VERZIÓ melléklet

Akiket megperzsel a tűz

Film

Ez a paradicsom? – kérdi a tengerbe fúlt menekült szelleme, némileg költőien, de nem minden alap nélkül. Ahonnan ő jön, ott máshogy fest az éjszakai élet, mint itt, ahová, ha testben nem is, de lélekben megérkezett. Nem, ez nem a paradicsom, kedves szellem, a paradicsomban nincsenek rohamrendőrök, és nem hajtja hányásra fejét az éjszakázásban megfáradt bulizó. Nem, ez az éjszakai Európa, nagy szellemek találkozóhelye, és az olyan szellemeké, akik egy jobb élet reményében keltek útra, de a tengerbe vesztek egy viharos éjszakán. Mások azonban épségben megérkeztek – őket, a partra vetett, gyökértelen életeket látogatja végig a dokumentumfilmbe zárt szellem; látnivalója akad bőven.

Amit látunk, filmvers a javából, vállaltan lírai képződmény, mely úgy mozog, ahogy a szellem (nevezzük őt a menekültválság szellemének), bejárva a vén Európa partjait, Görögország és Olaszország zegzugos menekülttanyáit, szabadon és mindenre rácsodálkozva. Az éjjeli menedékhelyen épp „ki mit tud?” van, joviális menekült szúrja át konyhakéssel ajkait, elnyerve közönsége tetszését. Nappal más történeteké az utca, annak is az a fele, ahol a gyökértelenek sokasága vonul, ahol a megalázottak és megnyomorítottak mennek a dolgukra; szeméttelepre, hatósági nyilvántartásra, imára, menzára, enni, inni, kábítózni, kinek mi a túlélés aznapi etapja. Morgan Knibbe kísérleti filmje többet markol, mint a menekültsorsokat megörökítő dokumentumfilmek nagy átlaga, hiszen ő egy merengő szellemet is foglalkoztat, hátha a segítségével jobban belátunk a felszín alá, a napi szalagcímek mögé. Hátha.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.