Tévé

Egyél pókot!

Vacsora a halállal II.

  • Solymosi Bálint
  • 2012. június 24.

Film

Bebotorkálunk a kertből a krumplibogarak és lótetűk és egyéb kártevők közül, azzal az idétlen kérdéssel, hogy ezekkel mi a fene legyen?! Előttünk álomszerűen jelennek meg az elegánsnak nem nevezhető gyerekkori képek, amikor a kicsik gilisztát és százlábút és tücsköt meg pókot nyeltek, általában fogadásból, valamicske profit esélyével, így aztán szinte egyetlen pillanat alatt abbahagytuk az amúgy is csak megjátszott borzongást, és bámultuk a reményhez vezető közönyt és hülyeséggel egyenlő bátorságot.

Nem voltak veszélyes kaják, semmi bajuk nem lett a kölyköknek, a mutatvány volt az izgalmas. De mi van akkor, ha valaki direkt szórakozik azzal, hogy mérgező mindenféléket egyen?

Az angol dokumentumfilm-sorozat igen nagy körültekintéssel szedi össze a legapróbb és legmérgezőbb férgeket azzal a szándékkal, hogy bemutassák, tessék, ezeket is megeszik az emberek. Leginkább Ázsia déli és keleti részein van ennek hagyománya, évszázadok múltak el azzal, hogy a lakosok bebizonyítsák maguknak találékonyságuk, eszességük és rátermettségük, azzal hogy képesek méregteleníteni és ehetővé tenni az amúgy sok szempontból ehetetlennek látszó állatokat és növényeket, melyek körbeveszik őket. A kísérleteket az éhínség, a mélyszegénység és az élni akarás ösztökélte, azonban mára a gazdagok és turisták csodálatos csemegéi lettek a rovarlárvák, a százlábúak, a tarantella pókok, a skorpiók és így tovább.

A cím a klasszikus angol krimi (ön)ironikus, társadalomkritikai változatát ígéri kellő léhasággal, de annyira mégis találóan, hogy fölcsigázza érdeklődésünk, és tény, egészen szórakoztató a műsor még azzal együtt is, hogy eléggé repetitív. Milyen óriási veszélynek vagyunk kitéve, mennyire félelmetes minden, a szörnyű állat megfogásától kezdve a szakszerű megtisztításán és ínycsiklandó elkészítésén át addig a pillanatig, amikor izgatottan beléharapunk, és magunkba tömjük. "A halállal flörtölünk." Ez talán azt a célt szolgálja, hogy nyugodt derűvel szemléljük a gyönyörű vietnami, thaiföldi, japán tájat, a szigetlakókat, a társadalom peremén vadászókat, akik aztán a gyíkok, pókok, hangyák és skorpiók és százlábúak örvén igyekeznek bentebb kerülni és megélni ebben a szép új világban. A városokba mennek, ahol azután a piacokon vagy egyszerű utcai árusként próbálják eladni gasztronómiai különlegességeiket. Fölmerül bennünk, mit is kezdjünk azokkal a képzeteinkkel, amelyek lényegében azt állítják, ezek a világok "régiek", "barátságosak". "Ezer mosoly országa". Van ennek értelme? Miért akarunk mindent, ami időben vagy térben távoli, ilyen aranyló ködfátyolon át "nyájasnak" látni? Amikor még a pálmafa is támad, minden porcikája mérgező, szóval nem most jött le a falvédőről! És eszünkbe jut a "japán rulett", a fuguevés, amely a próbatevésnek egy különösen arisztokratikus gasztronómiai útja. A sorozat nem foglalkozik ilyesféle szakralitásokkal; nem érdekes, hiszen ahogy a jólétünk növekszik, úgy vágyjuk egyre inkább a vad, egzotikus ételeket, a halálos veszedelmet hordozó kajákat. Együtt van minden - az élet veszélyes oldala és az egészség ígérete. Ugyanis természetesen ezek a mérgek a hagyományos gyógyászat alapanyagai is, melyeket a modern gyógyszeripar most kezd fölfedezni.

Minden, ami veszélyes mérgeket rejt magában, az vagy gyógyszernek, vagy kajának kiváló, esetlegesen mindkettőnek, illetőleg a megkeseredetten magányos burzsoázia extrém vagánykodásának tárgya az élet különös aukcióján, hol egyre inkább fölértékelődik gasztronómiai szokásrendszerünk. Hah, majdnem elfeledkeztünk "ebben az értelemben" még egy tényezőről, a magyarhoni kukázóról, akinek egzisztencialista megfontolásai hasonlítanak ahhoz a japáni mondáshoz, amely szerint "az, aki fugulevest eszik, bolond, de az, aki nem eszik fugulevest, szintén bolond".

Spektrum TV, május 20.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.