Film

Férfiak fecskében

  • 2018. augusztus 12.

Film

Hol a boldogság mostanában? Táncparketten, uszodában. A kisember, kinek élete tönkremenni készül, kihúzza magát, legyőzi önmagát és a konvenciókat, kiáll a világ elé, s olyat tesz, amit sosem hitt volna. Közben, nem mellesleg rátalál vagy ismét felébred benne a szerelem, s az elidegenedett, besavanyodott, fogyasztásban elhülyült világ arcába vágja, hogy ő igenis és végre boldog – mert nem akar többé megfelelni senkinek, csak saját késztetéseinek.

A néhány hete bemutatott Táncterápia boldogságreceptjét hirdeti ez a – hát hogy mondjam, ha sok pocakos, szőrös, zsörtölődő férfi fogja egymás meztelen lábát az esztétikai hatás érdekében? – bájos dolgozat is, amelyben szinkron­úszásra vetemedik nyolc középkorú lúzer, hogy visszanyerje önbecsülését és életkedvét, mígnem azon kapják magukat, hogy világversenyen képviselik Nagy-Britanniát. Persze, van a vállalkozásban valami a magukat csippendélfiúkként eladni kívánó prolik csetlés-botlását sikerre vivő Alul semmi csoportdinamikájából, némi áthallás a film producerének első rendezéséből (Machan), amelyben indiaiak próbálnak kézilabdázni a nyugati emigráció reményében (az olyan, mint a magyar krikettválogatott), s beugorhat a jamaicai bobcsapat szidolozott kalandjait komédiába öntő Jég veled! is. De ki követelné az eredetiséget a nyári akciófilm-áradatban egy könnyed vígjátéktól, amely legalább közvetlen, kedves, a maga felszínességében is humánus, és szuperhősök helyett olyan, határozottan embernek látszó karaktereket mozgat, akiknek magunk is lennénk a barátai.

A Cirko Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.