Csak játszom az egésszel (Szalay Mariann színésznő)

  • - sisso -
  • 1999. március 25.

Film

1994-ben végezte el a színmûvészeti fõiskolát. Nincs olyan szerepe, amelyben emlékeztetne korábbi önmagára, nincs két fotó, amin nagyon hasonlítana, még az utcán is nehéz felismerni. Az Új Színház Rettenetes szülõk címû elõadásában játszik Madleine-t, a Budapesti Kamara Sirályában Nyina. A Thália Stúdióban március 26-tól újra Sarc a Hóban. Kedvenc reggeli kávézójában beszélgetünk.
{k199912_41;b} MaNcs: Változatos szerepeid közül melyik hasonlít leginkább rád?

Szalay Mariann: Épp azon töprengtem, hogy mirõl fogok beszélni, mert amit a színpadon csinálok, az ott és akkor érvényes. Arról, ahogy élek, nem igazán szeretek beszélni. Néha skizofrénnek érzem magam. Már tudom, hogy olyankor kezd el mocorogni bennem egy újabb szerep. Például miután a Csajok címû filmet megcsináltam, kezdett éledni belül a Nyina-szerû lény, de nem úgy, hogy azt olvastam volna éppen, csak éreztem, hogy kísért az a kissé flúgos lelkesedés. Nem sokkal késõbb felhívott Alföldi Róbert, hogy látta a filmet, és szeretné, ha eljátszanám a Nyinát a Sirályban. Azóta tudom, hogy azok a szerepek, amelyeknek kellek, utol fognak érni. Ez olyan, mint amikor tudod, hogy úgyis megtalálod a gyereked apját. Evidencia. Sarc azért érdekes szerep számomra, mert visszaidézi a fõiskolás önmagamat, amikor egyfolytában azt néztük mindannyian, hogy ki mit csinál, miért hosszabb a lába, miért legyünk féltékenyek rá. Kicsit visszamászhattam abba a hangulatba, amikor éjjel-nappal össze voltunk zárva, és majd megöltük egymást.

MaNcs: A volt iskolatársaidhoz fûzõdõ viszonyodat most is meghatározza ez a hangulat?

SZM: Most, hogy kinn vagyok, és látom, milyen nehéz mindenkinek, sokkal toleránsabb vagyok, a sértésekkel szemben is. Aztán van olyan is, hogy konkrét magánéleti helyzet ér utol a színpadon. Az elsõ nagyobb szerepemben az Új Színházban, a Csongor és Tündében volt az a kutas monológ, amikor arról beszél a lány, hogy a kedvese megcsalja és elárulja. Magamban kacagtam, hogy mennyire elõtte vagyok még minden ilyennek, mert addig igazán gyönyörû életem volt. És mikor egy éve játszottam a szerepet, tényleg megtörtént a dolog. De úgy vettem észre, hogy csak segít, ha a színpadon kibeszélhetem magamból.

MaNcs: Akkor a színház nálad terápiaként is mûködik.

SZM: Az biztos. Például a múltkor valaki nagyon megbántott, mire ahelyett, hogy õrjöngtem vagy sírtam volna, arra gondoltam: na, holnap úgyis elõadás lesz, ott majd kitombolhatom magam. Nehezen szorítanak sarokba. Hihetetlen nyugalommal tudom kezelni a helyzeteket. A színpadon kidobálok magamból mindent.

MaNcs: A gyönyörû életet úgy érted, hogy a gyermekkorod meg az iskolás éveid nyugalmasan teltek?

SZM: Nagyon stabil volt a családi életem. Van egy nõvérem és egy húgom, ez már eleve ideális. Kertünk volt, állataink, a szüleink teljesen normálisak, a testvéreim pedig szintén megtalálták az önkifejezés módjait. A nõvérem hallássérült gyermekekkel foglalkozik. Csak sajnos, amit gyermekkorunkban elképzeltünk, hogy majd a sok olvasmányunk nyomán kialakul körülöttünk egy varázsos világ, az nem úgy van. A fõiskolára a gimnáziumi padból estem be, még érettségim sem volt, amikor tizenhét évesen eldõlt, hogy felvettek. Ezért egyrészt sok trauma ért, mert vadul belekerültem egy új életbe, másrészt nem kellett kollégiumban laknom, egy csomó mindentõl meg voltam védve, kimaradtam az összes ilyen narkós, piás éjszakából. Ha vége volt a munkának éjjel kettõkor, akkor hazaszaladtam, és a nagyi fõzött nekem teát, meg ágyba dugott.

MaNcs: Nem maradtál le emiatt valamirõl? Nem voltál a többiek szemében renitens?

