A hatvanas évektől egy ideig azt lehetett hinni, hogy az ún. műfaji filmek végképp kinőtték a fekete-fehér, jó-rossz stb. ellentétpárokkal leírható konfliktusábrázolás kliséit.Hogy nem számít többé komoly (nemhogy művésznek vagy alkotónak, hanem) szakembernek, iparosnak sem az, aki még egyszer az életben azt a sztorit akarja eladni, hogy vannak a rosszfiúk, akik azért gonoszak, mert gonoszak, és vannak a jófiúk, akik meg azért jók, mert jók; utóbbiak elbánnak az előbbiekkel, aztán ellovagolnak (autóznak stb.) a naplementébe. Pedig bizonyos Ruben Fleischer most ezzel házal. Feltalálta a hollywoodi szupersztárokkal forgatott B filmet. Egy Sean Pennből, egy Ryan Goslingból is képes volt kihozni a komolyan egy percig sem vehető sablonfigurát, agyatlan vérfürdővel próbálva elkendőzni ostoba és perverz filmjének dramaturgiai hiányosságait.
A történet veleje, hogy a negyvenes évek Los Angeles-i főgengszterét (aki a politikusi-rendőri-igazságszolgáltatási garnitúrát csaknem a maga teljességében korrumpálta már) egy különleges rendőri egység fékezi meg, tökéletesen törvénytelen, ámde a főgonosz ellenében egyedül hatékony eszközökkel. A kéjjel, szuperközeliben bemutatott, sőt jobbára le is lassított kivégzések és öldöklések a maguk primitív és színpadias hiteltelenségében voltaképpen nevetségesek volnának, ha nem sugározna a film minden egyes kockájából az erőszak imádata, a törvényfelettiség (alibiből előadott humanista lózungokkal és giccses, érzelgős jelenetekkel ellensúlyozni hasztalanul próbált) csodálata.
Forgalmazza az InterCom
