"Beépültünk a díszletbe" - Kiss Tibor (Quimby)

Film

Hosszú kényszerpihenőjét követően (bővebben: Egymás agyába bújva, Magyar Narancs, 2004. december 16.) a Quimby együttes tavaly ismét működésbe lépett - és számtalan koncert, valamint egy színházi bemutató után új lemez is akad. Kilégzés. De vajon a gőzt sikerült-e kiengedni?

Hosszú kényszerpihenőjét követően (bővebben: Egymás agyába bújva, Magyar Narancs, 2004. december 16.) a Quimby együttes tavaly ismét működésbe lépett - és számtalan koncert, valamint egy színházi bemutató után új lemez is akad. Kilégzés. De vajon a gőzt sikerült-e kiengedni?

*

Magyar Narancs: Úgy tűnik, nem sokat kockáztattatok a Kilégzéssel. Mintha a legutóbbi, a három évvel ezelőtt megjelent lemez folytatódna.

Kiss Tibor: Eszünkbe sem jutott, hogy valami meglepő fordulattal álljunk elő. De azt sem gondolom, hogy valami bevált recept szerint jártunk el. Három év alatt született egy csomó dal, ebből válogattunk. Azt hiszem, kicsit csupaszabb, intimebb, amolyan "mesélős" lemez született. Kevésbé expresszív a korábbiakhoz képest, akár a hangzást, akár a szövegeket illetően.

MN: Túlnyomórészt te írtad a dalokat.

KT: Az elmúlt pár év a maga módján igen kreatív része volt az életemnek: semmihez sem hasonlítható élményanyaggal gazdagodtam, amit természetesen szerettem volna megfogalmazni. Persze rengeteg selejt is született, mire a lemezen hallható tizenhét dal elkészült. Ráadásul a próbákon inkább örömködtünk, egy-egy számnak sok-sok verziója volt. Ez körülbelül másfél évig tartott, mondhatnám azt is: "érlelődött az anyag". De úgy igazából csak a felvétel előtt kaptuk össze magunkat, s tíz nap alatt raktuk össze az egészet. Ezért az a furcsa helyzet állt elő, hogy noha ezek a számok így "véglegesek", ha még tíz napig játszadozunk, mást rögzítettünk volna.

MN: Jobb lett volna úgy?

KT: Fogalmam sincs.

MN: Tizenhét dalt hallhatunk, ezeknek egy része színházi produkcióhoz, a Puskás Tamás rendezte Vízkereszt-előadáshoz készült. Fel sem merült, hogy két lemezt jelentessetek meg?

KT: Szóba került, de nem lett volna értelme. Lehet, hogy ettől "eklektikusabb" az egész, de a színházi felkérés idején már az új lemezben gondolkodtunk, és csak úgy vállaltuk el, hogy nem kell teljesen két különböző dolgot csinálnunk. Puskás Tamással már az Ahogy tetszikben együtt dolgoztunk, akkor is egy az egyben használt fel dalokat a korábbi lemezünkről. Azt mondta, ha azok úgy megfelelnek, ezek is így lesznek jók. Végül néhány valóban "jó lett", de készültek kimondottan csak a darabhoz is számok. De a Vízkeresztben a rendező a jelenlétünkre is számított. Legyen egy igazi zenekar a színpadon, mint Shakespeare korában!

MN: Egy népszerű zenekarral könnyebben el lehet adni az előadást.

KT: Eleinte viccelődtem Tamással: olyan zenét akar-e, hogy a bérletesek se meneküljenek el? Röhögött, és ebben minden benne volt. Azt hiszem, ez az együttműködés kölcsönösen hasznos. Az előadás nem rólunk szól, mi ott közreműködők vagyunk. Az a feladatunk, hogy beépüljünk a díszletbe. Más kérdés, hogy a dalok megírásával mi is hozzátettük a magunkét.

MN: Befolyásolja-e a közös munkát, hogy a többiek mással is foglalkoznak: Balanyi Szilárd szólólemezt ad ki, Varga Líviusszal tévéműsorokban találkozhatunk, Gerdesits Faszi legalább egy tucat másik zenekarban dobol?

KT: Néha nem könnyű egyeztetni, de a Quimby mindannyiunk számára nagyon fontos. Távol álljon tőlem bármiféle siránkozás, de mivel csak a Quimbyből nem lehet megélni, kénytelenek vagyunk más dolgokkal is foglalkozni. Van, aki máshol zenél, és van, akinek civil foglalkozása van. Ezt tudomásul kell vennünk. Nem akarunk még egyszer úgy járni, mint korábban, amikor mindent erre tettünk fel, és ez görcsösséghez, csalódottsághoz vezetett.

MN: Nem szabad komolyan venni?

KT: Abszolút komolyan kell venni, viszont bosszankodni nem lehet olyan dolgokon, amik megváltoztathatatlannak látszanak, pontosabban: mi biztosan nem tudjuk megváltoztatni. Most feltehetném a régi lemezt a koncertek körüli katasztrofális viszonyokról, lenyúlt pénzekről, átverésekről, de minek? Inkább megpróbálunk felülemelkedni a műfajon belül - persze, nem a zenészek miatt - tapasztalható kicsinyességeken, röhögni rajtuk, leszarni az egészet. Másképp nem megy. Izgatottan várjuk a rock and roll Messiást.

MN: Ezért szerződtetek egy független, kis kiadóhoz?

