VERZIÓ melléklet

Akiket megperzsel a tűz

Film

Ez a paradicsom? – kérdi a tengerbe fúlt menekült szelleme, némileg költőien, de nem minden alap nélkül. Ahonnan ő jön, ott máshogy fest az éjszakai élet, mint itt, ahová, ha testben nem is, de lélekben megérkezett. Nem, ez nem a paradicsom, kedves szellem, a paradicsomban nincsenek rohamrendőrök, és nem hajtja hányásra fejét az éjszakázásban megfáradt bulizó. Nem, ez az éjszakai Európa, nagy szellemek találkozóhelye, és az olyan szellemeké, akik egy jobb élet reményében keltek útra, de a tengerbe vesztek egy viharos éjszakán. Mások azonban épségben megérkeztek – őket, a partra vetett, gyökértelen életeket látogatja végig a dokumentumfilmbe zárt szellem; látnivalója akad bőven.

Amit látunk, filmvers a javából, vállaltan lírai képződmény, mely úgy mozog, ahogy a szellem (nevezzük őt a menekültválság szellemének), bejárva a vén Európa partjait, Görögország és Olaszország zegzugos menekülttanyáit, szabadon és mindenre rácsodálkozva. Az éjjeli menedékhelyen épp „ki mit tud?” van, joviális menekült szúrja át konyhakéssel ajkait, elnyerve közönsége tetszését. Nappal más történeteké az utca, annak is az a fele, ahol a gyökértelenek sokasága vonul, ahol a megalázottak és megnyomorítottak mennek a dolgukra; szeméttelepre, hatósági nyilvántartásra, imára, menzára, enni, inni, kábítózni, kinek mi a túlélés aznapi etapja. Morgan Knibbe kísérleti filmje többet markol, mint a menekültsorsokat megörökítő dokumentumfilmek nagy átlaga, hiszen ő egy merengő szellemet is foglalkoztat, hátha a segítségével jobban belátunk a felszín alá, a napi szalagcímek mögé. Hátha.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)