SZM: Nem nagyon. Mániákus voltam. A Zsámbéki, az osztályfõnököm, és azóta is mesterem, elég kemény színházi morált tanított.

MaNcs: Ma kihez fordulsz, ha egy szereppel gondjaid vannak?

SZM: Magamhoz. Nagyon sok okos barátom van, akiktõl jó tanácsokat kapok, de hogy a szakmában mit csinálok, azt én döntöm el. Nem azért, mert nem bízom senkiben, inkább azt gondolom, hogy a színészetben a segítséget szigorú érdekek motiválják. Arra nagyon ritkán látok példát, hogy valaki csak úgy jó szándékból kinyújtja a kezét a másik felé.

MaNcs: Akadt már olyan feladat, amivel nem tudtál megbirkózni?

SZM: Olyan már volt, hogy egy szerepre azt mondtam, hogy ez szerintem komikus, és a rendezõ mégis azt kérte, hogy tragikusan adjam elõ. Fél év múlva kiderült, hogy nekem lehetett igazam mégis, mert groteszknek kellett lennie. Általában elég erõs fantáziám van, úgyhogy beleélem magam bármibe.

MaNcs: Nem mindig játszol olyan nõies nõket, mint amilyen az életben vagy.

SZM: Oké, hogy nõk vagyunk, de te is tudod, mennyire rákényszerít minket ez a világ, hogy kemények legyünk. Nekem van egy lakásom, annak a dolgait én intézem, az autómat én viszem el javíttatni, a gyártásvezetõvel én tárgyalom le a gázsimat stb. Ezek néha olyan helyzeteket bírnak teremteni, hogy az embernek bizony nõ a nadrágjában valami. Aztán persze csak addig tart. Képes vagyok reggel felvenni a határozott, túlemancipált nõ szerepét, aztán hullafáradtan visszaváltozom saját magammá. Szóval csak játszom ezzel az egésszel.

MaNcs: Olyan undok dolgokat is képes vagy mûvelni, mint amikor Sarc szerepében valódi csontokat nyalogatsz. Hogyan lehetett rávenni?

SZM: Elég nehezen beszélt rá a rendezõ (Kovács Kristóf - a szerk.), mert tényleg iszonyúan koszosak meg szöszösek. Ráadásul iszonyatosan finnyás és tisztaságmániás vagyok, úgyhogy az én esetemben ez hatalmas önfeláldozás. A próbákon persze megúsztam, csak az elõadáson igazi az aktus, de akkor is trükközöm ám, próbálom az ujjamat nyalogatni például.

MaNcs: A Csajok óta nem láttalak filmen.

SzM: Csak televíziós munkákban vettem részt, három év után most fogok újra filmezni. Még örülhetek, hogy ez van. A filmezésemet is végigkísérte ez az átváltozós történet. Szabó Ildikó látott a Müller táncosai címû darabban a Katonában, ahol egy leszbikus lányt játszottam, és azt mondta: igen, õ az. Már fél éve kereste a harmadik lányt. Nem is kellett próbafelvételre mennem. Behívtak, hogy menjek el a forgatókönyvért. Megjelentem másnap, meglátott az Ildikó, és kérdezte, hogy kit keresek. Mondtam, hogy õt, õ hívott ide. Erre elhûlt, és azt mondta: te vagy a Szalay Mariann? Tegnap egy egészen másik nõ volt a színpadon, te egy egér vagy. Most írt nekem egy gyönyörû szerepet a következõ filmjében.

MaNcs: Nyilván egészen másképp vagy filmszínész, mint színházi.

SZM: A film egészen másfajta koncentrációt igényel, az biztos. Nem véletlen, hogy van, aki nem alkalmas mindkettõre. Az õszinteség és hitelesség szempontjából persze ugyanaz, de nem biztos, hogy mindenki képes idegileg elviselni a filmezést. Volt olyan, hogy reggel becsavarták a hajam, és estig ottfelejtettek a sminkbuszban, majd azt mondták, na, most te jössz, és akkor úgy kellett viselkedni, mintha akkor kezdeném a napot. Az erotikája is más a filmnek, mint a színpadnak, mert nyilvánvaló, hogy mindkettõ tömény erotika. Másféle impulzusok.

MaNcs: Szeretsz a kamerának játszani?

SZM: Nekem abszolút kéjes, és az még inkább, hogy valaki ott van mögötte, és a pórusaimig meg tud figyelni.

MaNcs: Milyen, amikor hosszabb-rövidebb idõ után újra kell játszani egy darabot? Beérik vagy elfelejtõdik?

