Magyar Narancs: A most megjelent Blue közel tíz év alatt a hetedik stúdióalbumotok. És más, mint az előzők.
Duane Denison: Valóban, kisebbfajta metamorfózison mentünk át. Az utóbbi években minden olyan állandónak tűnt, mintha egy vég nélküli albumot csináltunk volna újra meg újra. Csapdába estünk, körbe-körbe jártunk, kezdtük kellemetlenül érezni magunkat. Aztán amikor Mac (McNeilly, a dobos) lelépett, leültünk és elgondolkodtunk egy kicsit.
MN: Miért szállt ki McNeilly?
DD: Rajtakaptuk, hogy a turnébuszban lenyúlta a parkolásra szánt aprót.
MN: És úgy frankón?
DD: Felesége és két gyereke van. A boltba se tud lemenni, hogy ne legyen ebből gondja, nemhogy az országot elhagyni.
MN: Megviselhetett a távozása, ha még a lemez címe is Blue lett.
DD: Nem kifejezetten ezért választottuk. Az összes lemezünknek négybetűs a címe, nagyon szeretjük a többjelentésű, rövid szavakat. Persze sokszor vagyok szomorú, de blue movie-nak hívjuk a pornót is, meg a hold is lehet blue.
MN: Eddig nagyon hatásosak voltak a lemezborítók, de ez az új, már ne haragudj, elég ordenáré. Honnan az ötlet?
DD: Ne keress szimbólumot vagy rejtett szándékot. Ez egy mocsár fotója.
MN: De hogy kerül bele egy arc hőfényképe?
DD: Most mit mondjak erre? Művészet.
MN: Némelyik szám kifejezetten könnyűnek tűnik a korábbiakhoz képest.
DD: Ez csupán a keverés kérdése. Abban már semmi pláne nincs, hogy replikáljuk a koncertjeink hangzását. David például azokat a dalokat szereti a legjobban, amelyekben kevesebb vagy egyáltalán nincs is üvöltés. Aztán ezek élőben a húsodba vágnak.
MN: Hogy került Andy Gill a produceri székbe?
DD: Még mindig nagyon szeretjük az egykori Gang of Fourt. Gill nagyon jó dalokat írt, ráadásul rendkívül jó hangmérnök. Õ az az ember, aki indiai vonósbetétet mert tenni egy számunkba.
MN: Elégedett vagy a hangzással? Szerintem a Shot album volt a csúcs.
DD: Nekem a Blue számai jobban tetszenek, de a Shot tényleg jobban szólt. Így jött ki a lépés, nem bánkódom különösebben. Most minden korábbinál jobban kiaknáztuk a sok kis lámpa és gomb hasznát a stúdióban. Kísérleteztünk, és ilyenkor nem tudhatod a végeredményt.
MN: Ettől az avantgárd?
DD: Nem. Bennem az avantgárd mindig egy populista felfogással ötvöződik. Az indie hitelessége cseppet sem érdekel. Szeretem a Fugazit meg ezeket a fickókat, de nem tartozom közéjük, nem is tettettem sohasem. Persze túl hercigek se szeretnénk lenni, próbáljuk megőrizni a rockos látásunkat. Szóval annak ellenére, hogy mennyien hivatkoznak extrém hangzásunkra, valójában egy tradicionális zenekar vagyunk. A változásokban sincs tudatos döntés, egyszerűen ráuntunk magunkra.
MN: Mondanál valamit az új dobosról, Jim Kimballról?
DD: Kiváló műugró. A szülei valamikor olimpikonok is voltak. Tényleg látnod kéne a hátraszaltóját... (Hosszas méricskélés után egy jelen lévő barátomnak:) Jó a cipőd... Ja, ez is Simple. Ez nem lehet igaz. Már a fél világ ebben jár.
MN: A koncertjeitek iszonyú intenzitásához képest benne vagytok már a korban. Meddig bírod cérnával?
DD: Még úgy két-három óráig. Mostanság tényleg jobban igénylem a kikapcsolódást. Egyre több időt kell piára, drogokra és kurvákra szakítani. Azonnal elszórjuk a zsugát, gyors kocsikat hajtunk, filmpremierekre járunk. Ez az élet, nem? Miért, Budapesten mi folyik? Rock Café biztos ott is van. Van-e Planet Hollywood?
MN: Még nincs. De Sly nálunk járt egy hónapja, talán épp egy ilyesmi megnyitását tervezi.
DD: Kicsoda?
MN: Stallone.
DD: Ja, a hivatalos terroristairtó. Vigyázzatok, még Gábor Zsazsa is felbukkanhat.
MN: Mit tudsz még rólunk?
DD: Többet, mint gondolnád! A nagyanyám magyar származású. Ismerem a nagy gitárost, Szabó Gábort. Aztán... igen, a valaha volt legjobb banda, a Lokomotiv Dzsí Tí. "Õ még csak most tizennégy, ő még csak most tizennégy...", gyerünk, fiúk, nektek ezt fújnotok kell!
- bogi -
Szene Wien, szeptember 15.
