Csókpolitika a filmvásznon: fekete, fehér, igen, nem

  • Bak Árpád
  • 2014. október 16.

Film

Nem is volt olyan rég, amikor egy fehér és egy fekete bőrű ember nem csókolhatta meg egymást a filmekben. 10 lépésben mutatjuk meg, hogyan változott meg ez a helyzet, hogyan oszlott el a rasszista homály a moziban.

Danièle Watts afrikai-amerikai színésznőt a múlt hónapban azért igazoltatták, mert fehér barátjával kihívó pózban csókolózott egy kocsiban, és valaki jelentette őket a rendőrségnek. Kérdés, hogy akkor is szemet szúrnak-e a környezetüknek, ha Watts fehér. Hisz nem is olyan rég, Elvis és Marilyn Monroe fénykorában még egy stilizált filmcsók is erős tiltakozást váltott ki több amerikai államban, ha eltérő bőrszínűek közt történt meg. Ebből az apropóból nyújtunk most rövid áttekintést az interraciális csók útjáról a mozivásznon és a tévéképernyőn.

A filmtörténet első fehér-nem fehér csókja inkább a határok kijelölését szolgálta, semmint azok lebontását: Edwin S. Porter egyperces némafilmjében (What Happened in the Tunnel, 1903) egy fiatal nő úgy szerel le egy heves udvarlót a vonaton, hogy egy alagútba érve helyet cserél a fekete szolgálónőjével, és a férfi tudtán kívül az utóbbitól lop csókot a sötétben. Ajkai csak az arcot érintik, noha a naturalisztikus csókábrázolás sem számított tabunak a korai filmben. Susan Courtney filmtörténész szerint a férfi zavara és a két nő összenevetése azt jelezte, hogy színes bőrrel nem számíthatott valaki vágy tárgyának a fehérek világában.

Az  első amerikai nagyjátékfilm, a polgárháború környékén játszódó Amerika hőskora (D.W. Griffith, 1915) mai megítélése minden művészi érdeme ellenére ellentmondásos a rasszista felhangjai miatt. A déli sztereotípiáinak megfelelően Griffith hataloméhesnek mutatta be a felszabadult rabszolgákat, akiknek nem mellesleg a fehér asszonyokra is fáj a foguk. Egy női szereplő egyenesen a szakadékba veti magát egy fekete katonatiszt erőszakos közeledése elől, egy másikat pedig a film által dicsőített Ku-Klux-Klan szabadítja ki egy félvér fogságából. Paul D. Miller egy médiaművészeti parafrázissal (Rebirth of a Nation, 2008) tiltakozott a filmklasszikus elfogult történelemszemlélete ellen.

A filmtörténet első évtizedeiben a fekete szerepek többségét fehér színészek játszották, a 19. századi minstrelszínház hagyományait követve sötétre mázolt arccal. Az első „interraciális” csókjelenetre is így került sor Hollywoodban: a Go Into Your Dance c. musicalben (Archie Mayo, 1935) a mai Litvániában született Al Jolson volt a „fekete” férfi, a nő pedig valós életbeli felesége, a kanadai Ruby Keeler. Dupla csavart visz a dologba, hogy Jolson egy fehér bőrű Broadway-sztárt alakít, aki csak egy színpadi fellépés miatt maszkírozta el magát.

Az amerikai cenzorok vágókosarában végezte az a jelenet egy 1930-as brit filmprodukcióból, amelyben megcsókolja egymást a kínai-amerikai Anna May Wong és az angol John Longden (Richard Eichberg: The Flame Of Love, 1930). Az amerikai államok többségében ekkor még érvényben voltak az úgynevezett fajkeveredés-ellenes törvények – harminc állam csak 1948 és 1967 közt számolta fel ezeket –, amelyek a nyugati és középnyugati államokban az ázsiaiakkal való házasságot is tiltották; 1927-től pedig az Amerikai Filmgyártók és Filmforgalmazók Szövetsége (MPPDA) tiltólistára vette a fajkeveredés ábrázolását. A Los Angeles-i születésű Wong karrierje akkor ívelt fel, amikor a húszas évek végén Európába költözött: Hollywoodban addig főként mellékszerepeket kapott, míg például a The Crimson City (Archie Mayo, 1928) kínai főalakját egy európai származású amerikai színésznőre, Myrna Loyrára osztották.

The Flame Of Love

The Flame Of Love

 

Az eltérő bőrszínűek közti csók tabuját az ötvenes évek végén, a filmgyártási szabályok – részben gazdasági okokra visszavezethető – 1956-os fellazulása után törte meg Dorothy Dandridge, több szerepében is. Egy angol irodalmi bestseller, Alec Waugh Island in the Sunjának feldolgozása (Robert Rossen, 1957) volt az első amerikai játékfilm, amelyben jelképesen összesimítja arcát a kevert származású Dandridge és egy európai színész, az angol John Justin. A helyszín nem az Egyesült Államok, hanem egy volt brit gyarmat a Karib-térségben, és a két interraciális szerelmi szálból csak abban történnek visszafogott utalások a testiségre, amelyben a nő a fekete. A film az év egyik legnagyobb kasszasikere lett, de helyenként erős tiltakozások is kísérték: a Ku-Klux-Klan az észak-karolinai Charlotte-ban tüntetést szervezett a bemutatása ellen, amelytől Memphis el is állt – arra hivatkozva, hogy „sérti a morális standardokat” –, egy New Orleans-i veteránszövetség pedig egyenesen kommunistaveszélyt kiáltott a témája hallatán.