SZM: Amikor kevés idõ telik el, akkor nem gond. A például egy ilyen darab, ráadásul egy abszurd, ami annyira szerkesztett, hogy érni már nem tud, inkább csak pontosítani vagy helyre tenni tudunk dolgokat benne. A Sirályt havonta kétszer játsszuk, mégis mûködik. Furcsa, de az is elõfordul, hogy a már nem játszott szerepek elkezdenek hiányozni. Nagyon nyomaszt, hogy már nem tudok velük mit kezdeni. Volt olyan, hogy találkoztam egy kollégámmal, férfipartneremmel az utcán, és csak úgy elkezdtem neki mondani az egykori szerepet. Nézett rám, és röhögött. Szóval így benne marad egy másik személy az emberben.

MaNcs: Amikor nem szerepet tanulsz, akkor mit csinálsz?

SZM: Nem bírok tétlenül ülni. Amikor kihagyok egy próbafolyamatot, akkor mindennap tornázom, vagy angolra járok, rengeteget olvasok, teljesen vegyes könyveket. Nem is bírok magam körül elviselni olyan embereket, akik mellett unatkozom.

MaNcs: Mi áll közelebb hozzád, a modern dráma vagy a klasszikus?

SZM: Egyedül azt tartom fontosnak, hogy részt vegyek a darabban. A Sirályért például kaptam különdíjat a nõi fõszerep megformálójaként, miközben a darab nem kapott. Valószínûleg a szerep is élhet önálló életet, és lehet kicsit független az egésztõl.

MaNcs: Mi esett még annyira jól, mint az a különdíj?

SZM: Mikor elkészült a Csajok, kaptam egy meghívást Berlinbe. Hát nem volt rossz olvasni a meghívót. Furcsa volt, mert egy magyar színésznek, pláne, ha fiatal, nem jár az a megkülönböztetett figyelem itt nálunk, nem kényeztetik el, nem erõltetik, hogy színésznek érezze magát. Ott meg el voltunk kényeztetve. Amikor meg kellett hajolni a film után, tudtam, hogy tegnap Jodie Foster állt a helyemen, õt megelõzõen meg Emma Thompson. Olyan jó levegõje volt az egésznek, tényleg repkedtek ott a szellemek. Jó lenne filmfesztiválokra járni, annyira tetszett.

MaNcs: Egyébként is szívesen mozdulsz ki?

SZM: Volt olyan, hogy rosszkedvemben egész nyárra kimentem Londonba nyelvet tanulni a gázsimból, plusz még kölcsön is kértem. Ezen a nyáron nem utaztam, mert színházat színház után csináltam. Három darabot egymás után, különbözõ városokban. Eléggé ki voltam merülve, mert nem hagytam idõt magamnak a feltöltõdésre. Fizikailag bírom, elég jó kondícióban vagyok, inkább idegileg terhel meg. Ilyenkor, régi jó szokásomhoz híven, megpróbálom nem folytatni az éjszakát a próbák után, hanem hazamenni vagy szaunázni és aztán lefeküdni. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen idõm a privát életemre, mert onnan merítem a tapasztalataimat, és kell, hogy valódi emberek vegyenek körül, akiknek semmi közük a színházhoz. Nem mintha mi nem lennénk valódiak, de meglehetõsen képlékeny személyiségjegyeink vannak, hiszen az a dolgunk, hogy belemásszunk más figurákba.

MaNcs: Mit szólsz a színész-színész párkapcsolatokhoz?

SZM: Akkor jó egy párkapcsolat, ha van titok a dologban. Nem tudom megítélni, hogy kinek mi a jobb, illetve kit mi mozgat. Vannak olyan rendezõ-színész vagy színész-színész kapcsolatok, amelyekben épp az a csodálatos, hogy a munka során is a zsigereikben érzik egymást. Nekem volt szakmabeli szerelmem is, és azt kell mondanom, hogy nem tett jót sem az életben, sem a színpadon. Ennek valószínûleg pontosan az az oka, amit már mondtam is, hogy nagyon természetes közegben nõttem fel, messze ettõl a szakmától, és úgy látszik, ezek a gyökerek erõsebbek.

MaNcs: Van kedvenc színészed?

SZM: Robert De Niro. Olyan, mint egy kaméleon.

MaNcs: Szerepálmok?

SzM: Hát egy zöld szörnyet valami horrorfilmben szívesen eljátszanék. Egyszer láttam magam éjszaka zölden megvilágítva az autó visszapillantójában, és nagyon tetszett. Szörnynek lenni abban a mûfajban kevésbé unalmas, mint szõke nõi hullának.

- sisso -

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.