Mike Leigh Titkok és hazugságok című, Cannes-ban díjazott filmjét decemberben a Felix nevezetű európai filmdíjra is jelölték. A brit rendező a ceremónia és egy egyetemistákkal való másnapi találkozó kedvéért Berlinbe látogatott - ekkor fogadta a Narancs tudósítóját.

Magyar Narancs: Humoros embernek tartja önmagát? Filmjeinek sajátos humora univerzális humor?

Mike Leigh: Szerintem igenis humoros ember vagyok. A filmjeimben talán tényleg az angol humor uralkodik, de egy fokig ezt a fajta humort szerintem minden ember megérti, mivel a filmjeim általában az emberekről szólnak, arról, hogy miként, milyen környezetben élünk. Ez pedig nem kizárólag brit dolog.

MN: A Titkok és hazugságok egyik szerepét egy fekete színésznőre bízta, holott nem kimondottan lényege a sztorinak, hogy ő fekete.

ML: Igaza van, nem alapvetően fontos, hogy fekete, el lehetett volna mondani ezt a történetet úgy is, hogy a lány fehér bőrű. Arról szól a sztori, hogy egy nő nem is ismeri a gyerekét, akit megszült és örökbe adott. A lényeg az, hogy a gyerek felnő, és az anyjának fogalma sincs, milyen ember lett belőle. Ez a nő életében nyilvánvalóan egyszer volt együtt egy fekete bőrű férfival, amire már nem is emlékszik. Az 1960-as, 1970-es években történetesen sok olyan fekete gyerek született fehér édesanyától, akiket aztán örökbe adtak. Végül is minden szereplő pozitív, és jól elvannak azzal a ténnyel, hogy a lány fekete. Szerintem így kell viselkednünk.

MN: Mesélne arról, hogy milyen módszerrel dolgozza ki a történeteket?

ML: Rendszerint előbb választom ki a színészeket, a történetet pedig ezután, a velük való munka folyamata során fejlesztem ki. A Titkok és hazugságok sztoriját hat hónap alatt dolgoztuk ki, mielőtt még bármit forgattunk volna. Kitaláltuk a karaktereket, kitaláltuk a film világát, majd forgatókönyvet írtunk és filmeztünk; a történet kitalálása során sokat improvizáltunk, így aztán amit leforgattunk, az nagyon pontos lett.

MN: Miként választja ki a színészeit?

ML: Jó karakterszínészeket keresek. Fontos, hogy legyen humorérzékük. És ne csak önmagukat játsszák, legyenek sokoldalúak, tudjanak jól együttműködni egy társulatban.

MN: Önnek a film szociális mondanivalója vagy a filmezés alatti társulati munka a fontosabb?

ML: Ezek egymástól elválaszthatatlanok. Mindkettő ugyanolyan fontos. Egy film vizualitása, a kameramunka ugyanolyan fontos, mint a színészek munkája. A társulat is fontos, mert ez működteti a sztorit, de mindez jelentéktelen lenne, ha nem lenne mondanivalója. Tehát számomra ezek a dolgok elválaszthatatlanok.

MN: 1992-ben készített egy rövidfilmet egy öreg grófról, aki a kastélya kertjében vándorol, és elmondja igencsak abszurd történetét (A Sense of History). Ez a film erősen különbözik nagyjátékfilmjeitől, amelyek rendszerint munkásosztálybeli emberekről szólnak.

ML: Mulatságos ötletnek véltem. Úgy éreztem, ez a film bizonyos módon elmondott valamit az effajta ürgékről. Emberekről készítek filmeket, és egy ilyen ember is ember.

MN: Mi lesz a következő filmje?

ML: A címe Carrier Girls, már le is forgattam. A film az 1980-as, 1990-es években játszódik. 1997-ben kerül majd a mozikba.

Nagy Elisabeth

(Berlin)