Film

Feladta magát

Mikkel Nørgaard: Fácángyilkosok

  • - borz -
  • 2015. április 20.

Film

Újra nyomoz a megoldatlan gyilkosságokra specializálódott Q Ügyosztály!

Miután Merete Lynggaard, az ígéretes szőke politikusnő megmenekült a keszon poklából, ahol hosszú évekig sínylődött (Nyomtalanul), egy húsz éve elkövetett kettős gyilkosság aktája landol titokzatos körülmények között Carl Mørck asztalán. A dolgot még érthetetlenebbé teszi, hogy ez nem is Mørck asztala: az esetet megoldották, a tettes feladta magát, és jól megérdemelt büntetését tölti.

Jussi Adler-Olsen krimisorozatának második kötete ismét évtizedekre visszanyúló és szerteágazó történettel tüntet, amelyet ezúttal kevésbé sikerült vászonra adaptálni. Azt várnánk, hogy a viszontlátás során végre közelebb kerülünk a komor lelkületű Mørck nyomozó és sokféle tehetségű szír asszisztense, Assad személyiségéhez, de nem elég, hogy e reményünkben csalatkozunk, még össze is zavarnak minket az alkotók: a korábbi nyitott kérdéseket újakkal tetézik, és egymásnak ellentmondó válaszokkal szúrják ki a szemünket. Szegény Nikolaj Lie Kaas egyre inkább önmaga szobrát kénytelen játszani (egyre modorosabban) a – némileg elnagyoltan megírt – főszerepben; a remek Fares Fares által megformált Assad mintha rohamosan leépült volna az első rész óta, és az ügyosztály harmadik dolgozójaként felléptetett tűzrőlpattant titkárnő csak súlyosbít a helyzeten. Holott együtt a régi gárda, a forgatókönyvíró Nikolaj Arcel, a rendező Mikkel Nørgaard és persze a jól bevált szerző, Adler-Olsen, akit figyelemre méltó fantáziával áldott meg a sors, de szárnyaló ötletei után loholva hajlamos elhanyagolni a párbeszédeket és a következetes jellemformálást.

A sztori változatlanul izgalmas és sokrétű, bár most nem kapunk 2 in 1 thrillert a krimi mellé. (Kaphattunk volna, a több mint tíz éve menekülő, a jólétet a hajléktalanlétre cserélve rejtőzködő Kimmie-től, a bűnbanda egyetlen lány tagjától, ha nagyobb teret adnak a figurájának.) Brutalitásban viszont most sem szenvedünk hiányt, legyen szó szexről vagy erőszakról, a lórúgás a mérték. A fiatal testvérpár meggyilkolása ügyében nyomozva számos más, ad acta helyezett, kirívóan erőszakos cselekményhez és a felső tízezer köreibe vezetnek a szálak. A gyanúsítottak egy bentlakásos elitiskola hajdani tanulói, szenvedélyes vadászok, akik ma is „aktívak”, és olyan messzire elér a kezük, hogy a rendőri vezetést is befolyásolni tudják. Így Mørck nem ülhet meg a Lynggaard-ügy babérjain, hanem megint csak széllel szemben kénytelen felgöngyölíteni a nehéz esetet.

A Vertigo Média bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)