Filmet forgatott Indiában Kőrösi Csoma Sándorról. A bemutatót a 2005-ös filmszemlére tervezi.
Magyar Narancs: Mikor találkozott először Kőrösi Csoma Sándor alakjával, és mi vonzotta benne?
Szemző Tibor: Amikor az ember gyerekkorában először hallja Kőrösi Csoma történetét, jeges borzongás vesz erőt rajta, mondjuk Simon Templar volt rám efféle hatással kiskoromban. Rendkívül kalandos, hogy valaki felkerekedik, és bejárja a fél világot. Gyerekkorom a bolsevizmus idejére esett, amikor nemigen lehetett utazni, Csoma alakja egzotikus volt - ez a vonzalom volt a primer motiváció. Aztán később időről időre visszatért az alakja valamilyen összefüggésben. Volt aztán egy pillanat, amikor elementáris erővel merült fel a személyén keresztül saját sorsunk megértése. Mert az ember sok mindent - alapkérdéseket - képes megérteni az ő életén, sorsán, útján keresztül. Hozzásegíthet a megfejtéshez.
MN: Helyén van ma Magyarországon Kőrösi Csoma Sándor? Megbecsüljük?
SZT: Nem tudom igazán, menynyire ismerik. Talán a tudományban, a tibetológiában, no meg a buddhisták között a helyén van. Pedig Csoma legalább annyira fontos nekünk, mint mondjuk Bartók vagy Szilárd Leó, most hirtelenjében őket említem. Mondják, azért indult el, hogy a magyarok eredetét kikutassa, az ötéves gyaloglás alatt százszor meghalhatott volna, nyilván nem véletlen, hogy nem halt meg. Soha magáról nem beszélt, de olyan hihetetlen belső energiája volt, amivel hadvezérek csatákat nyernek - ezt a szellemi potenciált mozgósította arra, hogy egy addig ismeretlen területet meghódítson. Szinte sorsszerű, hogy a magyarok forrásvidékét nem találta meg. Általában úgy tekintenek rá, mint akinek a küldetése kudarccal végződött, hiszen ami miatt elindult, az nem sikerült. Közben pedig az egyetemes tudomány számára óriási tettet hajtott végre - megnyitotta a tibeti buddhizmust a Nyugat számára. Belső fejlődés szempontjából igazi óriás volt. A célom azonban nem az volt a filmmel, hogy Kőrösi a helyére kerüljön, inkább személyes motívumok játszottak közre abban, hogy a Csoma legendáriumba belekezdtem.
MN: Mik voltak ezek?
SZT: Ahogy mondtam, sorsa alapkérdésekre világít rá: miért születik valaki, merre tart, miért pont arra, hol van a határ a véletlen és a szükségszerű között stb. Ezekre a kérdésekre a válaszokat azonban csak körülírni lehet, valamilyen szinten megközelíteni. Csoma motívumainak a megértése viszont segítheti ebben az embert. Nekem az a tapasztalatom, hogy a megértésnek több szintje létezik, van egy olyan szint, amikor az ember nem gondolati szinten ért meg valamit. Egy zenész játszhat többféleképpen, és van játékmód, ami tökéletes. Azt azonban, hogy mitől rendeződik össze a dolog megkérdőjelezhetetlenné, nagyon nehéz megmondani. Csoma Sándor itta a jakteát hosszú éveken át, fűtetlen cellában lakott, ahonnan azonban, ha kilépsz és körülnézel, egy pillanat alatt eljuthatsz a megértéshez. Nemcsak a buddhista hagyomány megértéséhez, de a kerek egészhez.
MN: Miért ilyen lett a film szerkezete?
SZT: Korábbi filmjeim meglehetősen mértéktartóak, ezért kezdetben arra gondoltam, jó lenne elvetni asulykot, kezdhetnénk úgy a filmet, hogy Csoma például egy nő után indul Tibetbe, vagy valami efféle. Aztán kitaláltuk Sári Lászlóval, a forgatókönyvíróval ezt a struktúrát, ami egyrészről Csoma vizualizált naplója, az ő szemén keresztül látjuk a dolgokat, amihez a másik oldalon az életútját követő székely legendák kapcsolódnak. Ezeket Törőcsik Mari meséli el a filmben, s a Roskó Gábor által tervezett és megfestett miniatűr színházban készült animációként jelennek meg. És persze folyamatosan halljuk Csoma belső hangját és ezeket a gyönyörű szövegeket, nem kevesebb mint 14 különböző nyelven. A forrásanyagok között ott vannak a VI. dalai láma szerelmes versei, Goethe-versek, a Tibeti halottaskönyv részletei és sok minden más.
MN: Vannak előképei?
SZT: Kapcsolódik a rövidfilmjeimben (Cuba, Túlsó part - a szerk.) kialakult eljáráshoz, azok zenei logika mentén szerveződtek. Olyan film készül, melyben a szereplők az arcukkal nem jelennek meg, amelyben csak állóképek szerepelnek, mindent kézikamerával rögzített az operatőr, Szaladják István. Mozgó-fényképészeti események sorát látjuk, a történet indirekt módon áll össze. Úgy hiszem, a film előképei nem a filmes szakma felől jönnek.
MN: Úgy tudom, hangjáték is készül.
SZT: Igen. Kész zenei anyag birtokában szeretnénk leülni vágni Losonci Terivel. Nagyon sokat segít a hanganyag abban, hogy megértsük azokat a jeleket, melyeket Indiában gyűjtöttünk. A hangokat már rendszereztük és összeraktuk egy értelmes folyammá, és ugyanezt tesszük most a képekkel is. A dolgokat irányítottan vettük fel, forgatókönyv alapján dolgoztunk. Ez egy jelenlétfilm, ahol a forgatókönyv nem konkrét jeleneteket határozott meg, hanem olyan képeket, snitteket és főként látásmódot, melyekből a történet végül összeáll, és amelyből, mint egy mozaik, az egész kialakul. Rengeteg képet rögzítettünk, és meglepő módon olykor a legprofánabb pillanatok szakralizálódtak, máskor viszont olyan képek, melyeket szakrális helyeken forgattunk, mintha kevésbé lennének érdekesek. A forgatás alatt meghatározott útvonalon haladtunk, méghozzá azon, amelyen Csoma is. Minden fontosabb helyszínen forgattunk, ahol megfordult.
MN: Kinek készítette?
SZT: Ezen sosem gondolkozom. Annyiban formabontó filmnek érzem a Csoma legendáriumot, hogy komoly szerep jut benne az akusztikumnak, mivel egy zenei ember készíti. Nem hiszem, hogy ez a film nagyon elvont lesz, hiszen a könyv, amelyből készült, nagyon szép és nagyon egyszerű. Amikor az ember valamit összerak, az számtalan apró, finom gyakorlati döntés sorozata. Ugyanakkor ezeken az apró gyakorlati részleteken felül kell emelkedni, és meg kell találni a formát. A szándékom az, mint ahogy minden eddigi munkámmal is, hogy a dolgokat harmóniába hozzam egymással. Olyan felületet hozzak létre, amit szeretni lehet.
Hungler Tímea
