Csak hús és vér megint

Paul Verhoeven: Csillagközi invázió
szerző
Tosoki Gyula
publikálva
1998/2. (01. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

E. T. beadta a kulcsot, mostanság az inváziós sci-fiknek van nagy szezonja az óceán túlfelén. Úgy félévente nyomnak ki egy-egy újabb darabot: előbb Roland Emmerich (A függetlenség napja), majd Tim Burton kavart (Támad a Mars!), aztán jöttek a Sötét zsaruk. Most Paul Verhoeven, a hollywoodi örök krakéler, címzetes fenegyerek látogat.

Valamikor a talán nem is olyan távoli jövőben járunk. Megvalósult az emberiség több évtizedes vágyálma, a fajok, a nemek és a többi teljes egyenlősége, a kép mégsem rózsaszínű. Automatizált, a végletekig racionalizált kor ez, az állam minden és mindenki felett ellenőrzést gyakorol, a társadalom már nem érző és szuverén egyedekből, hanem sokszorosított, uniformizált alattvalókból áll. Az inváziós katasztrófafilmek szerkezetének egyik alappillére, az emberek között - az idegenek megjelenése nyomán - megszülető utópisztikus egység tehát már a Starship Troopers expozíciójában adott. De miféle egység ez? Ha mindenki kretén lesz, az lesz a demokrácia. Ótvar új világ, a Föld megérett a pusztulásra.

Nem a klasszikus, világok harca típusú inváziós sci-fik alapképletét látjuk, hiszen az emberiség tulajdonképpen már elvégezte a feladatot, mely a műfaj legtöbb darabjában a földönkívüliekre hárulna: gyarmatosította saját magát. A rémek - nem egy magasabb intelligencia képviselői, hanem több méter magas, zombiszerű bogarak, szóval a nyers erő - megjelenésekor ezért izgulni nincs is miért. Gyilkológépek állnak mindkét oldalon ("Megszállják a területet, és elpusztítanak mindent, aminek kettőnél több lába van. Világos?" - utasítja katonáit a százados), hogyan győz így majd az igazság? Sehogy, a végére a szörnyű világ - a Föld lemossa a színről a még szörnyűbbet.

Annyira sok minden van itten idézőjelbe téve, hogy nem csoda, ha az első percekben gyanakodni kezdek: ez valami áthallásos izé lesz. Verhoeven - miközben eljátszadozik a műfaj kereteivel - majd az őszintét is megmondja erről-arról. Ebben van is valami, mégis: szimplább a képlet, ennél pucérabb ez az opus. Verhoeven "hátulról kezdi" a filmjét: a rövid, néhány snittből álló bevezető után egy évvel visszafut az időben. Ám a Starship Troopers kapcsán cselekményről nemigen beszélhetünk, ami elég gázos, hiszen a sci-fiben a koherens és következetesen végigvitt sztori úgyszólván minden másnál fontosabb. A történet hiánya komoly hendikepet jelent, ezt a rendező is nagyon jól tudja, ezért -a hátrányt ledolgozandó - átütő erőért a horrorhoz lohol. Kézenfekvő, bár igen egyszerű megoldás.

Láthatóan-hallhatóan élvezettel feredőzik a vérben és velőben, gennyben és takonyban, de üres hatáskeltésnél, öncélú sokkolásnál nem jut többre. Emberek esnek több darabba, karok szakadnak ki tőből, van koponyalékelés is (nagyközeliben, szépen, ahogy azt kell), a vérbő jeleneteket szünet -és nemegyszer ok - nélküli robbanások hangja, aknavetők dübörgése, golyószórók kereplése festi alá. Mindeközben végig sűrű füst gomolyog, a háttérben pedig Basil Poledouris harci indulókra emlékeztető melódiái bömbölnek. Olyan az egész, mintha a Hús és vér (Verhoeven 1985-ben készült áltörténelmi filmje) némelyektől naturalizmusnak mondott gusztustalanságait ötvözték volna a leggorombább második világháborús filmek hülyeségeivel.

Verhoeven egyébként nem először kutakodik a sci-fi műfajában, korábban éveken át studírozta magát belőle - két korábbi munkája (Robotzsaru, Total Recall - Az emlékmás) a bizonyság rá -, s ha sok mindent nem is, egy-két dolgot alaposan az eszébe vésett: mindenekelőtt például azt, hogy a sci-fi látvány nélkül mit sem ér, ha ilyesmi filmet akarsz készíteni, pumpáld bele a gempát számolatlanul. A Starship Troopershez a készítők 100 millió dollárt gründoltak össze, s ez igazi eredmény. Minthogy sztárt még mutatóba sem látni a produkcióban, az összeg tekintélyes részét a speciális effektekre áldozhatták, amelyek tényleg remekül sikerültek: felfordul tőlük a gyomrom.

Tosoki Gyula

Starship Troopers, színes, amerikai, 122 perc; szereplők: Casper Van Dien, Denise Richards, Dina Meyer, Jake Busey, Michael Ironside; a forgatókönyvet Robert Heinlein regényéből Ed Neumeier írta; fényképezte: Jost Vacano; látvány: Allan Cameron; zene: Basil Poledouris; rendezte: Paul Verhoeven; az InterCom bemutatója

szerző
Tosoki Gyula
publikálva
1998/2. (01. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...