COURAGE–Parevo Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál

„Minden rendszerben van lehetőség”

szerző
Gera Márton
publikálva
2018/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A COURAGE elnevezésű nemzetközi projekt két éve kutatja a kommunizmus időszakának ellenzéki kultúrá­ját. Most épp filmfesztivált rendeznek Budapesten, annak jártunk utána.

Látszólag semmi köze egymáshoz a titokban Romániába akciófilmeket csempésző embereknek, Wrocław mindenre elszánt graffitiseinek, a rendszerváltás előtti magyarországi melegközösségeknek vagy éppen Olga Havlovának, Václav Havel értelmiségi körökben szerfelett otthonosan mozgó első feleségének. Időben és térben egymástól független eseményekről és személyekről van szó, ugyanakkor van valami, ami nagyon is összeköti őket: a szocialista országok ellenkultúrájának aktív és a maguk módján nagyon is hatékony alakítói voltak, ám sokszor alig ismerjük a valódi sztorijukat, noha már elég idő eltelt ahhoz, hogy kutatni lehessen azt.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja a Horizont 2020 – az Európai Bizottság kutatási és innovációs programjának – támogatásával indított egy nemzetközi projektet 2016-ban, hogy az egykori kommunista blokk országaiban elkezdődjön a rendszerváltozás előtti kulturális ellenállás kutatása.

A COURAGE keretei között 17 ország kutatói dolgoznak azért, hogy az eddigiektől eltérő nézőpontból mutassák be a korabeli ellenkultúrát és az azt megőrző gyűjteményeket. „Gyakran mikrotörténeti nézőpontból vizsgáljuk a szocializmus ellenkultúráját, amelynek művelői sokszor nem is voltak vele tisztában, hogy kulturális ellenállók. Egyszerűen csak jó könyveket olvastak, elmentek egy under­­g­round zenekar koncertjére, vagy szamizdatot vettek a kezükbe” – mondja Horváth Sándor társadalomtörténész, a projekt vezetője.

A COURAGE eddigi kutatási eredményei online adatbázisukban böngészhetők, ám ezúttal filmfesztiválon is megpróbálják demonstrálni, hogy mennyire színes is volt az ellenzékiség kultúrája Európának ezen a felén évtizedekkel ezelőtt.

 

Következik a mozi

A június első két napján sorra kerülő dokumentumfilm-fesztivál programja valóban azt mutatja, hogy volt itt minden az átkosban, a panellakásokban suttyomban nézett VHS-kazettáktól (Chuck Norris vs. kommunizmus) a Wrocław lakóépületein a nyolcvanas évek elején feltűnő ellenkulturális graffitiken át (Orange Alternative) egészen a szófiai moziig, ahová meglepő módon nem tette be a lábát a cenzúra (Next Stop: Odeon Cinema).

Horváth azt meséli, hogy a fesztiválra bárki pályázhatott olyan dokumentumfilmmel, amelyet a témába vágónak gondolt, végül 100 alkotás érkezett, s azok közül 16-ot választottak ki. „Azt szerettük volna, hogy minél több egykori szocialista ország jelenjen meg a válogatásban, és a kulturális ellenzékiség minél változatosabb formáit tudjuk bemutatni” – mondja a projekt vezetője, hozzátéve, hogy a válogatásban emberi jogi mozgalomról, szamizdatokról, alternatív művészeti szerveződésekről és a korabeli ifjúsági kultúráról szóló filmek is szerepelnek. De a fesztivál ideje alatt nyílik meg Szőnyei Tamás zenei újságíró (lapunk kulturális hírrovatának szerkesztője) new wave plakátgyűjteményéből válogatott kamarakiállítása is.

