Tévé

Egyél pókot!

Vacsora a halállal II.

  • Solymosi Bálint
  • 2012. június 24.

Film

Bebotorkálunk a kertből a krumplibogarak és lótetűk és egyéb kártevők közül, azzal az idétlen kérdéssel, hogy ezekkel mi a fene legyen?! Előttünk álomszerűen jelennek meg az elegánsnak nem nevezhető gyerekkori képek, amikor a kicsik gilisztát és százlábút és tücsköt meg pókot nyeltek, általában fogadásból, valamicske profit esélyével, így aztán szinte egyetlen pillanat alatt abbahagytuk az amúgy is csak megjátszott borzongást, és bámultuk a reményhez vezető közönyt és hülyeséggel egyenlő bátorságot.

Nem voltak veszélyes kaják, semmi bajuk nem lett a kölyköknek, a mutatvány volt az izgalmas. De mi van akkor, ha valaki direkt szórakozik azzal, hogy mérgező mindenféléket egyen?

Az angol dokumentumfilm-sorozat igen nagy körültekintéssel szedi össze a legapróbb és legmérgezőbb férgeket azzal a szándékkal, hogy bemutassák, tessék, ezeket is megeszik az emberek. Leginkább Ázsia déli és keleti részein van ennek hagyománya, évszázadok múltak el azzal, hogy a lakosok bebizonyítsák maguknak találékonyságuk, eszességük és rátermettségük, azzal hogy képesek méregteleníteni és ehetővé tenni az amúgy sok szempontból ehetetlennek látszó állatokat és növényeket, melyek körbeveszik őket. A kísérleteket az éhínség, a mélyszegénység és az élni akarás ösztökélte, azonban mára a gazdagok és turisták csodálatos csemegéi lettek a rovarlárvák, a százlábúak, a tarantella pókok, a skorpiók és így tovább.

A cím a klasszikus angol krimi (ön)ironikus, társadalomkritikai változatát ígéri kellő léhasággal, de annyira mégis találóan, hogy fölcsigázza érdeklődésünk, és tény, egészen szórakoztató a műsor még azzal együtt is, hogy eléggé repetitív. Milyen óriási veszélynek vagyunk kitéve, mennyire félelmetes minden, a szörnyű állat megfogásától kezdve a szakszerű megtisztításán és ínycsiklandó elkészítésén át addig a pillanatig, amikor izgatottan beléharapunk, és magunkba tömjük. "A halállal flörtölünk." Ez talán azt a célt szolgálja, hogy nyugodt derűvel szemléljük a gyönyörű vietnami, thaiföldi, japán tájat, a szigetlakókat, a társadalom peremén vadászókat, akik aztán a gyíkok, pókok, hangyák és skorpiók és százlábúak örvén igyekeznek bentebb kerülni és megélni ebben a szép új világban. A városokba mennek, ahol azután a piacokon vagy egyszerű utcai árusként próbálják eladni gasztronómiai különlegességeiket. Fölmerül bennünk, mit is kezdjünk azokkal a képzeteinkkel, amelyek lényegében azt állítják, ezek a világok "régiek", "barátságosak". "Ezer mosoly országa". Van ennek értelme? Miért akarunk mindent, ami időben vagy térben távoli, ilyen aranyló ködfátyolon át "nyájasnak" látni? Amikor még a pálmafa is támad, minden porcikája mérgező, szóval nem most jött le a falvédőről! És eszünkbe jut a "japán rulett", a fuguevés, amely a próbatevésnek egy különösen arisztokratikus gasztronómiai útja. A sorozat nem foglalkozik ilyesféle szakralitásokkal; nem érdekes, hiszen ahogy a jólétünk növekszik, úgy vágyjuk egyre inkább a vad, egzotikus ételeket, a halálos veszedelmet hordozó kajákat. Együtt van minden - az élet veszélyes oldala és az egészség ígérete. Ugyanis természetesen ezek a mérgek a hagyományos gyógyászat alapanyagai is, melyeket a modern gyógyszeripar most kezd fölfedezni.

Minden, ami veszélyes mérgeket rejt magában, az vagy gyógyszernek, vagy kajának kiváló, esetlegesen mindkettőnek, illetőleg a megkeseredetten magányos burzsoázia extrém vagánykodásának tárgya az élet különös aukcióján, hol egyre inkább fölértékelődik gasztronómiai szokásrendszerünk. Hah, majdnem elfeledkeztünk "ebben az értelemben" még egy tényezőről, a magyarhoni kukázóról, akinek egzisztencialista megfontolásai hasonlítanak ahhoz a japáni mondáshoz, amely szerint "az, aki fugulevest eszik, bolond, de az, aki nem eszik fugulevest, szintén bolond".

Spektrum TV, május 20.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.