"Szó sincs revánsról", "1996 június 19-én becsapták az embereket, mert azt mondták nekik, hogy egy 18 ezer négyzetméteres színházat fognak felépíteni, amelynek végösszege 1998-as áron 10,7 milliárd forint lesz" - indokolta Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára az Erzsébet téri építkezés leállítását múlt héten, a tévé Mélypont vagy valami hasonló című adásában. A kétórás tévés vitaműsor különleges volt a maga nemében mint az első és mindmáig utolsó alkalom, amellyel a kurta sajtóközleményen kívül a kormány képviselője megnyilatkozott az ügyben.
Bár a döntés villámcsapásként ért mindenkit, már hetekkel ezelőtt érezni lehetett, hogy az egyre lendületesebb Orbán-kabinet a Nemzetivel kapcsolatban is valami nagy dobásra készül. Várhegyi Attila egy szolnoki látogatása alkalmával, már október elején azt mondta, hogy nyolc éve dolgozik a közigazgatásban, de ilyen rosszul előkészített beruházást még nem látott. Meg azt is, hogy a Színház című folyóirat adománygyűjtési akciója az Erzsébet téri tervek megvalósítására "az ügyet politikai síkra kívánja terelni, hiszen egy hely kijelölése és a költségek meghatározása nem színházi szakmai kérdés". Világos beszéd.
I. felvonás
Augusztus végén még úgy tűnt, az Orbán-kormány támogatja az Erzsébet téren elkezdett beruházást. Várhegyiék olyan javaslatot készítettek a kormánynak, hogy a költségeket lefaragva, az eredeti tervek szerint fejezzék be az építkezést, s az államtitkár arról tárgyalt Fiala István kormánybiztossal meg Bálint András kinevezett színházdirektorral, hogy a beruházásban hol lehetne pénzt megtakarítani. Az eredeti tervek ugyanis kicsinyég megváltoztak. Két és fél évvel ezelőtt a Horn-kormány még egy szolidabban berendezett drámai színház építéséről döntött, ám időközben új igények merültek fel - a legmodernebb színháztechnikai felszerelések, stúdiószínház -, és a tervek folyamatosan bővültek. Az eredetileg tervezett 18 ezer négyzetméteres belső terület (Bán Ferenc szakmailag egyöntetűen zseniálisnak tartott győztes tervével) 28 ezerre nőtt, s a kezdeti költségek 1998-as áron számolva 10,7-ről 17,6 milliárdra emelkedtek. Ezért felmerült, hogy a stúdiószínházat esetleg nem szerelik majd fel teljesen, vagy hogy egyelőre nem költöztetik el a buszpályaudvart. Tény, hogy a színháztechnikai költségek irreálisan elszaladtak, s az alapozási munkák is jóval többe kerültek, mint tervezték. A (kis)polgári politikusok ezzel szemben a színészeknek betervezett szaunát emlegették mint felháborító és jelentős költségnövelő tényezőt (félmillió forint).
A másik előterjesztés konkrét költségkeretet, pontosan 10,7 milliárd forintot szabott meg színházépítésre, itt lehetőségként már az is felmerült, hogy másik helyszínen építenek fel egy másik, ám ugyancsak 18 ezer négyzetméteres színházat.
II. felvonás
A kormány, költségmegtakarítás címén, mindenki meglepetésére az utóbbi mellett döntött. Horn Gyula és Magyar Bálint akkori miniszter teljesen fölöslegesen rakta le az épület alapkövét, kétmilliárd forintnyi betont teljesen fölöslegesen dolgoztak bele az Erzsébet tér mélyébe.
