Én is kijártam az iskolát (Elijah Wood színész)

szerző
Nagy Elisabeth,Orosz Ágnes
publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A maga tizenhét évével a stáb legfiatalabb tagja volt. Ugyanakkor a legtapasztaltabb is. Pályáját nyolcévesen kezdte, s máig több mint egy tucat filmben játszott. Volt Kevin Costner fia és Huckleberry Finn, domborított a Deep Impactben és mindenfelé máshol is. Keresett fickó.

{k199915_24;b}

"> MaNcs: Milyen volt középiskolás diákot játszani, hiszen életedben nem láttál iskolát belülről?

Elijah Wood: Így igaz, kora gyerekkorom óta színészkedem, magántanárok látták belülről az én lakásomat. Ugyanakkor egy nem túl közeli hozzátartozóm több évig pedellusi beosztásban dolgozott. Vele sokat beszélgettem, és Robert Rodriguez is sokat mesélt iskolai élményeiről. A forgatást persze nem lehet összehasonlítani egy igazi iskolával, noha adódtak hasonlóságok. Rengeteg fiatal volt egy nagy épületben, és sokat csajoztunk. Austinban forgattunk, itt egyikünk sem járt még, ennélfogva nagyon egymásra utaltak voltunk. Mi hatan főszereplők olyanok voltunk, mint egy igazi középiskolai klikk.

MaNcs: Ez alapvetően egy kommersz film. Fontos dolog ilyenekben játszani?

EW: Lök egyet az ember karrierjén. Sokan nézik, sokan felfigyelhetnek a teljesítményemre. Több ajánlatot hoz a konyhára, mint a legeslegjobb művészfilm. És nagyon szerettem volna Roberttel együtt dolgozni.

MaNcs: Láttad te egyáltalán a Testrablók támadását?

EW: Kötelező volt, meg kellett néznem a forgatás alatt. A The Thinget is megnéztem Donald Sutherlanddal, de azt már csak a film elkészülte után. Mind a kettő piszok jó volt, de azért egész más.

MaNcs: Szerinted a régi horrorfilmek mennyiben hasonlítanak a maiakhoz?

EW: A filmek alapvetően nem különböznek egymástól, inkább a témáikban vélek különbséget felfedezni. A mi filmünk az iskolában átélt elidegenedésről szól. Persze az iskola, mint annyi minden más, a legtöbb esetben a társadalmat modellezi. Voltaképpen ilyen volt a Testrablók is, csak, mint mondtam, egész más. Ott nem volt semmilyen áttétel. Az idegenek egyből az egész társadalmat kerítették a hatalmukba. Az egy világméretű paranoiáról szól. Tisztára a kor félelmeit tükrözte. Olyan korban forgatták, amikor Amerika közel állt egy háborúhoz. Az oroszok fenyegetése a levegőben volt. A mi filmünk az iskolában megélt félelmetes paranoiát ábrázolja, ez viszont sokkal régebbi dolog. Agresszív osztálytársak és idióta tanárok akkor is keserítették az emberek életét, amikor Oroszországról még nem is lehetett hallani. Ebben a filmben az volt a nagy ötlet, hogy a diákokat változtattuk piszok kis alienekké.

MaNcs: Ma ez megy. Úgy dől a csapból a sok tinédzserhorror, mint a meleg víz. A szakma azt állítja, hogy a te generációd csak ezt akarja nézni. Te hogy vagy ezzel?