Dandridge ezután egy feketelistára került holywoodi rendező, John Berry történelmi drámájában (Tamango, 1958) kényszerült intim közelségbe rabszolgatartójával (Curd Jürgens); a francia–olasz film több változatban is elkészült, a visszafogottabbat mutatták be az Egyesült Államokban. Az ötvenes évek végétől más etnikai csoportok filmes ábrázolása is megváltozott: a The Crimson Kimonónak (Samuel Fuller, 1959) már a plakátján is a japán-amerikai James Shigeta és Victoria Shaw csókja látható, de korábban egy Japánban állomásozó repülőtiszt szerepében Marlon Brando is szerelembe esett egy helyi táncosnővel, akit a Seattle-ben született Miiko Taka alakított (Joshua Logan: Szajonara, 1957).

Tamango

Tamango

 

A feketék és a fehérek közti intimitás olyan erős tabunak számított még a hatvanas évek Amerikájában is, hogy nem maradt visszhang nélkül, amikor az első afrikai-amerikai Oscar-díjas férfi főszerelő, Sidney Poitier 1964-ben csókot kapott az arcára a tévéképernyőn Ann Bancroft színésznőtől az aranyozott szobor átadásakor. Ezt jegyzik az első „interraciális csóknak” az amerikai televíziózás történetében, de történelmi eseményként maradt fönn Nancy Sinatra és Sammy Davis, Jr. előadóművész rögtönzött puszija is egy televíziós műsorszám végén 1967-ben. Davis egyébként 1960-ban May Britt svéd színésznővel kötött házasságot, direkt a novemberi elnökválasztás utánra időzítve az eseményt, hogy ne befolyásolja hátrányosan Robert F. Kennedy kampányát, amelyben ő is részt vett.

1967-ben a déli államokban is eltörölték az eltérő bőrszínűek házassági tilalmát, de a társadalmi normák lassabban engedtek a változásnak. 1968-ban a „Biblia-övezetben” több tévécsatorna nem vetítette le a Star Trek egyik novemberi epizódját, amelyben Kirk kapitány (William Shatner) megcsókolja az Enterprise űrhajó női tisztjét, Uhura hadnagyot. Az Uhurát alakító afrikai-amerikai színésznő, Nichelle Nichols partnere eredetileg a félig ember Spock kapitány lett volna, de Shatner ragaszkodott hozzá, hogy vele játszhassa el a jelenetet, és ő harcolta ki azt is, hogy a csók ne legyen diszkréten kitakarva. A forgatókönyv azzal próbálta semlegesíteni a helyzetet, hogy a két karakter nem önszántából cselekszik, hanem gondolatátvitellel kényszerítik őket fogvatartóik.

Az első afrikai-amerikai férfi szereplővel forgatott fekete-fehér csók a mozivásznon már évekkel a Star Trek-tévéepizód előtt megtörtént az Egyesült Államokban (Guy Green: Fekete-fehér, 1965). A Sidney Poitier által megformált gyöngéd karakter távol áll Griffith korának sztereotípiájától a fékezhetetlen vágyú fekete férfiról. Rendezői óvatosság is állhat amögött, hogy a hatvanas évek derekán még épp egy vak lány (Elizabeth Hartman) szeret bele a fehérek közül egy afrikai-amerikai fiatalemberbe. Konvencionálisabb alaphelyzetre épül a Találd ki, ki jön ma vacsorára (Stanley Kramer, 1967) interraciális szerelmi szála, szintén Poitier-vel a férfi főszerepben.

A magyar film történetében az első roma és nem roma csók az amerikai blackface-filmeket idézte: Kalmár László Dankó Pista c. (1940) életrajzi filmjében a híres dalszerzőt Jávor Pál játszotta (szőke úrilány szerelmét pedig Simor Erzsi). 45 évnek kellett eltelnie, hogy a roma származású Hollai Kálmán egy roma férfi szerepében megcsókolja Bánsági Ildikót egy zenés tévéfilmben (Mihályfy Sándor: Átok és szerelem, 1985; videónk ebből), melynek a forgatókönyvét Lakatos Menyhért, az első magyar cigányregény írója jegyzi. Az évtized végén egy középkorú, sodródó magyar értelmiségi (Lukáts Andor) egy afrikai-amerikai nővel (Judy Todd) bonyolódik viszonyba New Yorkban (Gothár Péter: Tiszta Amerika, 1987), az ezredfordulón viszont már Budapest kínál hasonlóan sokszínű környezetet egy pályakezdő rendőrnek (Hujber Ferenc), akinek a nagyváros egy kínai lánnyal (Tsuyu Shimizu) keresztezi útjait (Salamon András: Közel a szerelemhez, 1998).

Neked ajánljuk