Hogy miért nem tetszik a kormánynak az Erzsébet téri helyszín, igazán senki sem tudja. A tévés vitában a kormányoldalon mindenesetre egy Zelnik József nevű, jelentős kulturális tényező (a Magyar Kulturális Szövetség nevű virtuális szervezet elnöke, jelenleg éppen kormányszakértő) elmondta, hogy véletlenül cseppent a Nemzeti Színház ügyébe. Egyszer az Erzsébet téren járt, és alaposan megrökönyödött, amikor észrevette az alapozás mintázatából, hogy a leendő Nemzetit "befordították a Hősök tere felé, a legszebb sugárutunknak farral néz az épület". "Hát ezt nevezzük kutyaól elhelyezésnek, nem akarom bántani az építészt." Zelnik Józsefről megtudhattuk, hogy egy művészeti egyetemen tanítja egy világhírű szerző világhírű térszemléletkönyvét (kérdés, hogy a térszemlélet vonatkozik-e az Erzsébet térre is). A szerző nevére ugyan rosszul emlékezett - Schneller István, Budapest főépítésze javította ki -, ám elhozta magával Mányoky Lászlót, a kormány másik építész szakértőjét, akiről pedig azt tudhattuk meg, hogy életében 24 magyar színházépületet újított fel, és úgyszintén nem tetszik neki az Erzsébet téri helyszín.
"Minden ellenkező híreszteléssel szemben én egyáltalán nem vagyok beképzelt. Vannak sokkal kulturáltabb emberek. Viszont vannak olyan dolgok, amikhez én értek" - szögezte le Mányoky László építész, majd elmondta, miként jutott arra a becslésre, hogy az Erzsébet téri variáció nem 15,2 milliárdba, de nem is 17,6 milliárdba, hanem egyenesen 28 milliárd forintba kerül.
"A Nemzeti Színház pályázatának az eredményét a Várszínházban hirdették ki, és a kollégák sorra-rendre becsengettek, hogy öreg, nem jössz, megyünk. Mentem. Ott kaptam brosúrákat, szép nyomtatott brosúrákat, amelyeken számadatok vannak. Ezeket a számadatokat kellett csak egy számmal beszorozni" - emlékezett.
Mányoky kormányszakértő egyébként nem haragszik Bán Ferencre, az Erzsébet térre kiírt pályázat nyertesére. Beszélt Makovecz Imrével, aki hozzá hasonlóan a Kossuth-díjas Bánt látná szívesen a másik Nemzeti építésénél is. Igaz, más források arról beszélnek, hogy az új kormány más szellemiségű építészekkel terveztetné meg az új helyszínen az új Nemzeti Színházat. Itt jön be a nemzeti hevület: a MIÉP-től a Fidesz Demagóg Frakciójáig többen a nemzeti kultúrharc, a globalista-kozmopolita métely ellen vívnak magánküzdelmeket a makoveczista építészetért.
Karsai Károly (Fidesz) V. kerületi polgármester a Levegő Munkacsoporthoz hasonlóan inkább környezetvédelmi okokból neheztel az Erzsébet téri helyszínre. Úgy véli, hogy "be van csapva az önkormányzat", mert az általuk kiadott építési engedély 5 ezer négyzetméteres alapterületre szól, ezzel szemben az alapok 5 ezer 115 négyzetméteresre épültek meg. Szerinte a Belvárosnak minden négyzetcentiméternyi zöldterületre szüksége van, és megengedhetetlen, hogy a zsúfoltságot tovább növeljék ilyen szabálytalanságokkal.
Sylvester Ádám, a Budapesti Építész Kamara elnöke csak annyit mondott, hogy a Nemzeti Színház épülettervére beérkezett pályázatok közül teljesen egyértelmű volt, hogy Bán Ferencé a legjobb. Ezt a többi hetven pályázó sem vonta kétségbe. A magyar építészek pedig még soha nem mozdultak meg ekkora számban, mint a Nemzeti esetében, pedig egy-egy ilyen terv elkészítése sok időt és legalább másfél millió forintot igényel. Az építészkamara elnöke úgy véli, hogy a hetvenegy pályázat egyértelműen mutatja: az építészek elfogadták az Erzsébet téri helyszínt.