KT: A Universallal lejárt a szerződésünk, és amikor már biztos volt, hogy nem szűntünk meg, többen is érdeklődtek. Többé-kevésbé hasonló ajánlatokat kaptunk, s mivel azt már tudtuk, hogy egy multinacionális cég szerződése sem feltétlenül életbiztosítás, inkább olyat választottunk, amely fontosabbnak tart bennünket, mint egyet a sok közül. Legfőképp azért esett a választásunk a Tom-Tom Recordsra, mert olyan körülményeket biztosítottak a stúdiómunkákhoz, ame-lyek párjukat ritkítják Magyarorszá-gon. Lehet, hogy nem annyira erősek marketingben, de a Universalnál sem reklámozták agyon a lemezeinket. Itt legalább azt érezzük, hogy nemcsak az érdekeink közösek, de a befektetett energia is.

MN: Viszont a lemezmásolások a kis kiadókat sokkal érzékenyebben érintik, mint a multikat.

KT: Olvastam valahol egy statisztikát, amiben az állt, hogy a Quimby-lemezek a "tízes kategóriába" tartoznak, vagyis egy eredeti kiadványról tíz másolat készül, ami a kiadó és a zenekar számára is tízszeres veszteség. De ezt valahogy bele kell kalkulálni a költségekbe, és tudomásul kell venni: azok az idők elmúltak, hogy valaki Magyarországon 250 ezer lemezt adjon el. Persze szar, hogy emiatt nem tudnak rendesen megfizetni, de közben én is egy csomó másolt cédét hallgatok, mert nekem sincs négy-ötezer forintom az eredetire. Jó, nekem azért nincs, mert engem is másolnak, másnak viszont különben sem lenne. Az egész rendszert kellene megváltoztatni, a vevők pénztárcájához igazítani az árakat, vagy kitalálni valami teljesen más formát. Nem a zene, hanem a zeneipar döglődik.

MN: A klipetek öt nap alatt készült. Ez alacsonyabbnál is alacsonyabb költségvetést sejtet.

KT: Persze nem dobálózhattunk a milliókkal, de a kapkodásnak nem pénzügyi akadályai voltak, hanem az, hogy az eredeti tervünk meghiúsult, pedig már hónapokig készültünk rá. Közvetlenül a forgatás előtt a főszereplőnek kiszemelt libát a madárinfluenza-pánik közepette karanténba zárták, később meg a hideg miatt hiúsult meg a munka. Közben megjelent a lemez, ezért nagyon gyorsan kellett egy új forgatókönyvet írni, forgatni, vágni.

Purgatórium, bajszos angyalokkal

Néhány év kemény lúgozódás és pihenés után Kiss Tibor újra összeállt a Quimbyvel, hogy tíz év zenei kontinuitását folytatva összerakják hetedik sorlemezüket. A Káosz Amigos dobok és effektek fátyolozta pokla után a Kilégzés zongorával keretezett purgatóriuma a zenekar újabb szellemi állomását reprezentálja.

A Quimbyt soha nem kellett félteni. Tom Waits, Nick Cave, Lou Reed legjobb pillanatai inspirálta zenéjük a legeklektikusabb alter, amit a Kárpát-medencében valaha is összehegesztettek. Szédült zenéjüknél csak a szövegeik szédültebbek - ahol reggeltől betépett álommanók és csörgősipkás lidércek jelenhetnek meg, ott a legkevésbé sem számíthatunk udvariatlan portásokra, tuskó kidobókra és hasonló, teljesen átlagos jelenségekre. A 2002-ben kiadott KáoszÖ folytatását ősszel rögzítették, és meglepően kiforrott, letisztult, ugyanakkor kiábrándítóan nyugodt albummá állt össze.

Sokan számíthattak arra, hogy egy ilyen veszettül nehéz korszak, mint amin Kiss átesett, súlyosbítva az utolsó lemez felülmúlhatatlan energiájával, igazán összecsúszott, dühtől feszülő darabokat fog szülni; ehelyett kevés igazán zajos szám született, és rengeteg a lírai, balladisztikus felvétel. A lemezt nyitó Kamikaze bárány címében, vonalvezetésében is a megszokott kvimbis hangulatot hozza, de az utána sorjázó darabok már egyre kevésbé. A countryt a funk lüktetésével összehozó Country Joe McDonald, a torzított énekkel tálalt Csáki Pityu bá kacagtató majdnem-rokkendrollja, az ördögi-sanzonos Legyen vörös - ezek a lemez legtempósabb és koncerten leginkább elővezethető felvételei.

Több számban nemcsak hatást lehet felfedezni, hanem "tiszteletadást" is - mint például az Autó egy szerpentinen tengerpart közeli road-countryjában, amely erősen knopfleres lett; vagy akár a Ventilátor blues nyekergő abszurd sanzonjában némi Amorf Ördögök-életérzést.

Az album egészére nem lehet panasz. A cím hívószóként operál. A Kilégzés valaminek a végét, valamiféle megkönnyebbülés képzetét idézi fel; ezt támasztja alá a Don Quijote ébredése és a záró Viharon túl, szélcsenden innen is, ami akár Kiss pokoljárás-önvallomása is lehetne. Bár hatásában nem überelheti az előzőt, így is fulladásig, csömörig lehet hallgatni.

Harci Andor

Quimby: Kilégzés; Tom-Tom Records, 2005

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.