EW: Nézd, én nem igazán beszélhetek a nemzedékem nevében. A magam részéről kurvára nem akarom látni ezeket a filmeket. Rendben, a Sikoly még bejött, de utána kiszálltam a dologból. Én nem tudom, mit tettél tavaly nyáron. A második részeket meg eleve nem szoktam megnézni. Most már ott tartunk, hogy a másolatok másolatát is kopírozzák. Szerintem ez az egész zsáner teljesen kiürült. Lehet, hogy rengetegen akarják látni, de ez is elmúlik, mint az influenza. Engem teljesen hidegen hagy, ha ezredszer látom ugyanazt a jelenetet. Az persze elképzelhető, hogy a fiatalok saját magukat akarják viszontlátni a vásznon, de szerintem a középiskolás tárgyú mozik sem tudnak már semmi újat mondani. Kezd nagyon uncool lenni ez az egész. Nem is volt egyszerű döntés elvállalni ezt a szerepet. Amikor a kezembe nyomták a forgatókönyvet, viharos gyorsasággal a szemétben végezte. Eztán szólt valaki, hogy Robert Rodriguez lesz a rendező, és én egész a szeméttelepig rohantam a kukáskocsi után, imádom Robert filmjeit. Gyanítottam, hogy ha az ő keze van a dologban, mégiscsak eredeti kis darab lesz ez.

MaNcs: Tizenhét éves vagy. Hol láttad Robert filmjeit, az óvodában?

EW: Szerinted ha nem jártam iskolába, akkor biztos velem volt tele az óvoda. Légy nyugodt, oda sem jártam. Viszont kölyökkorom óta egy csomó felnőttfilmet néztem már meg. Tekintsd szakmai ártalomnak. Bár volt olyan is, hogy nem engedtek be a moziba.

MaNcs: Ha jól értem, nem nagyon volt gyermekkorod. Csak dolgoztál, mint egy aluliskolázott hangya.

EW: Így van, de imádok színészkedni. Meghalok minden egyes fiktív karakterért. Gondolj bele. Egy merő kihívás az életem. Ráadásul jól is keresek. A pénz biztonságot ad. Nem vagyok egy extravagáns csávó, semmi igazán különös dolog nem érdekel. De jólesik, hogy nem kell törnöm a fejemet a pénzen, hisz annyi van, hogy akár most nyugdíjba mehetnék. Ám ez még sokára következik csak el. Amint fölizgat a dolog, bolond lennék más után nézni.

MaNcs: Hogyan indult a pályád?

EW: Iowában születtem, és hatéves koromig nem történt semmi. Néztem, hogy nő a fű. Egy szép napon az anyám látott egy reklámműsort a tévében. Valahogy rájött, hogy ilyet az ő gyereke is tudna. Karon fogott, elvitt egy modelliskolába. Azt mondta, itt van ez a gyerek, csupa energia, csupa élet, egész nap kergeti a macskát, talán jobb lenne, ha pénzt is kereshetne vele. Elég jó iskola volt, már két hét múlva Los Angelesbe utaztunk, egy nemzetközi tehetségkutató versenyre. Ott az egyik zsűritag egyből kiszúrt magának, megkérdezte, nem szeretnék-e színész lenni. Ezen addig még soha nem gondolkoztam, úgyhogy elég bután néztem rá ahhoz, hogy arckifejezésemet beleegyezésnek vélje. A családommal egy hétre Los Anglesbe költöztünk. Fölvették az adataimat, és nem telt bele hat hét, már megkaptam az első behívómat egy Paula Abdul-videóba. Biztos te is ismered, az a címe, hogy Forever Your Girl. Én voltam az a kis barna fiú, aki szinte nem is látszik. Onnantól simán mentek a dolgok. Ha belegondolok, egészen a mai napig. Állítólag nagyon nehéz bekerülni ebbe a szakmába, de még sokkal nehezebb egy gyerekszínésznek megmaradnia a pályán. Látod, én meg itt vagyok. Egy szerencsés flótás, ki más. Ja, a csávó a zsűriből azóta a menedzserem lett. Szerintem neki is bejött. Hogy úgy mondjam, jó lóra tett.

MaNcs: Nem hiányzott a normális gyermekkor?