III. felvonás
Jelenleg igencsak úgy tűnik, hogy az új, városligeti helyszínen felépítendő színház semmivel sem lesz olcsóbb az eredeti beruházásnál. A tévés vitaműsorban Várhegyi Attila nem is cáfolta azokat a számokat, amelyek szerint egy másik helyszínen a becsült költségek gyakorlatilag ugyanakkorák lesznek, mint az Erzsébet téren lettek volna: 15,2 milliárd forint. Tett ugyan néhány erőtlen kísérletet arra, hogy a kormány által színházépítésre kiszabott 10,7 milliárdos összeg forogjon a beszélgetés alatt - ami ugye jóval kevesebb, mint a 15,2 milliárd -, ám valószínűleg hamar belátta, hogy nem lakossági fórumon van, ez a fordulat a stúdióban szorongó színházrendezők, építészek, kormánybiztosok előtt nem jön be, és nem tudja elhallgatni a járulékos költségeket, amelyek a becslés szerint kereken 4,5 milliárd forintot tesznek ki. Az Erzsébet téri beton költségein kívül a buszpályaudvar elköltöztetése félmilliárdba, az Erzsébet tér rehabilitációja pedig további 2 milliárdba kerül majd.
Nem tudni, melyik betonfejnek az agyából pattant ki az ötlet, hogy ha már nem épül fel a Nemzeti az Erzsébet téren, akkor legalább épüljön a helyén mélygarázs 3,5 milliárd forintért. Az elképzelés mindenesetre még a sokat megélt polgárokat is megijesztette.
Demszky Gábor azonban azt nyilatkozta, hogy hallani sem akar arról, hogy a főváros legértékesebb telkén garázs épüljön; a szomszédban, a Városháza Károly körúti felére egyébként is 850 férőhelyes, fölül parkosított mélygarázst terveztek. A főpolgármester különben nehezményezi, hogy a kormány a fővárosi közgyűlés megkerülésével foglalt állást az építkezés leállításáról; és tényleg. Az amúgy teljesen forgalomképes Erzsébet téri építési telket ugyanis ingyen adta oda az államnak, kizárólag színházépítés céljára. Az ajándékozási szerződésben az szerepel, hogy ha valamilyen ok miatt mégsem épülne meg a színház, akkor a teret eredeti állapotában kell visszaadni a fővárosnak. A városligeti, pontosabban a Felvonulási téren lévő helyszín szintén a főváros tulajdonában van, ám Demszky egyáltalán nem óhajt tárgyalni erről az ingatlanról. Igaz, a kormány bekeményíthet, és a "közérdekre" hivatkozva (valamint kártalanítva a fővárost) elvileg kisajátíthatja a Felvonulási teret, ahogy Balsai exminiszter beígérte, és akkor Demszky majd jól bírósághoz fordulhat - de ez inkább csak elméleti lehetőség. (A kisajátításról lásd keretes anyagunkat.) Az SZDSZ-es zuglói polgármester már most jelezte: nem enged semmiféle építkezést a zöldövezetbe sorolt területen. A II. kerület enyhén túllihegő fideszes polgármestere pedig felajánlotta a Margit körúti Ganz-telepet a kormánynak (ideális színházi miliő: balról az indusztriális környezet, jobbról a Margit körút szmogja), ám ők mindenképpen kitartanak a Felvonulási tér mellett. Állítólag a Nemzeti ügyét felkaroló Gobbi Hilda is a Felvonulási térre képzelte a színházat.
A kormány minden bizonnyal le fogja nyomni a városligeti helyszínre építési engedélyt kiadó zuglói önkormányzatot is, de az valószínű, hogy hosszú évekbe telik még, amíg módosítják az érvényben lévő rendezési terveket, az ügy végigfut a bíróságokon, és elkezdődhet az építkezés a Felvonulási téren.
Kovács Róbert
(közreműködött: Seres László)
Magyar Bálint volt kulturális miniszter, az SZDSZ elnöke
MaNcs: Orbán Viktor A Hét műsorában szocialista nagyberuházásnak nevezte az Erzsébet téri Nemzetit. Nem racionális dolog megspórolni húszmilliárdot a költségvetésnek?
