Magyar Narancs: Milyen lehet nálatok, a családban annak, aki nem művész?
Péterfy Borbála: Semmi különös, de anyámat például nagyon megviselte, hogy a nagyszülei nevelték. Nekem már nagyon mély kapcsolatom volt a nagymamámmal, aki igazi egoista volt. Lehet, hogy ez belejátszik abba, hogy még nincsen saját családom. Nagyapám speciális természet, kicsi voltam, amikor meghalt, de a történetekből és a költészetéből ez jön át nekem. Apám első generációs művész, neki minden felmenője lelkész volt. Szóval eléggé őrültek voltak mind. Aztán ez a família meg van spékelve egy jó kis történelmi háttérrel, mert Erdélyből települtek át, ki a háború után, ki a hatvanas években, mint az apám. Egyébként meg szerintem minden családtörténet érdekes, csak a miénkről a szokottnál több az írott anyag.
MN: Támogattak abban, hogy színész legyél?
PB: Nem szóltak bele, mert alapvetően elfogadó család ez. Kamaszkoromban rengeteg őrültséget követtem el, amiért szintén nem szóltak, például nem végeztem felsőbb iskolát. Kétszer felvételiztem a Színművészetire, de nem vettek fel, ami nem csoda, hiszen nem is voltam jó. Próbálkoztam különböző társulatoknál, aztán az Arvisurában kötöttem ki.
MN: Az ott töltött hét év alatt tudatosabb lettél?
PB: Inkább jó emberekkel találkoztam, olyanokkal, akik a mai napig is kollégáim, például a Süsü (a Krétakör rendezője, Schilling Árpád). Akkor még nem lehetett tudni, hogy merre tartanak az alternatív színházi társulatok, és ki lesz, aki megmarad a pályán. A leszálló ágban Pintér Béla menekített ki onnan pár embert, akik azóta is vele dolgoznak. Nekem az ő társulata volt a Krétakör mellett az első, igazi színházcsinálásos élményem.
MN: Mennyiben volt más az új társulat? Mi a "Krétakör-módszer" lényege?
PB: Hivatalosan 2000-től vagyok tagja a Krétakörnek, de párhuzamosan dolgoztam velük a Pintér Béla-csapat mellett. Az első komolyabb közös munkánkat 1997-ben, a Merlinben mutattuk be, a Kicsi, avagy mi van, ha a tiszavirágnak rossz napja van? című darabban játszottam több szerepet. A darab a felnőtté válásról szólt. Úgy készült, ahogy a Krétakör ma is dolgozik, elvonultunk vidékre, ott születtek a jelenetekre az improvizációk. A most megjelent Feketeország DVD-n láthatók olyan extrák, amelyekből kiderül, hogyan zajlottak a próbák Bódvarákón, Miskolc mellett, egy elhagyott telepen, ahová már a Hazám, hazámmal is lementünk. Hogy pár improvizáció mennyire ugyanaz maradt, és milyen erős volt az alap. A Krétakörben vált nyilvánvalóvá, mennyire megkerülhetetlen a színész számára, hogy kezdettől fogva alkotótárs legyen, hiszen a darab elkészülte után már ő dolgozik estéről estére, és ha nem elég kreatív, akkor csak halott dolgokat reprodukál.
MN: A jég című Szorokin-regényből készült előadásban egy bántalmazott prostituáltat alakítasz, elég naturálisan. Hogyan osztanak ki rád egy ilyen szerepet? Lehet szeretni ezt?
PB: Furcsa pillanata volt az életemnek ez a találkozás. Ráadásul nem is ezt a regényt akarta megrendezni Mundruczó Kornél, csak kiegészítésnek kaptuk, hogy olvassunk még valamit az írótól. Már az első olvasáskor is iszonyú hatással volt rám. Kornél azt mondta, hogy a társulatban a lányok közül hozzám áll legközelebb Nyikolajeva figurája. Nem tudhatta, hogy más szempontból is aktuális számomra a dolog. Éppen egy, bántalmazónak is mondható kapcsolatom ért véget. Lehet, hogy hülyén hangzik, de ott, a színpadon az összes, valaha bántalmazott nőért viselem el az ütéseket, és ez ad erőt. Pontosan tudom, hogy a nézőtéren is ülnek olyan nők és férfiak, akiknek ez a probléma jelen volt vagy van az életükben.
