Kamarás Iván színész, énekes
Kamarás Iván: Soha nem hakniztam. Nagyon ritkán előfordult, hogy verseket mondtam vagy fellépést vállaltam vidéken, de nem volt jellemző soha. Sándor Pál többször felkért, hogy részt vegyek a műsoraiban, szerepeltem a Showbálványban, a Miénk a kép-ben, az Áloműzőkben, és ezekben a televíziós műsorokban találkoztam a különböző korokra jellemző slágerekkel először.
MaNcs: A te nemzedékednek nincs személyes kötődése ehhez a korhoz. Számodra miért volt fontos ez a lemez?
KI: Hogy lemez készüljön, az eleve fontos volt; mindig is megvolt bennem a vágy, hogy bemutatkozzam valamilyen zenei területen. Az, hogy pont ilyen anyagra esett a választás, leginkább az említett műsorok miatt van. Nem akartam annyira triviális lenni, hogy egy kimondott színészlemezt készítsek sanzonokkal és hasonlókkal, s miután megismertem ezeket a dalokat, úgy éreztem, érdekelnek, közöm van hozzájuk.
MaNcs: Ki választotta ki őket?
KI: A Vajdai Vilivel végeztük a forrásmunkát, hozott egy csomó anyagot. Egy-két ember még beleszólt a baráti körből, de alapvetően mi döntöttünk - melyekkel tudok valamit mutatni, mesélni magunkról.
MaNcs: Mitől izgalmas számodra ez a világ?
KI: Ez a világ azért érdekes, mert tele van olyan dologgal, ami már nincsen. Ez a naivitás, ez a pozitivizmus vagy könnyedség a mai világban kevésbé van jelen. Emellett tele van furcsa érzésekkel, érzéki hangulatokkal; leginkább a különös fílingje fogott meg igazán. És úgy gondoltam, ezekbe próbálom meg belehelyezni magamat is, nem annyira színészként, inkább próbáltam énekesként lenni jelen.
MaNcs: Azok életművét, akik e dalokat eredetileg énekelték, ismerted-e, tanulmányoztad-e?
KI: Az ismereteimet nem onnan szereztem, hogy elmerültem az életművükben, nem is gondolom, hogy a saját lemezemnél ez annyira fontos lenne. Nem lexikont akartam írni, hanem elénekelni azokat a dalokat, amelyek hatással voltak rám.
MaNcs: Az miért nem derül ki, hogy anno kik énekelték őket?
KI: Hogy érted, hogy nem derül ki?
MaNcs: Nincs a lemezre írva.
Stern Éva (Kamarás Iván menedzsere): Dehogy nincs.
MaNcs: Hová van?
(Stern Éva mutatja a borítón a neveket.)
MaNcs: Ezek a szerzők. Én azokra gondoltam, akik énekelték.
SÉ: Szinte mindegyiket az Iván.
MaNcs: Már úgy értem, eredetileg.
SÉ: Ja, az valóban nincs.
MaNcs: Ez volt a kérdés.
KI: Nem tudom, hogy minek köszönhető. A szerzőket szokták feltüntetni, az eredeti előadókat még nem láttam feldolgozáslemezen.
MaNcs: Azért kérdeztem, mert a kiadód tájékoztatása szerint az egyik célotok épp az előadók előtti tisztelgés volt. Akikről ma már a kutya sem tud, ugyanakkor egy olyan minőséget képviseltek, ami példaértékű lehet a mai könnyűzenék előtt.
KI: Az nem igaz, hogy ezek az emberek már sehol sincsenek. A Koós eléggé jelen van, a Dobosról is lehet tudni. Az a generáció, amely akkor élt, amikor ezek a slágerek születtek, valószínűleg kivülről fújja az összes nótát, és emlékszik az előadókra is. A fiatalok meg, ha tetszik nekik, talán majd meghallgatják az eredetieket.
MaNcs: Felmerült-e a Csinibaba? Úgy tűnhet sokaknak, egy újabb bőrt húztak le arról a korról.
KI: Felmerült. De mi nem olyan lemezt akartunk csinálni. Nem az volt a cél, hogy még egy bőrt lehúzzunk a hatvanas évekről, hanem hogy megmutassuk azokat a dalokat, amelyek nagyon színesek, és zeneileg is üdítőek a mai technovilágban.