Magyar Bálint: Tudatos félreértésnek tartom Orbán Viktor kijelentését. A kormány tartalmi politizálás helyett PR-politikát folytat. Ilyen alapon az 1847-ben befejezett Nemzeti Múzeum is szocialista nagyberuházás. Ha a nemzet nem tesz erőfeszítést egy-egy ilyen intézmény létrehozására, akkor az a szokásos éves költségvetési keretből nem kigazdálkodható. Az történt, hogy az 1996-os kormányhatározathoz képest a szakma egy igényesebb, a 21. század igényeinek megfelelő Nemzeti Színházat akart létrehozni, nem pedig egy olyat, amiből a fővárosban amúgy is egy tucat van. 1998-as áron számolva egy 17,2 milliárd forintos beruházásról van szó, 28 ezer négyzetméteren, beleértve az Erzsébet téri buszpályaudvar kitelepítését is - ezt az összeget azonban 15,2 milliárd körülire lehetett volna leszorítani. Most a kormánynak ugyanannyit kell költenie az új Nemzeti felépítésére, mint ha a régit befejezné.
MaNcs: A kormány szerint ki lehet ezt hozni az eredeti, 10,7 milliárdos árból is.
MB: Ez így értelmetlen felvetés. Lehet 10 milliárdért is színházat építeni, csak az nem olyan lesz.
MaNcs: De van erre 18 milliárdja az országnak? Kell egyáltalán új Nemzeti?
MB: A Nemzeti felépítése 160 év óta morális adóssága az országnak. Más kérdés, hogy ezalatt háromféle Nemzeti-koncepció váltotta egymást a történelemben. A magyar színjátszás nem tud megújulni, ha nincs egy, a 21. század igényeinek megfelelő épület és színháztechnika. Ami a pénzügyi részét illeti: lehet azt mondani, hogy sok ez a pénz, de akkor meg kell nézni, mire akarunk költeni. Akkor nem sok, ha miniszterelnöki hivatalt akarnak a Várba építeni, vagy ha Nemeskürty tanár úr kezébe 20-25 milliárdot akarnak nyomni. Ha a felsőoktatásban eltörlik a tandíjat, és ezáltal a rosszul tanuló, ám gazdag gyerekek tanulási díjait is száz százalékig az adófizetők pénzéből fizetik, vagy ha alanyi jogúvá teszik a családi pótlékot, akkor inkább a Nemzetit kéne felépíteni belőle. A pénz relatív dolog - célok között kell választani.
MaNcs: A kormány azt mondja, spórolni akar, viszont Budapesttől vonja el a vidékfejlesztési pénzeket.
MB: Igen, de akkor felmerül a kérdés, miért kampányoltak hónapokon át Latorcai János mellett, aki a metróépítés felgyorsítását ígérte, nem pedig a leállítását. Cinikus játék ez. A fővárosi polgárokat büntetik, amiért az önkormányzati választáson nem a jelenlegi kormánypártokra szavaztak. Jellemző az építkezés leállítására, hogy a pénzügyminiszter a tervek, illetve a tényleges költségek nem ismeretében nyilatkozik, és mond téves adatokat a beruházásról.
MaNcs: Úgy tudom, Várhegyi Attila konzultált önnel a döntés előtt.
MB: Igen, kétszer is beszéltünk. De a minisztériumnak semmilyen súlya nincs ebben a kormányban, amely az egyszemélyi döntési mechanizmusok alapján működik. Orbán Viktor személyesen dönt el lényegében mindent, szakmai adatok és információk figyelembevétele nélkül.
MaNcs: Az Erzsébet téri helyszínt a Levegő Munkacsoport is bírálta, mondván, hogy a centrum még inkább odavonzza az autókat.
MB: Színházba este mennek az emberek, és egy 700 fős színház közönsége a belváros egyébkénti forgalmához képest elenyésző, nem tétel. Ha valaki döntést hoz, mindig lesznek ellenzői. Nem tudom, mit szól majd a Levegő Munkacsoport, amikor ki kell majd vágni a Városliget fáinak egy részét azért, hogy a Nemzeti Színházat oda lehessen építeni.
