Nem rossz a magyar cím, de az eredetinél nincs szebb: Brawl in Cell Block 99. Igen, ez maga a költészet, ilyen magaslatokat az amerikai címköltészetben utoljára a Bad Day at Black Rocknak sikerült elérnie, de abban sem Vince Vaughn, sem Udo Kier, sem Don Johnson nem szerepelt. Hármasuk bizonyos körökben garancia a minőségre – ezekbe a körökbe nem járnak A víz érintésének Oscart adó akadémiai tagok, itt azok jönnek össze, akik még őszinte, gyermeki örömmel tudják fogadni egy betonba döngölt agyvelő segélykérő hangját, azt a hangmérnöki finomságot, amit az emberi koponya, a börtön kőpadlója és egy eltökélt láb találkozása megkíván. Az említett végtag Vaughnhoz tartozik, aki megannyi megélhetési bohócmunka után végre kivillantja tar feje fehérjét. E fejen sok az újdonság: elölről egy szinte színészhez méltó, érzelmekről és életvitelszerű dühről árulkodó arc látható, hátulról meg egy fejbőrre tetovált kereszt, bizonyára egy nehéz gyerekkor terméke. Ilyen ábrázattal börtönbe vonulni sem hősünk, sem a nála is megátalkodottabbak koponyájára nem jelent jót. Az író-rendező S. Craig Zahler igazi szerzői koponyafilmessé nőtte ki magát, előző filmjében még beérte egy-két skalppal, ám ezúttal még mélyebbre ás le szereplői fejében. Műfaji tudása megalapozott, lírája nyers, költészete magasztos és maszatos, műve kimagaslik a klozet költői és a B filmes királyok gyöngyszemei közül. És, mint tudjuk, nem kell mindig kaviár: az anekdota szerint sosem látni annyi sztárokkal teli limuzint a hollywoodi Mekiknél, mint közvetlenül az Oscar-átadás után.

Forgalmazza a Bontonfilm