MaNcs: Gondolom, a drum & bass, a fúvós és vonós hangszerelés volt hivatott ezt a másságot célozni.
KI: A régi anyagok nagyon szépen szóltak, meglepően jó a keverésük, nagyon tudtak hangszerelni akkoriban, és még sok dolog szól mellettük; a korra jellemző stílust, a finomságokat, a dzsesszes részeket, az eredeti fúvós hangszerelést, a nagyzenekart nem akartuk kihagyni. A pikantériát pedig magában hordozza a drum & bass meg a dub, és azok a zenei stílusok, amelyek a nyugatibb kultúrákban fiatalok ezreit vonzzák. Itthon nem annyira jellemzőek, bár itt is megvan az a réteg, amely élvezi ezt a fajta zenét.
MaNcs: Miután megjelent, azt kérdezték tőlem, hallottam-e a Vajdai Vili lemezét. Szerinted miért vele azonosítják?
KI: Kik?
MaNcs: Az underground kultúra fogyasztói.
KI: Maximum a Vili baráti körét tudom elképzelni, nyilván mesélte, hogy dolgozott ezen az anyagon. Nem hinném, hogy rajtuk kívül bárki így emlegetné a lemezt. Az van ráírva, hogy Kamarás Iván, Bombajó.
MaNcs: Mi volt a Vili szerepe?
KI: Zenei szervező, rendező volt. Szerkesztgette, összefogta a dolgokat.
MaNcs: Érdekelne a kiadóváltás, a megjelenést késleltető financiális gond.
SÉ: Erről engem kérdezz! Nagyon szívesen válaszolok, ami nem publikus, azt úgysem mondom el.
MaNcs: Úgy volt, hogy a BMG adja ki a lemezt. Végül miért nem?
SÉ: Teljesen prózai a válasz, egyszerűen kiadót váltottunk. Egy nagy kiadó sokféle hátránnyal jár, futószalag és egyebek; úgy gondoltuk, nem akarunk beállni a BMG negyvennyolc karácsonyi kiadványának a sorába, és elmentünk egy kisebb kiadóhoz (együtt a CrossRoads és a KO Records - a szerk.).
MaNcs: A zenészeket, a stúdiót ki fizette ki? Ki vannak fizetve?
SÉ: Ki vannak fizetve. Abszolút.
MaNcs: Ezek a kis kiadók fizették ki?
SÉ: Innentől magánterület.
MaNcs: Annak mi az oka, hogy a Vajdai Vili a Szerzői Jogvédő Hivatalban le akarta tiltatni az anyagot?
SÉ: Hívd fel a Vajdai Vilit, kérdezd meg.
MaNcs: Barátok maradtatok? Ezt tőled kell megkérdeznem.
KI: A Vilivel?
MaNcs: Igen. Megromlott a kapcsolat?
KI: Erre nem szeretnék válaszolni.
MaNcs: Hogyan tovább? Lesz a lemezből koncert?
KI: Erre most nem tudok válaszolni. Nem nagyon látom, hogy Magyarországon igény lenne élő szereplésre. Inkább a haknik működnek, elmennek ketten-hárman a diszkóba playbackkelni. Én sokszínűbbnek, komplexebbnek tartom ezt az anyagot annál, hogy ilyesmi fellépésekkel elrontsuk. Majd ha olyan körülményeket biztosítanak, és akkora lesz az érdeklődés vagy az igény.
MaNcs: Maradt még a hatvanas évekből vagy háromszáz dal. A továbbiakban is foglalkozol velük?
KI: Nem hiszem, hogy ezzel kéne foglalkoznom. Sokféle stílus érdekel, a színészetben is nagyon fontosnak tartom, hogy egyszer egy ilyen, máskor egy olyan szerepben mutathassam meg magam. Az, hogy most belemerültem, nem azt jelenti, hogy a további munkásságomban is szent hivatásom marad a hatvanas éveket képviselni. Számomra az az izgalmas, hogy csináltam egy ilyet, legközelebb pedig majd csinálok egy teljesen másmilyet. Az is ugyanannyira én leszek.