EW: Hogy hiányzott volna, mikor az enyém nekem teljesen normálisnak tűnt? Úgy éreztem, és mit tagadjam, ez máig sem nagyon változott, hogy az a normális, ha az ember nem megy egy eszméletlen hátizsákkal reggel 7-kor az iskola felé, hanem a másik oldalára fordul az ágyban. Igaz, nem volt egy barátom sem, de idővel a szakmában kötöttem egy csomó barátságot. Szerintem nincs sok különbség egy másik színészgyerek és a szomszéd halőr kisfia között. Gondolj bele, miről maradtam le. Egy-két verekedésről a téren. Helyette inkább beutaztam a világot, és olyasmivel foglalkoztam, ami roppant mód szórakoztatott. Erre szokták mondani, hogy na és, én meg belepisáltam a Gangeszba.

MaNcs: Lassan elszállnak ám a gyerekévek. Szerinted minden ugyanilyen könnyen fog menni az emberi kor legvégső határáig?

EW: Tényleg már látom, az egy elég nehéz időszak, amikor valaki gyerekszínészből felnőtt színésszé lesz. Sokan munka nélkülivé válnak ilyenkor. De nekem, úgy tűnik, ezzel is szerencsém volt. Vigyázok is magamra. Kerültem a tinisztárszerepeket. Nem arra hajtottam, hogy pisis csajok sikoltozzanak a nyomomban, hanem hogy felnőtt szaktársaim becsüljék a munkámat. Ez után a film után a büdös életben többször nem vállalok szerepet tinédzserfilmben. Ezt egészen biztosra veheted. Persze nem túl ártalmas dolog ez, de nagyon utálnám, ha beskatulyáznál. Beleszorulnék ebbe a kamaszos jópofizásba, és azon venném észre magam, hogy harmincéves koromban már állástalan vagyok. Persze a menedzserem ezt ugyanígy gondolja. Egyszóval közösek az érdekeink.

MaNcs: Mit tudsz a jövőről?

EW: Black and White lesz a címe a következő filmemnek, azt sem akárkik csinálják. James Toback rendezi, Robert Downey, Jr., Jared Leto és Brooke Shields játszanak benne. Soha rosszabbat. Ez iszonyú izgalmas lesz, teljesen improvizáción fog alapulni. Abban biztos vagyok, hogy nagy vitákat kavaró alkotás lesz. Már dolgozunk is rajta. Nincs forgatókönyvünk, azt sem tudom igazán, hogy mi fog kikerekedni az egészből, és mit mutatok én magam benne. Ám nem kell sokáig várnom, a cannes-i filmfesztiválra kész kell lennie. Én is utazom a filmmel.

MaNcs: Máskor szoktál improvizálni?

EW: Eddig azt sem tudtam, hogy azt eszik-e vagy isszák. Tudod, gyerek voltam. Azt mondták, nézz balra, és nekem másodikra sikerült. Azt mondták, vágd pofán a bácsit, hát megtettem. Stréberebb napjaimon arra gondoltam, tán bokán is kéne rúgni. Közben persze a magam módján kerestem a kihívásokat. Most már úgy látom, lehetett volna egy csomó dolgot másként csinálni, de én inkább pontosan végrehajtottam a feladatokat, és igyekeztem minél többet tanulni. Azt hiszem, nekem volt igazam. De ez az improvizálgatás most elég mellbevágó dolog. Azt mondják neked, hogy az a feladatod, hogy eljussál A pontról B-re. Nyitva előtted az út, úgy mész, ahogy akarsz. Azt mondod közben, ami eszedbe jut, nincsenek dialógusok. Először még a gondolattól is elborzadtam. Mihez kezdek én ennyi szabadsággal? De aztán belejöttem. Bírom én ezt a szabadságszcénát.

MaNcs: El bírod azt képzelni, mit csinálnál, ha nem lehetnél színész?

