Dokumentumfilm

Bosch: gyönyörök kertje

Film

Hárfára feszített, gyümölcsöt a hátán hordó ember vagy épp egy kagylóban hurcolt másik. Furcsa, hajlott hátú zsiráf, kétlábú kutya, ivó unikornis, embereket nyelő definiálhatatlan lények. Hieronymus Bosch műveiről az a legkevesebb, mi elmondható, hogy sokféleképpen értelmezhetők.

A Gyönyörök kertje pedig a nyilvánvaló beteljesedése e gazdagságnak; végtelenül részletgazdag triptichon, megannyi apró darabja épp úgy lehet kaotikus, félelmetes és fájdalmas, mint varázslatos és megejtő. A paradicsomot, a földi gyönyöröket és a pokol kínjait aprólékosan ábrázoló kép ezúttal ismeretterjesztő dokumentumfilmként öltött körüljárható testet.

A madridi Prado termében ismert és kevésbé ismert zenészek, filozófusok, művészettörténészek, írók, színészek és rendezők szakértenek José Luis López-Linares rendezésében, majd asszociációik nyomán tényleg elszabadul a pokol. Hisz az például egy vicc, amikor valaki dalra fakad a képet látva, miközben a doku következő percei­ben tudósok kódexeket fejtegetve értekeznek arról, hogy vajon vallási rituálé paródiája-e a Bosch-kép vagy maga a szakrális tisztelet­adás.

Talán soha olyan nagyban nem volt még látható a mű néhány centimétere, mint most – e látványos közeli felvételekért már egészen biztosan megéri végignézni a filmet. S ha nem művészettörténeti ismereteink gyors kipótlását várjuk, már nyert ügyünk van. Bosch képét elég hosszan lehet nézni, s közben Woodstocktól Lana Del Reyig mindenféle érdekes holmi is utunkba kerül ezen az audiovizuális orgián.

Forgalmazza a Pannonia Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.