"Egy ilyen ember is ember" (Mike Leigh)

  • Nagy Elisabeth
  • 1997. január 16.

Film

Mike Leigh Titkok és hazugságok című, Cannes-ban díjazott filmjét decemberben a Felix nevezetű európai filmdíjra is jelölték. A brit rendező a ceremónia és egy egyetemistákkal való másnapi találkozó kedvéért Berlinbe látogatott - ekkor fogadta a Narancs tudósítóját.
Mike Leigh Titkok és hazugságok című, Cannes-ban díjazott filmjét decemberben a Felix nevezetű európai filmdíjra is jelölték. A brit rendező a ceremónia és egy egyetemistákkal való másnapi találkozó kedvéért Berlinbe látogatott - ekkor fogadta a Narancs tudósítóját.

Magyar Narancs: Humoros embernek tartja önmagát? Filmjeinek sajátos humora univerzális humor?

Mike Leigh: Szerintem igenis humoros ember vagyok. A filmjeimben talán tényleg az angol humor uralkodik, de egy fokig ezt a fajta humort szerintem minden ember megérti, mivel a filmjeim általában az emberekről szólnak, arról, hogy miként, milyen környezetben élünk. Ez pedig nem kizárólag brit dolog.

MN: A Titkok és hazugságok egyik szerepét egy fekete színésznőre bízta, holott nem kimondottan lényege a sztorinak, hogy ő fekete.

ML: Igaza van, nem alapvetően fontos, hogy fekete, el lehetett volna mondani ezt a történetet úgy is, hogy a lány fehér bőrű. Arról szól a sztori, hogy egy nő nem is ismeri a gyerekét, akit megszült és örökbe adott. A lényeg az, hogy a gyerek felnő, és az anyjának fogalma sincs, milyen ember lett belőle. Ez a nő életében nyilvánvalóan egyszer volt együtt egy fekete bőrű férfival, amire már nem is emlékszik. Az 1960-as, 1970-es években történetesen sok olyan fekete gyerek született fehér édesanyától, akiket aztán örökbe adtak. Végül is minden szereplő pozitív, és jól elvannak azzal a ténnyel, hogy a lány fekete. Szerintem így kell viselkednünk.

MN: Mesélne arról, hogy milyen módszerrel dolgozza ki a történeteket?

ML: Rendszerint előbb választom ki a színészeket, a történetet pedig ezután, a velük való munka folyamata során fejlesztem ki. A Titkok és hazugságok sztoriját hat hónap alatt dolgoztuk ki, mielőtt még bármit forgattunk volna. Kitaláltuk a karaktereket, kitaláltuk a film világát, majd forgatókönyvet írtunk és filmeztünk; a történet kitalálása során sokat improvizáltunk, így aztán amit leforgattunk, az nagyon pontos lett.

MN: Miként választja ki a színészeit?

ML: Jó karakterszínészeket keresek. Fontos, hogy legyen humorérzékük. És ne csak önmagukat játsszák, legyenek sokoldalúak, tudjanak jól együttműködni egy társulatban.

MN: Önnek a film szociális mondanivalója vagy a filmezés alatti társulati munka a fontosabb?

ML: Ezek egymástól elválaszthatatlanok. Mindkettő ugyanolyan fontos. Egy film vizualitása, a kameramunka ugyanolyan fontos, mint a színészek munkája. A társulat is fontos, mert ez működteti a sztorit, de mindez jelentéktelen lenne, ha nem lenne mondanivalója. Tehát számomra ezek a dolgok elválaszthatatlanok.

MN: 1992-ben készített egy rövidfilmet egy öreg grófról, aki a kastélya kertjében vándorol, és elmondja igencsak abszurd történetét (A Sense of History). Ez a film erősen különbözik nagyjátékfilmjeitől, amelyek rendszerint munkásosztálybeli emberekről szólnak.

ML: Mulatságos ötletnek véltem. Úgy éreztem, ez a film bizonyos módon elmondott valamit az effajta ürgékről. Emberekről készítek filmeket, és egy ilyen ember is ember.

MN: Mi lesz a következő filmje?

ML: A címe Carrier Girls, már le is forgattam. A film az 1980-as, 1990-es években játszódik. 1997-ben kerül majd a mozikba.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.