Dokumentumfilm

Engedem, hadd menjen

Film

„Most múlik pontosan…” – ugye, ismerős? Szeresse vagy utálja az ember ezt a popszámot, kikerülni nem bírta senki, egy-két éve szó szerint a csapból is ez jött. Kiss Tibi (Quimby) a rehabról kijőve írta, így nemcsak a szerelemről, hanem az alkotó embert fogva tartó függőségről is szól… De végül a Csík Zenekar tette széles körben ismertté, egy kis kitérővel – ez a kitérő lenne a dal ismertségen túli története, amiről Lévai Balázs dokumentumfilmje szólna. Mert szerencsére nem csak Csíkék vannak ezen a világon, akad még egy okkal ismeretlen erdőszombattelki zenekar is, amely ugyancsak hozzápakolt valamit a mű visító sikereihez, van ugyanis egy motívum az átdolgozásban, amit Csíkék tőlük vettek „kölcsön”, hogy ezzel egy teljesen új dal szülessen.

Lévai filmje egy kissé hosszúra nyújtott zenei nyomozósdi: a két, de inkább három szálon futó történet a dal útját egyengető zenészek és mikroviláguk bemutatására tesz kísérletet, ám ez csak részben sikerül. Az erdőszombattelki zenészek ugyanis oly mérhetetlen zavarban vannak, olyan távoli és idegen tőlük az egész közeg, hogy lényegében ledobja a tévéképernyő a filmet, és a két sztori külön kezd el élni, csakhogy az egyik elég erős, ám valamelyest feltáratlan marad, míg a másik sekélyes haknibemutató, persze szimpatikus, tehetséges emberekkel. Tényleg érdemes lett volna a dokusztenderdnek tekinthető 50 perces filmidőt tartani, mert így inkább csak átélten terjengünk. Mindez koncentráltabban, kicsit más hangsúlyokkal akár még izgalmas is lehetett volna. Vagy egy másik dallal…

A Duna TV műsora

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."