EW: Persze hogy el tudom képzelni. Filmrendező lennék. Rodriguez nagyon nagy hatással volt rám. Volt, amikor ő kezelte a kamerát, és tudom, hogy az egész vágást is maga csinálta. Mások este csak musztereket néznek, mi meg egy nyersre vágott anyagot láthattunk a forgatási nap végén a vetítőben, Robert dolgozott, mint az állat. Ez nagy hatással volt ránk, finoman szólva is tartotta bennünk a lelket. Ráadásul iszonyú érzékeny csávó, még a bokájával is a filmre koncentrál. Képzelheted, az El Mariachit körülbelül 7000 dolcsiból készítette. Más annyiból vacsorázik. Figyeltem a munkáját, és úgy kellett lefogni, hogy magam is nehogy kamerát ragadjak. Mindez persze nem múlt el nyomtalanul. Hátha kisül belőle valami. A filmkészítés minden lépése nagyon érdekel, de legjobban a világítás. A vizuális rész a legizgalmasabb. Én abszolút vizuálisan gondolkodom. Az is lehet, hogy egyszer operatőr leszek. Nekem az elmúlt tíz évben a filmkészítés jelentette az iskolát. Igyekeztem a forgatások alatt mindent magamba szívni, és alig várom azt a napot, amikor összegezhetem minden tudásomat, és magam állítok lábra valamit.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

Film

Ûr az űrben

Faculty - Az invázium

Földönkívüliek szállják meg a világvégi amerikai középiskolát. Ha most mindenkinek kötelező lenne elképzelni a filmet, a többség agyszüleménye valószínűleg nem sokban különbözne Az invázium című horrortól.

Roberto Rodriguez tehát vagy tudja pontosan, hogy milyen dolog a marslakóroham, vagy nem jutott eszébe semmi eredeti. Ezért felmerül a kérdés: miért csinál valaki egy ilyen filmet? Mindenekelőtt nyilván azért, mert lesznek, akik megnézik. Talán pihenésképpen is, hiszen a forgatókönyv képreviteléhez elég, ha látott már életében pár B filmet. Róla ezt pozitíve tudjuk. Talán El Mariachi, Desperado és az Alkonyattól pirkadatig után emberünk éppen úgy is gondolhatta, hogy ideje megmutatni, most már ezt is megteheti. Továbbá van egy sanda gyanúm, miszerint az amerikai kormánynak és a diákcsereprogramokat szervező ügynökségeknek lehet egy közös alapjuk az olyan filmek támogatására, melyek azt sugallják, hogy a valósággal ellentétben az amcsi középiskolákban történik valami, de legalább mindig szól valahonnan a grunge.

A film azért tartogat apró örömöket. Hol máshol láthatnánk Salma Hayeket mint jelentéktelen, influenzás iskolaorvost? Catherine a Twin Peaksből (Piper Laurie) is hiányzott már nagyon. A műfaj rajongói pedig hiba nélkül átélhetik újra, hogy a szokásos ellenszenves típusokat (a focicsapat kapitánya, a suli vagánya, az iskola legjobb nője, a szőke új lány, a balek, az alternatív rút kiskacsa stb.) válogatott atrocitások érik. Elvileg azt is a mű javára írhatnánk, hogy nem veszi túlságosan komolyan magát, de ez mára már annyira általános lett, hogy tökéletesen megszűnt sikknek lenni.

Nyilván ennek is el kellett jönnie egyszer: Tarantino a Jackie Brownnal akarja kiszúrni a szemünket, Linklater a Newton fiúkkal bukott, Rodriguez pedig csak ennyit (semmit) képes letenni az asztalra, már csak Kevin Smith Dogmájában reménykedhetünk - egyszóval pillanatnyilag úgy néz ki, az amerikai független film Gen-X szerencselovagjainak csillaga leáldozóban van.

Orosz Ágnes

Faculty - Az invázium; színes, amerikai, 1998, 106 perc; rendezte: Robert Rodriguez; fényképezte: Enrique Chediak; szereplők: Jordana Brewster, Clea DuVall, Salma Hayek, Elijah Wood, Shawn Hatosy; forgalomba hozza a Mokép

szerző
Nagy Elisabeth,Orosz Ágnes
publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...