Tévé

Egyél pókot!

Vacsora a halállal II.

  • Solymosi Bálint
  • 2012. június 24.

Film

Bebotorkálunk a kertből a krumplibogarak és lótetűk és egyéb kártevők közül, azzal az idétlen kérdéssel, hogy ezekkel mi a fene legyen?! Előttünk álomszerűen jelennek meg az elegánsnak nem nevezhető gyerekkori képek, amikor a kicsik gilisztát és százlábút és tücsköt meg pókot nyeltek, általában fogadásból, valamicske profit esélyével, így aztán szinte egyetlen pillanat alatt abbahagytuk az amúgy is csak megjátszott borzongást, és bámultuk a reményhez vezető közönyt és hülyeséggel egyenlő bátorságot.

Nem voltak veszélyes kaják, semmi bajuk nem lett a kölyköknek, a mutatvány volt az izgalmas. De mi van akkor, ha valaki direkt szórakozik azzal, hogy mérgező mindenféléket egyen?

Az angol dokumentumfilm-sorozat igen nagy körültekintéssel szedi össze a legapróbb és legmérgezőbb férgeket azzal a szándékkal, hogy bemutassák, tessék, ezeket is megeszik az emberek. Leginkább Ázsia déli és keleti részein van ennek hagyománya, évszázadok múltak el azzal, hogy a lakosok bebizonyítsák maguknak találékonyságuk, eszességük és rátermettségük, azzal hogy képesek méregteleníteni és ehetővé tenni az amúgy sok szempontból ehetetlennek látszó állatokat és növényeket, melyek körbeveszik őket. A kísérleteket az éhínség, a mélyszegénység és az élni akarás ösztökélte, azonban mára a gazdagok és turisták csodálatos csemegéi lettek a rovarlárvák, a százlábúak, a tarantella pókok, a skorpiók és így tovább.

A cím a klasszikus angol krimi (ön)ironikus, társadalomkritikai változatát ígéri kellő léhasággal, de annyira mégis találóan, hogy fölcsigázza érdeklődésünk, és tény, egészen szórakoztató a műsor még azzal együtt is, hogy eléggé repetitív. Milyen óriási veszélynek vagyunk kitéve, mennyire félelmetes minden, a szörnyű állat megfogásától kezdve a szakszerű megtisztításán és ínycsiklandó elkészítésén át addig a pillanatig, amikor izgatottan beléharapunk, és magunkba tömjük. "A halállal flörtölünk." Ez talán azt a célt szolgálja, hogy nyugodt derűvel szemléljük a gyönyörű vietnami, thaiföldi, japán tájat, a szigetlakókat, a társadalom peremén vadászókat, akik aztán a gyíkok, pókok, hangyák és skorpiók és százlábúak örvén igyekeznek bentebb kerülni és megélni ebben a szép új világban. A városokba mennek, ahol azután a piacokon vagy egyszerű utcai árusként próbálják eladni gasztronómiai különlegességeiket. Fölmerül bennünk, mit is kezdjünk azokkal a képzeteinkkel, amelyek lényegében azt állítják, ezek a világok "régiek", "barátságosak". "Ezer mosoly országa". Van ennek értelme? Miért akarunk mindent, ami időben vagy térben távoli, ilyen aranyló ködfátyolon át "nyájasnak" látni? Amikor még a pálmafa is támad, minden porcikája mérgező, szóval nem most jött le a falvédőről! És eszünkbe jut a "japán rulett", a fuguevés, amely a próbatevésnek egy különösen arisztokratikus gasztronómiai útja. A sorozat nem foglalkozik ilyesféle szakralitásokkal; nem érdekes, hiszen ahogy a jólétünk növekszik, úgy vágyjuk egyre inkább a vad, egzotikus ételeket, a halálos veszedelmet hordozó kajákat. Együtt van minden - az élet veszélyes oldala és az egészség ígérete. Ugyanis természetesen ezek a mérgek a hagyományos gyógyászat alapanyagai is, melyeket a modern gyógyszeripar most kezd fölfedezni.

Minden, ami veszélyes mérgeket rejt magában, az vagy gyógyszernek, vagy kajának kiváló, esetlegesen mindkettőnek, illetőleg a megkeseredetten magányos burzsoázia extrém vagánykodásának tárgya az élet különös aukcióján, hol egyre inkább fölértékelődik gasztronómiai szokásrendszerünk. Hah, majdnem elfeledkeztünk "ebben az értelemben" még egy tényezőről, a magyarhoni kukázóról, akinek egzisztencialista megfontolásai hasonlítanak ahhoz a japáni mondáshoz, amely szerint "az, aki fugulevest eszik, bolond, de az, aki nem eszik fugulevest, szintén bolond".

Spektrum TV, május 20.

Neked ajánljuk