Egyesült állatok

Film

A világ állatai szót kérnek, mert méltánytalannak találják a környezet folytonos pusztítását, méghozzá Erich Kästner-i hangnemben. Amit látunk: 90 perces WWF-promóvideó, keverve némi dalolgató Disney-utóérzülettel. Az elegy azonban meglehetősen jó, mert végül egész nevettető és csak egészen kicsit didaktikus rajzfilmet kapunk.

A mű fele arról szól, hogyan is lehetséges egy kontinensre keverednie a szurikátának, az oroszlánnak, a gall kakasnak, a jegesmedvének, két ősöreg galápagosi teknősnek, egy kengurunak és egy tasmán ördögnek. Persze mindegyikük valamilyen emberi disznóság hatásától sújtva szalad világgá, aminek igazolásául fél óráig sorozatosan kapjuk a sokkoló történeteket lángoló ausztrál bozótosról, elsüllyedt tankhajóról, olvadó jéghegyekről, gonosz szakácsokról és a kiszáradó szavannáról. Miközben pedig, míg az állatsereglet a folyómeder mellett szomjazik, álszent természetvédők konferenciáznak a hipermodern paradicsomukban. De az állatok megelégelik ezt, és Billy, a fontoskodó szurikáta vezetésével nekiindulnak "kiszabadítani" a folyót, lendületesen és mókásan, jól eltalált zenei betétekkel, igényesen megrajzolt figurákkal. Ötletes fickókat látunk, akik ügyesen karikírozzák a különböző nemzetekről alkotott előítéleteket: itt vannak az őrült és extrém ausztrálok vagy éppen a forradalmi akcentussal parádézó francia kakas. Csupán a történet végén kap az egész valami enyhén ragacsos mázt, az üzenet viszont nyilvánvaló: vigyázzunk egymásra. Bájos és szórakoztató esélyegyenlőségi kiáltvány aprónépeknek.

Forgalmazza a Fórum Hungary


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.