Dühösek voltunk - Lloyd Newson koreográfus

  • - sisso -
  • 2005. december 8.

Film

1986, a DV8 "fizikai színház" létrehozása óta alaposan átforgatta a kortárs tánc hagyományait. Most Just for Show című új előadásával turnézik. A magyar bemutató (Trafó, december 8-10.) alkalmából hívtuk fel Londonban.

1986, a DV8 "fizikai színház" létrehozása óta alaposan átforgatta a kortárs tánc hagyományait. Most Just for Show című új előadásával turnézik. A magyar bemutató (Trafó, december 8-10.) alkalmából hívtuk fel Londonban.

Magyar Narancs: Pszichológusnak készültél; hogy lettél mégis koreográfus, színházi provokátor?

Lloyd Newson: Tisztázzuk először, mit takar a provokátor kifejezés, aztán meg a koreográfus, mert ezek nagyon különböző dolgok. A provokáció nem szándékos, a koreográfus szót meg nem szeretem, mert az elmúlt években meglehetősen limitált jelentése lett. Inkább színházi rendező vagyok, és ennek a munkámnak a része a darab megírása meg a koreográfia készítése is. Ami pedig a provokációt illeti, mindössze annyi a bűnöm, hogy dolgozom, de olyan témákkal, amelyek gyakran elbizonytalanítanak, vagy szorongást keltenek bennem. Az abortuszról, a vallásról, a szexről, az AIDS-ről való beszélgetést már akkor is gyakran provokációnak érzi az ember, ha a barátaival beszélget róla.

MN: Húsz éve vagy a DV8 rendezője. Miben változott a társulat azóta?

LN: A kezdetekben nagyon dühösek voltunk, és fizikailag veszélyes dolgokat műveltünk a színpadon, aztán a kilencvenes években ettől kicsit eltávolodtunk, és egy természetes folyamatnak köszönhetően poétikusabbak lettünk, több szöveg került a darabokba, meg persze kevésbé vagyunk veszélyesek önmagunkra. A po-litika egészen személyes dolog a számomra, de úgy tapasztaltam másoknál, hogy ezt sem könnyű úgy kezelni, hogy ne a világ legnaivabb színháza süljön ki belőle. A Budapesten bemutatandó munkámban az új világ illúziói érdekeltek, az őszinteség és a hazugságok, mit rejtünk el, miben tudunk hinni és mi a valóság ehhez képest.

Általában próbálok olyan problémákat találni a jelenben, amelyek hatással vannak az életemre, a problémák mélyebb feltárásában pedig az motivál, hogy kicsit megváltoztathassam a szabályokat. Angliában a nyolcvanas években korlátozták a homoszexualitás úgynevezett pozitív megjelenését a médiában, így a Strange Fish című darabban a barátság intimitását állítottam a középpontba. Az Enter Achilles című előadásban a férfi és a kocsma témáját dolgoztam fel, mert akkor azt gondoltam, hogy ez a viszony segít megérteni az angol kultúrát. Jelenleg pedig a vallás érdekel, amely az egész Földön óriási kérdés. Mindenkit arra szólítanak fel ugyanis, hogy bánjon tisztelettel a vallással és a vallásos érzületű emberekkel, holott maga a vallás nem bánik tisztelettel más vallásokkal, a nőkkel, a homoszexuálisokkal vagy a nem hívőkkel. Nem tudom, Magyarországon van-e erről diskurzus jelenleg, de Londonban sürgetővé vált a kérdés, hiszen elkezdtek bombákat robbantani a városban.

A DV8 egyébként nem tervez előre öt-tíz évekre, meg nem dolgozunk fel például Sztravinszkijt, hanem mindig az jelenik meg a darabokban, ami engem foglalkoztat aktuálisan, és ettől lesz élő az egész.

MN: Van különleges módszered a darabok felépítésére?

LN: Maximum a káosz, de tényleg. Különféle feladatokkal állok elő, amikre a szereplők vagy szóban, vagy mozgásban improvizálnak, és utána az már egy hosszabb folyamat, amíg megírom a darabot az ötletekből. Minden projekthez alapos előzetes kutatást végzek, és sokszor évekig eltart, amíg összeáll a tánc, a technika, a videoprojekt meg minden. Aztán mindig meglep, ha sokan kíváncsiak a darabokra, mert a siker nincsen benne a fejemben, még az előadások alatt is gondolkodom, hogyan lehetne valamit jobban megcsinálni.

MN: Mit tanácsolnál a magyar közönségnek, hogyan nézze ezt az előadást?

LN: Régen jártunk Budapesten (1992-ben, a PeCsában - a szerk.), nem nagyon ismerem a közönséget, de arra kérném őket, hogy fogadják el ezt a társulatot olyannak, amilyen, s próbálják magukat megtisztítani az előítéletektől. Sokszor egyébként azért nem néznek az emberek táncszínházat, mert a klasszikus darabokat ismerik, és azok a leghomályosabbak, ezért elveszik a kedvüket. Azt javaslom, hogy először inkább nézzenek meg minket.

MN: Kikkel dolgozol az új darabban?

LN: Két ember van az előző darabomból, a többiek újak. Ide olyan emberek kellettek, akik "jól néznek ki", plusz több mint táncosok, mert beszélniük, színészkedniük is kell. Minden produkcióhoz újabb embereket keresek, akiket alkalmasnak tartok az adott munkára. A Cost of Living című produkcióhoz például, amelynek a filmes verzióját is elkészítettük (Living Costs, 2003), olyan szereplők kellettek, akik "mások": például nincs lábuk vagy nagyon kövérek, de volt benne egy nyolcvanéves nő is.

MN: A film mindig fontos része nálatok a munkafolyamatnak.

LN: A film kell mint dokumentáció, mert a darab eltűnik abban a pillanatban, ahogy befejeződött. Másrészt meg több mint egy felvétel, mert önmagában is egy alkotás. Erről a show-ról nem készül film, mert ott nem érné el ugyanazt a hatást, mint a színpadon.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.