort. És mert ez a párosítás még ősibb is, mint a baseball maga, végül is majdnem mindegy, hogy hol győznek az underdogok: egy kitalált Santa Monica-i waffelsütödében vagy az Oakland Athletics stadionjában. Az, hogy a filmesek a baseballal kezdtek, csupán annyit jelent, hogy az átlagosnál mélyebbről indultak a multiplexbe való bejutásért. Sikerrel vették a maguk állította akadályt, nézhető eredménnyel verekedték be magukat a korrekt középmezőnybe.

Az InterCom bemutatója

Brad Pitt

Magyar Narancs: Moneyball a film eredeti címe, ami mögött sajátos jelentés húzódik.

Brad Pitt: A méltánytalan, nem fair játszmák megnyerésének tudományát illetik e kifejezéssel. A film főszereplői úgy tudtak versenyképesek maradni, hogy megkérdőjelezték a begyöpösödött, zsigeri megszokásokat. Ez a fajta gondolkodás nagyon vonz engem. Gondoljunk csak bele: mi lenne, ha csak most találnák fel az autót? Olyan üzemanyagra fejlesztenék ki, ami véges erőforrás, aminek megszerzéséért háborút kell vívnunk a Közel-Keleten, s aminek behozatalára a GDP-nk jelentős részét kell áldoznunk? Valószínűleg nem.

MN: A vesztesek felülkerekedése tipikus amerikai filmtéma.

BP: Sok minden történt ezzel a projekttel, sokan belenyúltak a forgatókönyvbe, de képtelen voltam elengedni. Imádom azokat a történeteket, amik elnyomott, hátrányos helyzetű figurákról szólnak. Olyan srácokat látunk, akik beleragadtak egy nem épp kellemes szituációba, és kényszerűségből olyasmivel kell előhozakodniuk, ami lényegesen eltér a többiek taktikájától. Nem egy konvencionális fejlődéstörténet ez. Erős előítéletekkel kell megküzdeniük. A film azt feszegeti, mire tartjuk a másik embert, hogyan definiáljuk a sikert és a kudarcot, és ennek tükrében saját magunkat. Mert az önértékelésünket nagyban befolyásolják a környezetünk beidegződései és értékítéletei.

MN: A te teherbírásodat és kitartásodat is próbára tette az élet?

BP: Életem egy komplikált időszaka a neveltetésemhez kapcsolódik. Keresztény környezetben nőttem fel: szerető családban, de bizonyos paraméterek szerint kellett gondolkodni és viselkedni. Nem értettem, miért, és minden elemét kétségbe vontam. Csak amikor felnőttem, akkor kezdtem ráérezni, mi való nekem. Ez pedig nem más, mint a sátánizmus - eddig nagyon jól bevált. Szóval lepaktáltam az ördöggel. Az az időszak, amikor elköltöztem otthonról, nagyon nehéz volt, mert megfosztott a komfortzónámtól: egyedül voltam, és nem volt mibe kapaszkodnom, nem voltak fogódzóim. Mégis nagy híve vagyok annak, hogy az embernek magának kell rájönnie és kikísérleteznie, hogyan érdemes élnie, még ha ez eleinte nehézségekkel is jár.

MN: A sportfilmek nemcsak a meccsről szólnak: kitartásról, küzdésről, csupa ilyesmiről.

BP: Szeretjük látni, ahogy elszánt emberek legyőzik a viszontagságokat. Annyira szorítunk a kedvenc csapatunknak, hogy még a vereségüket is személyes kudarcként éljük meg.

MN: A sikertelenségről neked is van némi fogalmad, hiszen jó öt évig sínylődtél B filmekben, mielőtt felfigyeltek rád.

BP: Hát... Ezt most inkább hagyjuk.

K. L.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.