Film

Éjszakai hajsza

  • - kg -
  • 2015. április 20.

Film

Most, amikor már minden poént elsütöttünk a lemenő nap fényében akcióhősként füstölgő Liam Neesonon élcelődve, most, amikor már minden East­wood-hasonlat, nyugdíjasvicc és filmtörténeti összehasonlítás megvolt, hát nem előrukkol e nagy teherbírású csataló egy újabb, vértócsákban gazdag alkotással?! Még el sem kezdődött a film, de máris Neeson győzött: semmi irónia, semmi kikacsintás, csak az az ismerősen meggyötört tekintet, ami mindjárt, percek kérdése az egész, a gyermekéért fegyvert rántó gyilkos áthatóan szúrós, eltökélt nézésébe vált át. Csakhogy a mennyiség ezúttal még minőségbe is átcsap, és ez már tényleg pofátlanság. Ha nem lett volna az a temérdek Taken meg a többi szúrós tekintet, még némi lelkesedésre is futná, hogy nini, itt egy jó kis alvilági, New York-os, keménykedős mese a fiáért harcba szálló, kivénhedt bérgyilokról, aki egymaga kiirt egy egész csehót, de Ed Harrist hagyja futni, mert Harris nagy színész, nem halhat meg egy csomó statiszta közt. A metró szikrát hány, Neeson meg valami mást, a zsaruk korruptak, a maffiózók írek, az újak meg albánok, és Queensben a jók laknak, Manhattanben meg a rosszak, minek ezt túlbonyolítani.
A ren­dező jókor vág, és ez a lényeg: majdnem mindig akkor, amikor végképp baromságba fulladna a véres hajcihő. Még így is marad egy-két, párbeszéddel terhes jelenet, mely főleg az ír-ír, gyilkos-gyilkos, férfi-­férfi barátságnak állít emléket, de ezek is véget érnek egyszer, s jöhet egy hangulatos hasba lövés, meg Harris, aki csak néz; írül és keményen, ahogyan csak ő tud.

 

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.