Tévétorrent

Forever

Film

„Halál minden életkorra és alkalomra! Akasztás által, görcsben, tüdővészben, kaszabolás, nyakazás, fulladás által és hiányos táplálkozásból kifolyólag! Minőségi mészárlás, méreg és gyilok! Dupla halál duellumban!” – Tom Stoppardtól persze elegánsabb, mint egy mezei krimisorozattól, de a lényeg egyezik.

A Forever annyi halálnemet és annyi klisét gyömöszöl magába, hogy az örökkévalóságig lehetne sorolni. Egy „tökéletesen szokványos nyomozó plusz fura figura” páros detektívmeséjéről van szó: egy rész egy ügy. A truváj az, hogy a különc egy halhatatlan New York-i halottkém. Amikor a hóhért hiába akasztják, ugye. Nem a Duncan Macload-féle ügy ez, nem hadonásznak karddal, nem kell levágni egymás fejét; delikvensünk folyton átéli éppeni halálát, csakhogy újjá is születik, azon 35 éves Ioan Gruffudd-i formájában. Ez itt a bolygó hollandi meséjének újradolgozása, ráadásul főszereplőnk Henry Morgan néven fut, aki ugyan sosem volt holland vagy hajóorvos, de legalább korszakban stimmelő tengerész. Bármekkora blamának is hangozzék mindez, megkapó a naivság, és kellemes a fekete humor. Bolygó hollandink lazán viszi a vállán az egészet, mert csupa báj az eddig halálait lajstromba szedő, skálán kielemezgető gyászhuszár. Végül is volt korszak, hogy a Hegylat is szerettük, és felemelő néha nem húscafatokként hörgő vagy fényben csillámló halhatatlant látni. Nem váltja meg a világot, saját magát pláne nem. De el lehet így bolyongani egy darabig, még ha tudjuk is, hogy mi járja a hollandiról: amilyen gyorsan feltűnik, el is tűnik.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.