"Ez mind örömzene" (Winkler Nóra műsorvezető)

  • Csáki Judit
  • 2006. december 21.

Film

Ahhoz képest, hogy színész szeretett volna lenni, de nem lett az, játszott filmben (Mielőtt befejezi röptét a denevér), néhány napja pedig abszolút főszerepet vitt - már ha a mellette gyors tempóban cserélődő képeket nem számítjuk - a Vígszínház színpadán, méghozzá jó ház előtt. A tévében a Kultúrház és a Luxor-show egyik műsorvezetője, interjúkat készít írásban és élőben, rádiózik (ez múlt és jövő idő éppen). Kultúraközvetítő munkás.
Ahhoz képest, hogy színész szeretett volna lenni, de nem lett az, játszott filmben (Mielőtt befejezi röptét a denevér), néhány napja pedig abszolút főszerepet vitt - már ha a mellette gyors tempóban cserélődő képeket nem számítjuk - a Vígszínház színpadán, méghozzá jó ház előtt. A tévében a Kultúrház és a Luxor-show egyik műsorvezetője, interjúkat készít írásban és élőben, rádiózik (ez múlt és jövő idő éppen). Kultúraközvetítő munkás.

Winkler Nóra: Igen, mondjuk így. A kultúra csúcsteljesítményei szerintem érzéki módon is hatnak - ez egy jó ételről, finom borról, a szerelemről mindenkinek evidens. Szerintem a kultúra is élményszerű.

Magyar Narancs: A Kultúrház műsorvezetőjeként szerepel mostanában a legtöbbször.

WN: A képernyőn én látszom, de nem tudnám jól csinálni a szerkesztő, Medvedt Yvette nélkül, aki egyrészt tapasztalt, másrészt fantasztikusan értjük egymást. Egyébként sem szeretem, amikor csak az előtérben álló ember teljesítményét veszik észre - én legtöbbször csapatmunkás vagyok. Az árverésen is komoly csapat dolgozik mögöttem.

MN: A Kieselbach-aukción rekordlicittel ütötte le Csontváry képét. És előtte néhány nappal nagyjából megjósolta nekem, mennyiért fog elmenni. Honnan tudta?

WN: Nem tudtam. A kisebb értékű képekről inkább tudom. Most az előzmények ismeretében - nemrégiben ment el egy másik Csontváry, aztán volt a két nagy Munkácsy-kép - tippelni lehetett.

MN: Három órát áll a pulpituson, többnyire feltartott karral, feszülten figyeli a nézőteret - és még kedvesnek, lazának, oldottnak is kell lenni. Hogyan készül rá?

WN: Én ezt imádom csinálni. Ami a fizikai részét illeti: edzek, futok, eleget alszom, eleget eszem előtte; ott pedig víz van kézügyben, tea sok mézzel, mert a hangom is elmehet, de még csoki is, ha mégis elfáradnék, bár ezt ott sosem érzem. A felkészülésben mindig segít Tari Bea, aki kommunikációs szakember és brutális koncentrációs gyakorlatokat csináltat velem - mondom a licitet előre, hátra, akár egyszerre is vagy kihagyással, hogy ezen aztán végképp ne kelljen gondolkodni. A galériában árverés előtt alaposan átnézzük az anyagot, tudom, melyik képre milyen előzetes érdeklődés volt, melyiknél mi várható. Aztán igyekszem rápihenni, mert három órát állok és beszélek egyfolytában. Utána jön a zombiállapot.

MN: Két árverés között sok mindent csinál. Mondhatni: szinte képtelenség volt találkozni.

WN: Azért ez most extra. Tébolyult üzemmód: a vígszínházi árverés másnapján például egy másik árverést vezettem, kétszáz tétellel, könyveket - de ez nincs mindig így. Árverésből - ami mindennek a csúcsa, mert ott aztán mindent használok, amit az élet belém rakott - legföljebb hat-hét van egy évben. A Kultúrház a legfontosabb, az heti két hosszú este és két hosszú nap forgatás; vannak még interjúk, beszélgetések, cikkírás, olykor rendezvények "celebrálása".

MN: Mi az örömzene, és mi a pénzkeresés?

WN: Hú!... Mindegyik mindkettő. Bármelyikből megélnék. Csak a pénzért szerintem nem lehet igazán jól teljesíteni, én legalábbis semmit nem tudok csak úgy "lenyomni". Addig mozgok az adott helyzetben, míg megtalálom benne, amiért szeretem. Nem kell elvállalnom, amit nem szeretek - már nem kell belefeszülni rossz helyzetekbe.

MN: Most fut a szekér...

WN: Tudom-e, hogy lesz csönd is?

MN: Mondjuk. Tudja-e menedzselni magát?