MN: Számomra egészen elképesztő a koncentrációd, sajnos önkéntelenül teszteltem ezt. A némára állított mobiltelefonom pont a legnagyobb színházi csöndben rezgette meg az egész padlózatot, úgy szólt, mintha meggyilkoltam volna valakit. Aztán te, egy örökkévalóság elteltével folytattad a "meghalást" a színpadon, mintha mi sem történt volna.
PB: Erre nagyon jól emlékszem, és megmondom őszintén, hogy a látszat ellenére kicsit elment az a jelenet. Kényes pillanat, amikor két meztelen ember öleli egymást három percig némán úgy, hogy a nézőnek is átélhető legyen, mi történt velük. Ha nem hiszek ezer százalékig abban, amit csinálok, akkor ezt nem tudtam volna így megoldani. Egy "Jég-blokk" alatt egyébként is egészen más vagyok. Koncentrációval eljuttatom magam egy bizonyos állapotba, amiből nehéz kizökkenteni a darab után is. Nem bírom ilyenkor például, ha egy kicsit is kedves hozzám valaki, nem lehet hozzám érni, mert akkor kidurran az a gömb, amit készítettem magam köré.
MN: A jelenlegi repertoárról még mi a kedvenc darabod?
PB: Most az összes műsoron lévő darabot szeretem. Talán a Siráj az egyik kedvenc, pedig abban nincs is nagy szerepem. Csehovval tölteni egy hosszú estét, azt nagyon szeretem. Vele kapcsolatban ki merem ejteni azt a szót, hogy szerelem. De Térey és Ibsen is lenyűgöz. A Peer Gyntöt egy életen át kellene játszani ahhoz, hogy rájöjjünk, mi a Nagy Görbe. Olyan ez, mint a mantrázás, ha valamit sokszor elmondasz, akkor az értelméhez is közelebb kerülsz. Zsótér Sándor rendezte a Peer Gyntöt, és vele azért jó a munka, mert elképesztő módon vezeti rá a színészt az értelmes beszédre. Még mielőtt eljött volna hozzánk, az a legenda járta, hogy olyan, mint egy orvos, és tényleg megjavított minket, lefaragta a manírokat. Azóta tudom, ha kimondok értelmesen egy mondatot, az már elég, persze kell hozzá az agyam is.
MN: A Krétakör mára világhírű lett, sokat utazik. Ennyi együttlét után törvényszerűen következik a leszálló ág. Nem érezni ezt?
PB: Ebben az évben elébe mentünk ennek, lekerült hat előadás a repertoárról, vendégrendezőkkel dolgoztunk, és megegyeztünk abban, hogy többet vállalunk külső munkát. Most mindenki, mint Peer Gynt, önmagát keresi. Én például többet lépek fel mint énekes, visszatértem az Amorf Ördögök zenekarba a Tariska Szabolcshoz és a Tövisházi Ambrushoz. Remélem, ez a mi hármas házasságunk örökké fog tartani, bár ez a formáció így egy időre megszűnik. Nagyon régi barátaim ők, a Szabit úgy ismertem meg, hogy megszültem a színpadon egy Szőke András-darabban, az RS-ben. Ott mutatták meg a zenéjüket is, és azonnal tudtam, hogy végre lesz egy zenekar, ahol énekesnő lehetek. Most egy válogatás CD-t adunk ki eddig meg nem jelent Amorf-anyagokkal is, és egy lemezeladós koncerten fogjuk árulni Pokol disco címmel december 22-én az A38 hajón. Elárulhatom, hogy készítek egy szólólemezt, de hogy kikkel, az legyen egyelőre titok.