Bár a fesztivál hivatalos programjában megfogalmazott gondolat, miszerint azok a régi történetek kerülnek elő, „amelyekről nem szoktunk beszélni”, és „amelyek nemcsak egy generáció, hanem fél Európa életét megváltoztatták”, elsőre merész túlzásnak tűnik, a versenyfilmek legtöbbször mégis olyan történetekről mesélnek, amelyek valóban befolyásolták a közép- és kelet-európai történelmet. Olykor persze csak néhányak életét, ám a nyilván korlátozott tömeget elérő romániai VHS-kultúrának vagy a budapesti punk szubkultúrának a jelentőségét így sem érdemes lebecsülni. Előbbiről Ilinca Calugareanu filmje beszél, a Chuck Norris vs. kommunizmus, amelynek jelentős érdeme, hogy rálelt a nyolcvanas évek Romániájának hangjára, Irina Margareta Nistorra, akinek orgánumát valószínűleg több nemzedék ismerte: ő volt az, aki hangalámondással szinkronizálta a külföldről behozott filmeket, történetesen akkor, amikor a román fiatalok az illegális mozizás lehetőségeit keresték úton-útfélen, hisz Ceaușescuék napi két órára korlátozták az amúgy is kizárólag propaganda terjesztésére használt tévéadást. E dokumentummű nem csupán a film mint médium erejéről beszél, hanem arról is, hogy a kommunista országban micsoda jelentősége volt, hogy a nyugati kultúra, még ha adott esetben Chuck Norris vagy épp Jean-Claude Van Damme filmjein keresztül is, de beszivárgott a vasfüggöny mögé.

Hasonló ellenzékiséget képviseltek a ’80-as évek magyar punkjai, akikről a BP Underground szól: bár a szcéna igazán a nyolcvanas évek közepén, végén jutott el szélesebb befogadói csoportokhoz, a javarészt képzetlen zenészek már a jelenlétükkel is egyfajta ellenzékiséget képviseltek, és nemcsak az „Erdős Péter, kurva anyád!”-hoz hasonló sorokkal vívták ki a hatalom ellenszenvét, hanem már a status quótól eltérő megjelenésükkel is. A film igyekszik minél több szereplőt megszólaltatni, így az is kiderül, mi lett a hajdani punkokból és ebből az egész szubkultúrából, mely közvetlenül a rendszerváltás előtti években már nem is számított annyira szubnak. A válogatásban a magyar vonalat képviseli a három éve készült Meleg férfiak, hideg diktatúrák című dokumentumfilm is, amelyben tucatnyian mesélnek arról, milyen volt megélni a hétköznapokat meleg férfiként a szocializmusban. A helyenként túlságosan is kötetlen alkotás tele van anekdotázással, de azért olyan apróbb izgalmak csak kikerekednek belőle, mint az, hogy hová kellett mennie valakinek a Kádár-korban, aki egyéjszakás kalandra vágyott, s miért is volt olyan fontos hely az Egyetem Presszó.

 

Minták mára

E történetek önmagukban is érdekesek, ám a COURAGE kutatói azt is szeretnék elérni, hogy másképpen tekintsünk a rendszerváltozás előtti kulturális ellenállásra, mint eddig (kábé sehogy): „Ezekre a történetekre büszkék lehetünk – magyarázza Horváth Sándor –, és ha kevésbé láthatóan is, de a rendszerváltozás után gyakran tovább éltek a kulturális ellenállás formái. Ma például ennek is köszönhető, hogy a civil világ még valamennyire létezni tud.”

A filmfesztivál után a COURAGE kutatói egy kiállításon megkísérlik összegezni eddigi munkásságuk eredményeit. A FUGA-ban június 15-én nyíló tárlaton elsősorban nem a kulturális ellenzékiség tárgyi dokumentumaira helyezik a hangsúlyt, hanem azt mutatják be, hogyan archiválódott, maradt fenn a kulturális ellenzékiség.

„Arra is szeretnénk rámutatni, hogy mennyi munka megőrizni egyes gyűjteményeket, és persze arra is, hogy civil kurázsi mindig van, a legbrutálisabb totalitárius rendszerek idején is. Minden rendszerben van lehetőség ellenállásra, és ebből a szempontból a kiállítás mintákat is szeretne mutatni a mára nézve” – mondja Kovács Éva szociológus, a projekt egyik kutatója.

A fesztivál június 1-jén kezdődik, a filmeket a Premier Kultcafé vetíti.

szerző
Gera Márton
publikálva
2018/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...