Kivált tanácsos messziről elkerülni a mozit, ha a feneketlen bendőjű Hollywood veti rá magát valamelyik jobb sorsra érdemes klasszikusra. A britek meghittebb viszonyt ápolnak saját nemzeti irodalmukkal, de a Büszkeség és balítélet az erős mezőnyben is abszolút csúcsdöntő. Pedig a BBC-változat készítői nem törekedtek szuperprodukcióra, nem volt rekordköltségvetés, sem sztárparádé, pusztán egy kötelező olvasmányt akartak televízióra alkalmazni amúgy közszolgálatilag, és beérték volna annyival, hogy ne sértsék meg az olvasók millióiban a regényről kialakult képet. Tisztes szándékú közeledésük meghallgatásra talált, de nemcsak tűrhető házasság lett a vége, hanem olyan frigy, ami az égben köttetett. Nem csoda, hogy nehéz megfejteni a titkát. (Bevallom, nem is akaródzik; annyira jó felhőtelenül élvezni.)
Kellett hozzá egy nagyszerű regény, de még ez sem magától értetődő. Mármint az, hogy mitől olyan varázslatos Jane Austen. Alig ért véget az angol próza nagy évszázada, a XVIII., amikor már színre lépett az első írónő, ám ha igaz valakire, hát Jane-re mindenképp, hogy ugyanazt a regényt írta egész életében. Ugyanaz a miliő, ugyanazok a figurák, konfliktusok, ugyanaz a néhány téma. Soha még ilyen szűkös világ nem kelt életre
realista nagyregény
lapjain. Mégsem érezzük unalmasnak vagy érdektelennek, még a klausztrofóbia sem tör ki rajtunk. Mert a Büszkeség és balítélet (vagy az Értelem és érzelem) éppolyan joggal mondható nagyregénynek, mint férfiasabb társai, hiszen Austen az általa látható, ismerhető egész világot megírta a maga teljességében, és ha behatároltnak, túlságosan is korlátozottnak látjuk a köreit, akkor máris pontos képet nyertünk a nők korabeli helyzetéről. És ami még fontosabb, Jane Austen úgy tud írni arról a néhány kis témáról - szerelem, család, pénz -, hogy rá kell jönnünk: az élet nagy dolgai igenis az ágynál-asztalnál történnek, és nem a csatamezőn vagy a parlamentben.
Az elbeszélőnek éles esze, kiváló megfigyelőkészsége és humorérzéke van, és nem elég, hogy mindent tud a tárgyáról. Tud még valamit, ami átlendíti a józan realitás határain. Amilyen aprólékos pontossággal írja le a szereplők jellemét, szavajárását, viseletét, eleveníti meg az angol birtokos nemesség ünnepeit és hétköznapjait, ugyanazzal a természetességgel söpri félre a gondosan ábrázolt konvenciókat, társadalmi gátakat a hősök boldogsága útjából. Ki tudná nála jobban, hogy egy hozomány nélküli, nem a legjobb családból származó lánynak, aki inkább okos, mint szép, nulla esélye van dúsgazdag, vonzó arisztokrata férjre? S ha megesik is az a kivételes szerencse, hogy valaki egy fokkal feljebb bír kapaszkodni a ranglétrán, az már teljességgel valószínűtlen, hogy egy szegény családból két lány is rangja fölött menjen férjhez. De bolondulnánk-e így ezekért a regényekért, ha Jane a saját korlátait is ledöntve nem teljesítené be a szegény lányok - na meg a szegény olvasók - vágyait?
A BBC filmje először is felveszi a regény tempóját. Ezért érezzük úgy, hogy ennek a történetnek pontosan hat rész, hatszor 50 perc kell. Nem azzal nyer időt, hogy kiejt fontos eseményeket, szereplőket, hanem azzal, hogy arra használja a képet, amire való: egy ház, egy kosztüm, egy személy leírása akár több oldalt is kitehet a könyvben (nem szólva a vagyoni helyzet vagy társadalmi státus ismertetéséről), míg a film ezt
egyetlen jó képpel
megoldja. Elég megpillantanunk Bennették, Bingley, Lady Catherine vagy Darcy házát, és máris tudjuk, merre hány méter. A fogat - hány és milyen ló - már csak a hab a tortán. A zeneszerző egyenrangú társa a díszlet- és jelmeztervezőnek, a korabeli zenék szellemes felhasználásával még vezérmotívumot is rendel az egyes szereplőkhöz. A híresen jó angol színészek megint remekelnek, de már az tiszta haszon, hogy plasztikfejek helyett embereket látunk. A csajok inkább karakteresek, mint szabályos szépségek, és Colin Firth (bár eszelősen sármos) attól jó, hogy képes szinte csak a tekintetével és apró gesztusokkal eljátszani a nagy érzeményt, anélkül, hogy a néző röhögőgörcsöt kapna. Az én kedvencem mégis Mrs. Bennett, mert a regényekben is Austen tüneményesen ostoba mamáit imádom, akiknek méltó utánpótlásuk lesz Lydia személyében.
Rajongásom tárgya most megjelent DVD-n (és VHS-en is), ami jó alkalom a kopott, másolt kazetták lecserélésére és a sokadik újranézésre. A harmadik DVD-n a Büszkeség és balítélet meg egy másik BBC-klasszikus, a Middlemarch werkfilmje látható, de az igazi bónusz, hogy a jól sikerült magyar szinkron mellett eredeti nyelven is nézhetjük a BB-t, felirattal vagy a nélkül, így nyelvgyakorlásnak sem utolsó.
Rendezte: Simon Langton
Forgatókönyv: Andrew Davies
Szereplők: Colin Firth, Jennifer Ehle, David Bamber, Crispin Bonham-Carter, Anna Chancellor, Suzannah Harker
Forgalmazza a Mokép