Marton László Távolodó
Bombajó-sztori
Hogy lemezt készítsen Kamarás Iván, annak a BMG Ariola Hungary volt a kezdeményezője. A kiadó hazai produkcióit menedzselő Földes Zoltán a hatvanas évekre is vevő volt, de ő közönségsikerre törekedve inkább azt a megközelítési módot pártolta, amit Lou Bega képvisel, Vajdai Viliét nem tartotta kellőképp eladhatónak. Elmondása szerint ezt még idejében, a munkálatok negyedútján jelezte, de Vajdai kitartott az elképzelései mellett. Földes végig kapcsolatban állt a Kamarás-menedzsmentet vezető Stern Évával, nem volt közöttük feszültség, amikor elváltak, s ebben az anyagiaknak egyáltalán nem tulajdonít szerepet.
Az, hogy a költségvetés időközben másfél millióról kábé négyre ugrott, inkább Kamarás és Vajdai, majd a BMG helyére lépő CrossRoads Records és Vajdai viszonyára hatott. Vajdai az Élve vagy halva című darabban jött össze Kamarással, onnan a barátságuk, s mivel nemcsak színészként, de zenészként (Korai Öröm) és DJ-ként is pörög, tiszta sor volt, hogy részt vállaljon Kamarás lemezéből. Az ő ötlete volt, hogy azokhoz az évekhez nyúljanak: megmaradt egy csomó a szülei lemezeiből, ezeken nőtt fel. A diszkóban is bejött az easy listening, meg amúgy is egy viszonylag kellemes, felszabadultabb időként maradt meg benne az az évtized. Azt gondolták, borítóval, videóval, koncerttel egységes képet alkothatnak majd.
A BMG visszalépése után Vajdai hozta a kisebb kiadókat. Hanem - mint mondja - úgy látta, hiába tájékoztatta a kiadások állásáról a menedzsmentet, a Stern Éva által kötött szerződés nem garantálta, hogy visszakaphassa, amit a nyár során - a közreműködőkkel együtt - beletett, ezért egy új szerződés reményében (a Szerzői Jogvédő Hivatalban) késleltette a megjelenést.
A CrossRoads Recordsot vezető Kovács Tamás ezt másképp látja: szerinte Vajdai napról napra egyre többet követelt - jóllehet semmilyen szerződése nem volt arról, hogy producerként vagy zenei rendezőként mekkora jogdíj illeti meg -, és próbálta kisajátítani az anyagot.
Végül csak-csak megállapodtak: hogy mennyiben, maradjon üzleti titok, nem olyan nagy kaland; a járandóságokat pedig folyamatosan, a lemezeladás bevételéből rendezik.
Hát így. Nem tanulság nélküli ez a történet, de elsősorban a "termékére" kell felhívnom a figyelmet: a Bombajó igazán jó lemez. E dalok némelyikét - Breitner János-Király Dénes: Öreg fiú dala, énekelte Breitner János; Garai Imre: Seherezádé, énekelte Putnoki Gábor; Dobos Attila-S. Nagy István: Kövek a vízparton, énekelte Dobos Attila; Havasi Vilmos-S. Nagy István: Micsoda nagyszerű dolog, énekelte Koós János - több mint rendesen megírták akkoriban: szerintem szerencsésebb nyelvterületen világsláger lehetett volna némelyikük. Kamarás Iván is kimondottan jól énekli őket, de hogy ennyire üssenek együtt, ahhoz ifj. Fogarasi László, Farkas Tamás, Zságer Balázs, ifj. Bergendy István hangszerelése és Vajdai koncepciója (+ vagy harminc közreműködő) kellett. Egy olyan album született így, amely erőlködés és hamis agyalás nélkül egyszerre hozza 1962-t és 1999-et, amelyben teljesen nyilvánvaló, hogy a vonósokba bele kell olvadnia a drum & bassnek, és hogy szkreccselni kell. Ez a lemez tisztelettel és tisztességgel bánik az emlékeinkkel, mellesleg tökre aktuális, és ami egyre ritkább a könnyűzenében: túlnyomórészt élvezetes dalokból áll. Tessék róla tudni, s ha mód van rá, megvásárolni.
m. l. t.
