Határtalanul

Isabelle Huppert színésznő

Film

A világ kicsi, a rendező kedves színésznőjét - a Farkasok ideje és A zongoratanárnő főszereplőjét - Cannes-ban sikerült elkapnunk.

 

Magyar Narancs: Nem zavarta, hogy a Farkasok idejében nincs önálló sorsa, karaktere, hogy kénytelen beleolvadni egy nagyon fiktív, nagyon életidegen, apokaliptikus tablóba?

Isabelle Huppert: Pontosan tudtam, mire szerződöm. Egy olyan sztorira, amelyben az egyéni történetek, sorsok egy adott pillanatban megszűnnek, illetve beletorkollnak egy kollektív sorsba, amelyben leginkább a lelkiállapotokat, a fizikai reakciókat kellett érzékeltetni. Ez nem olyan film, amelyik megengedné, hogy a kis személyes történetek kerekedjenek felül. A legerősebb motivációm a veszteség érzete volt, amikor maga a puszta lét válik kérdésessé, mert az ember elveszíti mindenét, a férjét, az otthonát, nincs mit ennie, innia, nincs mit adnia a gyerekeinek. A legelementárisabb érzés, hogy az a nő, akit játszom, belefárad mindenbe, nincs több reménye, energiája.

MN: Vajon elég, ha a film csak úgy bemutatja a világ állapotát?

IH: Mi mást tehet? Mégis a hogyanon van a lényeg. A fikció kényelme helyett akkor ér valamit, ha a lehető legközelebb kerül a valósághoz.

MN: Valóság alatt fizikai valóságot ért?

IH: Szeretem a moziban a testi valóságot, amivel persze könnyű manipulálni is. Ebben a filmben is, amikor a rémület egymásnak uszítja az embereket. Ahogy az egyik át akarja venni a hatalmat a másik felett, hogy úgymond igazságot szolgáltasson, a maga igazságát a másik kárára. Van egy mondat, Patrice Chéreau szájából hangzik el: "Szégyelljék magukat!" Ez mindannyiunkra vonatkozik. Sokszor az az érzésem, van miért szégyellni magunkat, mert ezen a másik oldalon állunk, míg a világ számunkra kevésbé számottevő szegmensében emberek a napi túléléssel küszködnek, háborúk, terrortámadások, földrengések, valós tragédiák elszenvedői. És közben mi itt ülünk, és filmekről, valóságról elmélkedünk.

MN: Mit tehetnénk?

IH: Tudom, a szégyenérzet önmagában édeskevés. Végezzük a magunk dolgát.

MN: Tehát évi három-négy film, színpadi fellépések, a francia mozi tiszteletbeli nagykövetének szerepe.

IH:

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.