A Forever annyi halálnemet és annyi klisét gyömöszöl magába, hogy az örökkévalóságig lehetne sorolni. Egy „tökéletesen szokványos nyomozó plusz fura figura” páros detektívmeséjéről van szó: egy rész egy ügy. A truváj az, hogy a különc egy halhatatlan New York-i halottkém. Amikor a hóhért hiába akasztják, ugye. Nem a Duncan Macload-féle ügy ez, nem hadonásznak karddal, nem kell levágni egymás fejét; delikvensünk folyton átéli éppeni halálát, csakhogy újjá is születik, azon 35 éves Ioan Gruffudd-i formájában. Ez itt a bolygó hollandi meséjének újradolgozása, ráadásul főszereplőnk Henry Morgan néven fut, aki ugyan sosem volt holland vagy hajóorvos, de legalább korszakban stimmelő tengerész. Bármekkora blamának is hangozzék mindez, megkapó a naivság, és kellemes a fekete humor. Bolygó hollandink lazán viszi a vállán az egészet, mert csupa báj az eddig halálait lajstromba szedő, skálán kielemezgető gyászhuszár. Végül is volt korszak, hogy a Hegylakót is szerettük, és felemelő néha nem húscafatokként hörgő vagy fényben csillámló halhatatlant látni. Nem váltja meg a világot, saját magát pláne nem. De el lehet így bolyongani egy darabig, még ha tudjuk is, hogy mi járja a hollandiról: amilyen gyorsan feltűnik, el is tűnik.
Tévétorrent
Forever
„Halál minden életkorra és alkalomra! Akasztás által, görcsben, tüdővészben, kaszabolás, nyakazás, fulladás által és hiányos táplálkozásból kifolyólag! Minőségi mészárlás, méreg és gyilok! Dupla halál duellumban!” – Tom Stoppardtól persze elegánsabb, mint egy mezei krimisorozattól, de a lényeg egyezik.