WN: A szó klasszikus értelmében nem, kívülről ez nyilván nem így látszik. De azt hiszem, van íve annak, amit csináltam és csinálok.

MN: Színész szeretett volna lenni - ehhez képest a Közgáz volt az, ahová nem vették föl. Úgy érezte, normális pályára kellene mennie? Elvárták otthon?

WN: Otthon nem nyomtak semerre, csak éppen azt láttam magam körül, hogy mindenkinek normális szakmája van, rendes munkahelye, bemegy reggel, hazajön délután. Ilyesmiben gondolkodtam én is. Érdekelt a közgazdaság, divatos szakma volt akkoriban, bár fogalmam sem volt arról, mit csinál egy közgazdász. Ha fölvettek volna, elvégeztem volna. És akkor ma talán kulturális menedzseléssel foglalkoznék. A mai napig érdekel, hogyan menedzselik, hogyan finanszírozzák a kulturális projekteket, milyen a szerkezetük, hogy adják el a terméket, a könyvet, a jegyet...

MN: Erre azért még sor kerülhet, nem?

WN: ...Hogy mi lesz, ha már nem fogok tévézni? Lehet, hogy ez. De nem szabtam határt, sem időben, sem tevékenységben. Nem vagyok így tudatos. Amíg a kíváncsiság hajt, addig csinálom. Ha az elmúlik, abbahagyom.

MN: Volt már ilyen?

WN: Igen. A Danubius Rádió reggeli műsorvezetését így hagytam abba. Nem is értették. Úgy éreztem, megvolt. Három év után. Pedig mehetett volna még - de én is mentem volna már.

MN: Az Octogon nevű építészeti lapnál gazdasági vezető volt - végül is egyetem nélkül, autodidakta módon?

WN: Igen, és szerintem bele is tanultam a menedzselésbe, de aztán kezdtem érezni, hogy valami más is van bennem.

MN: Szereplésvágy? Igény a közönséggel való kontaktusra?

WN: Hát igen. Pontosan.

MN: Rálát a saját teljesítményére?

WN: Azt meg tudom ítélni, ha valami jól megy - azt egyszerűen érzem, mert jól érzem benne magam. Azt is látom, ha valamit nem tudtam megoldani, annak ellenére sem, hogy alaposan készülök. Ez a készülés egyébként nemcsak azért van, mert én jó kislány vagyok és stréber, hanem azért is, hogy mire odaérek, műsort csinálok, árverést vezetek, már képes legyek teret engedni a pillanatnak, az érzéseknek. A kötelezőt mindig nagyon rendesen megcsinálom - hogy a szabadon választottban tényleg szabad lehessek. Hogy maradjon hely a játékosságnak, mert az izgat a legjobban, hogy mi tud megtörténni olyankor.

MN: Kultúrát közvetít - nemcsak intellektuális, verbális eszközökkel, hanem érzéki fegyvertárral is. Szándékos? Tudatos?

WN: Hát... Azért én szívesen vagyok csaj. A Kultúrházban is. Én ezt bírom.

MN: És önt is bírják?

WN: A nők? Hát... én annyira igyekszem... Nagyon bírom, ha valaki tehetséges, ha valaki szép, ha valaki jó. Szívesen dicsérem, ami tetszik, nyilván azért, mert engem gyerekkoromban szerettek.

MN: A férfiak?

WN: Azokkal a férfiakkal rendben vagyok, akik általában élvezik a nőket vagy a nők világát - a feleségükben, a lányukban, az anyjukban, bárkiben. Akik szerint egy férfi véleményt mond, egy nő pedig "beszól", azoknak úgysem velem, hanem a nőkkel és magukkal van bajuk. Onnan már részletkérdés, hogy nekem épp "sok a hajam".

MN: Mi az, ami irritálja?

WN: A bunkóság, az igénytelenség. Ösztönösen távolságot tartok mindentől, ami nekem nem közegem - holott nem vagyok egy Rothschild-lány... Ezért aztán sokszor kívül is maradok más emberek akolmelegén.

MN: És hogy viseli mások ellenszenvét?

WN: Már nem idegesít, ha úgy gondolják, hogy én csak háromszor megrázom a hajam, és máris bármit elérek - még sosem történt semmi attól, hogy megráztam a hajam. Amit én csinálok, az erősen meritokratív, hogy így mondjam. Jó vagy rossz - és kész. Könnyű kívülről azt gondolni, hogy nekem minden olyan könnyű.

MN: Miért? Mi nem volt könnyű eddig?

WN: Elvergődni addig, hogy tudom, hol az én közegem. Már tudom, de még nem vagyok teljesen benne. Nem könnyű, hogy a saját jogomon tartozzam oda, ahová tartozni szeretnék.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.