Japán franciasaláta

Alain Corneau filmrendező

Film

Túl sok filmet készített már férfiakról (Police python, A fegyverek választása, Saganne erőd, Az unokafívér) ahhoz, hogy végre két nőt szembesítsen az áldozat és a kínzó tükörszerepével. Pakisztán, India, Kína bebarangolása után a Tokiói tortúra elkészítésével Japánba helyezte identitáskereső kameráját. A huncut szépségű Sylvie Testud és a kőszobor eleganciájú manöken, Kaori Tsuji kettőse szórakoztató, helyenként mulatságos, helyenként morbid mesét mond el az elfojtások, a rituálék nyelvén.

Magyar Narancs: Francia rendezőként javarészt japán színészekkel Párizsban forgatta japánul egy angolszász írónő regényét. Miként reagált a japán közönség erre a kulturális "triumvirátusra"?

Alain Corneau: Valóban furcsa, szokatlan, besorolhatatlan ez a felállás. A látszólagos véletlenek összjátéka érvényesült ebben a "házasságban". Onnan kezdve, hogy az írónő, Amélie Nothomb a kezdetektől elzárkózott attól, hogy forgatókönyvíróként is részt vegyen a film kivitelezésében. Folytatva azzal, hogy amikor közöltem vele, hogy Sylvie Testud-t választottam az ő szerepére, a lélegzete is elállt. Sylvie ugyanis már ismerte a könyvet, és levelezésben állt vele. Fubuki megformálójának a kiválasztása is a látszólagos véletlenen múlott. Hónapokig egy japán ügynökségen keresztül kerestünk megfelelő színészt, aki a termeténél, magasságánál fogva is tekintélyt áraszt. És mit tesz isten, amikor már-már lemondtunk az ideális szereplő megtalálásáról, a francia ügynökömnél jelentkezett egy Párizsban szerencsét próbáló modell, aki éppen a magassága miatt nem talált munkát Tokióban. Így találtam rá Kaori Tsujira, akinek a Tokiói tortúra a filmes debütálása. A francia közönség élvezettel fogadta, hogy miközben végig japánul beszélnek a filmben, Amélie belső monológjait, reflexióit franciául mondja. A japán forgalmazók kissé félnek, mert a film se nem japán, se nem francia. Jokohamában magam is részt vettem a bemutatón, egy tízezer nézőt befogadó hatalmas moziteremben. És igencsak biztató jel volt, amikor harsányan felröhögtek egyes jeleneteknél, kiváltképpen azoknál, amikor Amélie valami hibát vét, azaz megsérti a munkahelyi hierarchiát. Amélie törekvése, hogy igazi japánná váljon, paradox tanulási folyamat. Önmaga mélyebb megértéséhez jut közelebb, miközben jó tanuló módján a tökéletes megfelelési vágy hajtja. Lényegében ennek a metaforának a gyakorlati kipróbálása motiválja: végső soron nincs felkavaróbb élmény, mint másokon keresztül közelebb jutni önmagunkhoz, a saját motivációink megértéséhez.

MN: Az önmagunkhoz vezető belső utat ön többnyire távoli kultúrákban, országokban keresi.

AC: Filmeken innen és filmeken túl is nagy utazó vagyok. Kezdetben India volt az úti célom. Délkelet-Ázsiától a Távol-Keletig, Kínától Japánig lépésről lépésre ismerkedtem népekkel, hiedelmekkel, vallásokkal a hinduizmustól a buddhizmusig. Azért utazom, hogy magamra találjak mások tekintetében. Olvasmány- és filmélményeim, személyes tapasztalataim és beszélgetéseim alapján japánokkal, kiváltképpen a tokióiakkal, rendkívül összetett, rajongó, ellentmondásaiban is lenyűgöző kép alakult ki bennem. A vonzalom gyökerei valahol a japán filmművészet iránti rajongásomban keresendők. Kuroszavától Nasagusiig ez egy olyan hatás, amely formálta, alakította a filmes nemzedékemet. A mi nyugat-európai kultúránkkal ellentétben a japánok nem arra törekednek afilmművészetben, a képzőművészetben, hogy a valóságot képezzék le, mint mi, európaiak, hanem hogy absztrahálják azt. Japán azon kevés országok egyike, amelyik a legérdeklődőbb mindaz iránt, ami a világban zajlik. Jelenleg a japánok a legjobb salsazenészek, vagy úgy játsszák Bachot, mint ahogyan sehol másutt. Minden hatásra nyitottak, nem úgy, mint mi Nyugat-Európában vagy Franciaországban, ahol mély gyökereket vert egyfajta kulturális arrogancia, mintha kizárólagosan az európaiak lennének minden maradandónak és értéknek a feltalálói és megőrzői.

MN: Mindennek a kulturális nyitottságnak semmi nyoma sincs Amélie fejlődésregényében, aki egyfajta önként vállalt áldozati, szenvedő szerepre "szerződik" a Yumimoto cégnél. A megaláztatások iskoláját járja végig.

AC: Kemény, mondhatni zsarnoki kiképzésben részesül a japán munkahelyi hierarchiának köszönhetően. Erőszakos, egyszersmind nevetséges ez a kiképzés. A megaláztatás mechanizmusának végső soron nem ő a vesztese, áldozata, hanem a közvetlen főnöke, ellenlábasa, Fubuki. Elvégre Amélie „csak” turista egy számára idegen, bevehetetlen országban, társadalomban. Bármikor kiléphetne, de mégsem teszi, mert valahol érzi, hogy ha végig akarja járni a tapasztalások útját, maradnia kell. Végül önmagára talál, és regényt ír Tokióban szerzett tapasztalatairól. A történet igazi vesztese Fubuki, akinek nincs választása, nincs szabadsága. Nincs mit szépíteni, idealizálni: kemény, hierarchikus a japán társadalom, munkamorál. Maguk a japánok is szenvednek tőle. De ki mondaná, hogy ezek a hierarchikus munkahelyi viszonyok és iszonyok idegenek tőlünk, európaiaktól? Egész Japán úgy működik, mint egy rituális színház, rendkívül teátrális, labirintus-szerű. Mégis jóval kevésbé képmutató, mint a mi európai viszonyaink. Egy japán cégnél nem ritka, hogy a beosztottakat alattvalóként kezelik, üvöltöznek velük, az érintettek ilyenkor lehajtott fejjel járnak, szabadkoznak, bocsánatot kérnek, de mindez egy össznépi rituálé része. Adott és bevett játékszabályok szerint működnek. Ezzel szemben a mi nyugati társadalmunkban gyakran minden magyarázat és indok nélkül bocsátják el az alkalmazottakat. A morális kínzás világjelenség, mindamellett Japánban megadják ennek is a módját. A hatalmi rituálék valahol áttekinthetőbbek, látványosabbak, leleplezhetőbbek.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.