MaNcs: Tulajdonképpen a mostani Nemzeti társulatának készült volna-e a színház, vagy az új színház szervezett volna magának új társulatot?
MB: Ez utóbbi koncepcióról lett volna szó. Az örökös tagok természetesen megmaradtak volna örökös tagoknak, de amúgy a szakma széles körben támogatta az új elképzelést.
Figyelem, figyelem!
MaNcs-pályázat
a Nemzeti Gödörre!
Kedves olvasóink! Ha önök is olyan tanácstalanul állnak az Erzsébet téri Orbán-gödör szélén, mint mi, akkor már sokan vagyunk. Mit lehet ebből kihozni? - gondolják nyilván megannyian, és aggodalmuk előbb-utóbb biztosan teret ad kreativitásuknak is. A MaNcs mindig is a kreatív emberek lapja volt, ezért
pályázatot
hirdetünk az Erzsébet téri Nemzeti Gödör méltó, nemzeti célú hasznosítására. Írják meg nekünk: mi a túrót kezdhetünk Ká-Európa legdrágább mélygarázsával? A gödröt csak mélygarázsnak használni nyilvánvaló tékozlás lenne, márpedig a tékozlás nem polgári erény. Mi gondoltunk már acidparty-diszkóra, esetleg központi kriptára, híres halott magyarokkal, netán nemzeti akváriumra, a Duna tévé éjjeli felvételeire vagy rezgésbiztos MDF-piacra, de egyik sem az igazi. Segítsenek nekünk, javasoljanak valami jót!
A legszellemesebb három beküldő - mi mást - MaNcs-előfizetést kap.
Címünk: MaNcs, 1399 Bp., Pf. 701/415.
Határidő: 1998. november 25.
Kisajátítás?
Balsai István MDF-frakcióvezető a parlamentben múlt héten annyira belelovalta magát az elképzelt új városligeti helyszínbe, hogy még a "kisajátítás" lehetőségét is bedobta, mintegy közérzetjavító intézkedésként, nyilván. Kérdés, van-e joga a kormánynak kisajátítani egy neki tetsző telket egy neki tetsző célra, mint tette a boldog emlékű SZK(b)P annyi sikeres éven át. Nehéz-Posony István ügyvéd a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy a kormány "saját hatáskörébe" vonhatja a kisajátítási eljárást, mégpedig a "közérdekre való hivatkozással" és persze teljes kártérítéssel (ld. még jogállam), forgalmi értéken. (A Városliget a főváros tulajdona, de az építési engedélyt az SZDSZ-es vezetésű zuglói önkormányzatnak kell kiadnia.)
A kisajátítás intézményét a polgári törvénykönyv (Ptk.) 177. §-a szabályozza: "Ingatlant kivételesen, közérdekből - a törvényben megállapított esetekben, módon és célokra - lehet kisajátítani. A kisajátított ingatlanért teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás jár." Itt ugye két kulcselem tűnik fel joggal a jogban járatlan olvasónak: a kivételesen és a közérdek. A Ptk. magyarázata szerint kivételesen = "ha az ingatlan tulajdonjogát adásvétellel nem lehet megszerezni. Márpedig megszerezni csak közérdekből lehet. Hogy a közérdek micsoda, érdekes filozófiai kérdés, például a Mindent vagy semmitben milyen jókat lehetne találgatni, kisajátítás háromezerért, tessék, Lajos máris megnyerte a grillsütőt. A Ptk.-magyarázat azonban teljesen egyértelmű: "nem elegendő a közérdekűség megállapításához, hogy a kisajátítás állami szerv részére történik", meg kell felelnie a 15 célnak (köztük: város- és községrendezés; lakóházépítés; bányászat; honvédelem; közlekedés; régészeti emlékek feltárása; műemlékvédelem; védőfásítás). Könnyen belátható, hogy az esetünkben fennforgó kulturális cél, egy új színház felépítése, nem szerepel az állam által ideológiailag felhasználható "közérdekű" célok között. Erről ennyit.
