Film

Képkór

Leos Carax: Pola X

  • - ts -
  • 2000. április 20.

Film

Vannak rendezők, akik egész életükben ugyanazt a filmet csinálják. Ezt az ordas közhelyet alighanem a mi vizsgált francia férfink kedviért szabadalmaztatták egykor.

Mégis felelőtlenség lenne azt állítanunk, hogy aki mondjuk A Pont Neuf szerelmeseit látta, az már túl van mindenen. (Azért mondjuk, mert a Rossz vér vagy az Egy fiú találkozik egy lánnyal nem nagyon forgolódott felénk.)

Ám nemcsak a helyi mozizók azok, aki távolról sincsenek túl a dolog nehezin, de úgy néz ki, hogy a majsztróra is vár még néhány hascsikarásos futam. Ha Carax működését valamiképpen óhajtanánk definiálni, tán a "betegségmozi" kifejezés lenne a legplasztikusabb címke. Ilyesfajta megközelítést persze láttunk már mástól is, de az biztos, hogy L. C. a "műfaj" legkövetkezetesebb művelői közé sorolható. Hősei beteg emberek, bár akad közöttük néhány, akikről ez csak a harmadik jelenésük során derül ki, mármint ugyanazon a filmen belül.

Említett következetesség annak a ténynek az ismeretében nyeri el valóságos súlyát, amit tud mindenki, a Pont Neuf kapitális kudarca után nyolc év szüneten vagyunk túl. A vak is látja, semmi se változott. Hogy mást ne mondjunk, a Pola X se lehetett egy kétkrajcáros mulatság. C. ott folytatja, ahol abbahagyta. E tempót voltaképpen, bár némiképp a moziban átélt borzalmakon felülemelkedve, romlatlanságnak is nevezhetnénk. Vagy arcátlanságnak.

Arról van ugyanis szó, hogy L. bemutat egy jó házból (frászt, kastélyból) származó aranyifjút, leginkább azért, hogy íziben sós kútba, kerék alá (többször szó szerint) tegye, s megmutassa általa, hogy csak nyakig a szarban válik el az exkrementum a májtól. Teszi ezt a legtökéletesebb gátlástalansággal, ami viszont a nézői türelmet teszi jócskán próbára.

Hőse sorsának fokozatos mind rosszabbra fordulása ugyanis eminens módon meríti ki a vérgiccs összes eddig ismeretes kritériumait. Magyarán a nézőnek a túléléshez van szüksége az előtanulmányokra, legalább a P. N. látására. Ha az megvan, kis jóindulattal mondhatjuk ugyanis, hogy hát persze, ez csak eszköz, ez csak jelkészlet meg minden. Szóval amivel vigasztalni szoktuk magunkat elgurult fillérkéinkért.

Egyébként marad amit látunk: merő eszképizmus.

 

A Budapest Film mozija

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.