Amikor még csak egy film volt, és nem egy sehová sem tartó, a bérletesek bizalmából élő sorozat, nem győztük dicsérni a Sicariót; hogy így a fényképezés, meg úgy a kifinomult rendezői kéz, nem is beszélve Benicio Del Toróról, a rémálmoktól gyötört gyilkos szakemberről, aki úgy tud felriadni álmából, hogy az fenyegetőbb, mint az egész mexikói–amerikai drogháború, melynek vérzivataros részleteit Denis Villeneuve filmje oly filmszerűen ábrázolta. A felriadós részletek miatt sikerült is egy emlékezetes art-akciófilmet összehozni, ami nem volt olyan okos, mint amilyennek látszani akart, de a sok nüansz meg a hangulatos feszkó a kifinomult nézőközönség tetszését is elnyerte. A folytatásra jó érzékkel épp ezeket hagyta el a megváltozott alkotógárda: a kreatívok közül pont a forg.- könyvírót sikerült visszahívni, aki egy régi szövegfile-ból dolgozhatott, amelybe az első részből kimaradt gondolatait mentette el, az olyanokat, mint hogy Mexikó útjai rögösek, határvidéke tágas, embercsempészei elvetemültek, de vannak földközeli, becsületes népek is, akikre mindig lehet számítani. Amcsiban meg a gaz bürokraták mesterkednek, ezeknek az sem drága, hogy háborút szítsanak a kartellek között az egyik nagykutya (nem szó szerint értendő!) leányának elrablásával. Az elmentett szöveg itt véget ér, az író ezen a ponton egy újabb file-t nyitott Sicario 3. – Űrvámpírok címmel. A trilógia záróepizódja is a realizmus jegyében készül: Benicio a határvidéken landoló lények fogságába kerül, de veleszületett sármja és bérgyilkosi leleménye nem hagyja cserben.
Forgalmazza a Freeman Film
