Magyar Narancs: Igen fiatalon lett elismert színész a Totál szívás után. Annak, hogy megkapta a szerepet, társadalmi jelentősége is volt: abban az időben a fogyatékossággal élő karakterek döntő többségét is ép testű színészek játszották.
RJM: Valóban kifejezetten ritka volt ez annak idején. Vince Gilligan, a sorozat alkotója a hozzám hasonlóan cerebrális parézissel (CP) élő ifjabb Waltert egy fiatalkori ismerőséről mintázta, aki ekkor már nem élt. Vince szorgalmazta azt is, hogy ne egy ép testű ember játssza ezt a szereplőt, bár komoly versenyben voltam a szerepért egy akkor már ismertnek számító, ép testű színésszel is. Ennek pedig tényleg óriási társadalmi jelentősége volt, hiszen az Egyesült Államokban mintegy 2 százaléknyi arányban vannak jelen a filmekben és a tévésorozatokban fogyatékkal élő karakterek, miközben a népességen belül az arányuk 20 százalék körüli. Emlékszem, gyerekkoromban a South Park Timmyje (kerekes székben élő, csak saját nevének kiabálására képes karakter – a szerk.) volt az egyetlen tévészereplő, akiben valamennyire magamra ismertem. A társadalmi aktivizmusom épp arra irányul, hogy fogyatékkal élő emberek is lehetőséget kaphassanak nem csupán a filmiparban, hanem az élet egyéb területein is, ne legyenek bezárva a lakásukba, kórházakba, intézetekbe.
MN: A saját tapasztalatai mennyire formálták ifjabb Walter karakterét? Gondolok például arra az emlékezetes jelenetre a sorozat első részében, amikor három fiú kezdi el gúnyolni és zaklatni egy ruhaboltban…
RJM: Az összes általam játszott karakterben benne vannak a tapasztalataim. Egyébként a nagyapám tengerészgyalogos volt, így kiskoromban kétszer is meggondolták, mielőtt komolyabban belém szálltak volna. A szóban forgó jelenetben ifjabb Walter nem igazán veszi fel a gúnyolódást, és én is így voltam ezzel a hasonló szituációkban: oké, te pedig egy idióta vagy, sok szerencsét az életedben! Emellett barátaim is voltak, akik kisegítettek az igazán forró helyzetekben, így viszonylag szerencsésnek mondhattam magam, szemben sok más fogyatékossággal élővel, hiszen a statisztikák szerint egy fogyatékossággal élő gyermek háromszor akkora valószínűséggel lesz zaklatás áldozata, mint ép testű társai. Sokszor nem is elsősorban a rosszindulat, hanem a tudatlanság a fő indítéka a zaklatásnak: nemegyszer volt részem olyan élményben, hogy amikor elmagyaráztam az engem gúnyolóknak, hogy a merevítőt és a kötést azért hordom, nehogy elgörbüljön a lábam – utána békén hagytak.
MN: Hollywood szereti progresszív társadalmi szereplőként láttatni magát, miközben azt is jól tudjuk, hogy a filmipar belső viszonyai sokszor teljesen mások, mint amit kifelé mutat. Ön mit tapasztalt az elmúlt bő egy évtizedben, változott valami a fogyatékossággal élők megítélése kapcsán?
RJM: Igen is, meg nem is. A Totál szívás ideje alatt a már említett 2 százalékról 10 százalék közelébe került a fogyatékossággal élő karakterek megjelenése a filmekben és a televízióban, ám azóta újra visszaestünk 2 százalék közelébe. Ez egyfajta körforgás: egyes sorozatokat elkaszáltak, egyes színészek meghaltak, mások nem játszanak mostanság; minden változik, és közben mégsem változik. A filmiparban jelentős eredményeket értek el a nemi esélyegyenlőség és a faji megkülönböztetés elleni harcban, ám a fogyatékossággal élők esetében mindez még várat magára. Mivel a fogyatékosság vallástól vagy bőrszíntől független, a mostani sokszínűségi mozgalmak sem igazán foglalkoznak vele. Másrészt sokszor egyfajta mesterséges sokszínűséget tapasztalok a filmekben és a tévésorozatokban: nem egy esetben a készítők nem azért használnak ilyen karaktereket, mert érdekli őket a kérdés, hanem egyszerűen tudják, hogy ez elvárás. Ez csak illúziója a sokszínűségnek, és nem segít a fogyatékossággal élőknek abban, hogy magukra ismerjenek és hallassák a hangjukat. De legalább a lábunk már az ajtóban van.
MN: Mikor gondolt arra először, hogy túl kell lépnie a színészkedésen, és az ismertségét társadalmi aktivizmus formájában is ki kell használnia?
RJM: Ebben nőttem fel. A családi alapítványunk hosszú ideje foglalkozik hasonló témákkal, és ez nekem is fontos volt a kezdetektől fogva. A színészi karrierem beindulásakor felismertem, hogy az ismertségemnek itt is jó hasznát tudom venni.
MN: Mik a közeli tervei a színészet és a társadalmi aktivitás terén?
RJM: Kifizetni a számláimat, azt hiszem, ez a legfontosabb. Három filmet csinálok ebben az évben, és rengeteg szerepválogatón vettem részt mostanság. Emellett egyre jobban izgat a rendezés.
MN: Mik vonzzák jobban; a tévésorozatok vagy a mozifilmek?
RJM: A munka a lényeg. Sok független moziban veszek részt, és ezeket nagyon élvezem, ám pénzt ezekkel nem igazán lehet keresni. Egy sorozat viszont stabil egzisztenciát jelent: az ember dolgozik egy fél évet, majd foglalkozhat más dolgokkal. Ez épp most hiányzik, de meglátjuk, mi lesz.
MN: Pécsett orvostanhallgatók számára tart előadást. Élete során rengeteg személyes tapasztalatot gyűjtött az egészségügy és a fogyatékossággal élők viszonya kapcsán. Hogy látja, mennyire felkészült az egészségügy ezen a téren?
RJM: Sokszor az az érzésem az orvosokkal kapcsolatban, hogy nem látják a fától az erdőt. A CP rengeteg formában létezik, és bár az emberek sokat olvasnak róla, más látni és más megérteni ezt az állapotot. Fontos lenne felismerni az emberi vetületet, és normálisként kezelni az ezzel élőket. Az orvosok között is sokszor találkoztam olyanokkal, akik azzal nyugtatgattak, hogy ne aggódjak, ők majd rendbe hoznak engem. Ám ez nem erről szól elsősorban, hanem arról, hogy megtaláljuk az ebben az állapotban rejlő lehetőséget a változásra. Két dolgot tehet az ember, amikor ilyen állapottal kell együtt élnie: vagy borong miatta, vagy tesz a változásért. Orvosként arra kell ösztönözni a pácienseket, hogy használják ki a bennük lévő lehetőséget. A szakemberek mutassák be a terápiákat, adjanak célokat, mit kell tenni például ahhoz, hogyha egy CP-vel élő focizni akar. Először valószínűleg el sem találja a labdát, de aztán már igen, és később el is tudja rúgni messzire. Meg kell tanítani nekik, hogy nem csak túlélni lehet, lehet élni is.
| Zombigyerekből példakép Nehezen indult az 1992-ben a Mississippi államban található Jacksonban született RJ Mitte élete. Sürgősségi császármetszéssel jött a világra, vér szerinti szülei pedig lemondtak róla. Örökbefogadása után néhány évvel derült ki, hogy a születés során kialakult oxigénhiány miatti agykárosodása van, amely súlyosan befolyásolta mozgását és beszédképességét. A többéves terápia során a lábát fél évre merevítőbe helyezték, hogy kiegyenesítsék. A színész saját szavai szerint úgy nézett ki és mozgott ebben az időszakban, mint egy zombi a The Walking Deadből, ám a kezelések révén megtanult segédeszközök nélkül mozogni, és a beszéde is rengeteget javult. Családja 2006-ban költözött Los Angelesbe, ekkor vágott bele a színészetbe, egy évvel később kapta meg ifjabb Walter szerepét a Totál szívásban. E produkciójáért 2013-ban a legjobb mellékszereplő díját kapta az amerikai film- és tévészínészek céhétől. A Totál szívás sikere után visszatérő szerepet kapott a Switched at Birth című családi drámában, és főszerepet játszott több független filmben. Több alapítványban is aktív, és jószolgálati nagykövete a CP-vel élők segítésén dolgozó United Celebral Palsy szervezetnek. Pécsett aktivista minőségében volt a helyi orvoskar Angol–Német Hallgatói Önkormányzatának vendége. |
| Amikor agyunk az ellenfél A súlyos mozgáskoordinációs és beszédzavarokkal, nem egy esetben a végtagok deformálódásával és izomgörcsökkel járó agyi eredetű bénulás, azaz a cerebrális parézis nem vezethető vissza egyetlen okra. Az agyi károsodás által kiváltott állapot többnyire a terhesség alatt, ritkábban a szüléskori és az azutáni komplikációk esetén alakul ki, de genetikai okok is szerepet játszhatnak benne. Átlagban a népesség 0,2 százalékát érinti, ám előfordulása lényegesen magasabb is lehet a hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok körében. Bár az agykárosodás visszafordíthatatlan, agyunk alkalmazkodóképességének köszönhetően megfelelő és kitartó terápiával, s ha a kezeléseket kellően fiatal korban kezdik el, jelentős állapotjavulás érhető el. RJ Mitte remek példa erre, hiszen ma segédeszközök nélkül képes mozogni, és beszédzavara is minimális. Mindehhez többéves kemény kezeléssorozatra volt szükség, amely részeként lábait is hosszú időre merevítők közé fogták, hogy megakadályozzák a görbülésüket. A cerebrális parézissel együtt élők állapota meglehetősen széles skálán mozog: ez a kezdeti agykárosodás mértékétől és a terápia hatékonyságától függ. A mankóval közlekedő és erős beszédzavarral küzdő, filmbéli ifj. Walter állapota például súlyosabb, mint az őt játszó RJ Mitte-é; pécsi előadásában a fiatal színész arra is kitért, hogy ifjabb Walter szerepe arra is ráébresztette, hogy ő mennyire szerencsés. |
