Negyvenhét év alatt úgy tíz labdarúgó-mérkőzést láttam, és csak az elsőre emlékszem. 1974-ben, kilencévesen apám kivitt az FTC-ZTE-meccsre, a Népstadionba. Ő se tudta, hogy "történelmi" mérkőzést nézünk meg délután, fél ház előtt, Albert Flórián utolsó bajnoki meccsét. Tartalékként állt be a második félidőben, már kettő-null volt a Fradinak, és látni lehetett, hogy ha reggelig játszanának, akkor se rúgna gólt a Zalaegerszeg. Albert viszont lőtt egyet a vége felé, bár apám (aki az 1950-es évek elején a Komáromi Lokomotívban védett) biztosra vélte, hogy Déri, a zalaegerszegi kapus szándékosan nem mozdult a labdára. Nem tudom, hogy a cseppet sem jóindulatú feltételezésben mekkora szerepet játszott, hogy nálunk otthon Puskás és Kocsis, de leginkább a szintén komáromi Czibor jelentette a nagybetűs focit, a "csípőre tett kezű" Albert mellettük csak labdaszedőnek számított.
Ugyanilyen igazságtalanság az Albert Flórián című film is. A tavaly elhunyt futballzseni emlékét Visontai Attila próbálta megörökíteni, de mivel Almási Tamás ugyanilyen zsánerű Puskás Hungary című filmjét 2009-ben vetítették a mozik, szegény Flórinak - előttem - újra az Aranycsapat klasszisával kellett szembenéznie.
Bár a Puskás Hungary sem hibátlan, de kétségtelenül precíz, átgondolt, kíváncsi és igényes munka, melyből mindenki számára világossá válik, ki volt és főleg milyen körülmények között és hogyan lehetett Puskás a magyar labdarúgás legnagyobb csillaga. Visontai filmje épp az ellenkezője: minden összekeveredik, a stáb felkeresett egy rakás hozzátartozót, ismerőst és sporttársat, de amit ez a sokaság elmond, három mondatban összefoglalható. Flóri nagyon nehéz körülmények között élt gyerek- és ifjúkorában. Flórit istenadta tehetsége világsztárrá emelte. Flóri nagyon szerény és humoros ember volt.
Valójában semmit sem tudunk meg Albert Flóriánról - de ez nem a megszólalók hibája, hanem a film készítőié. Ugyanis eszükbe sem jutott, hogy megfejtsék a "Császár titkát", vagy elhelyezzék abban a szerencsétlen korban, amelyben sziporkázott, később pedig vegetált, gondosan kerültek bármi olyan megszólalást, ami konfrontációt sejtet. Varga Zoltán neve egyszer hangzik el a filmben, Novák Dezsőé egyszer sem - és persze arról sem tudunk semmit (vö. Farkas Mihály Puskás iránti "szerelmével"), hogy a pártvezetés hogyan segítette/hátráltatta az egyetlen magyar aranylabdás karrierjét.
De talán mindennél többet elmond, hogy addig, míg Almási filmjében olyan sztárok bizonygatják Puskás zsenijét, mint Pelé, Beckenbauer vagy Di Stefano, itt főleg sportkocsmában nótázgató öregfiúk vagy olyan, mára szinte teljesen elfeledett zöld-fehér csillagok, mint Szőke, Branikovits, Juhász, Eipel és persze Kű Lajos. De mindenekelőtt Mészöly Kálmán (Vasas), aki több időt kapott, mint a számos Fradi-veterán együttvéve.
Ám nemcsak a mondanivalót illetően ócska közhelyparádé az Albert Flórián. Amikor például a gyerekkort idézik, fekete-fehér bevágást láthatunk egy mai iskolai tanteremről. Ez már önmagában ciki, s önmagában is áll, efféle inzert többet elő sem fordul a filmben. Ám ennél is röhejesebb, ahogy a megszólalókat bemutatják: mondat közben kimerevedik a kép, a narrátor pedig drámai hangon például ilyet szól, "Koltai Róbert színész, iskolatárs". Az interjúalany pedig befejezi a mondatát és többet nem látjuk. Néha felbukkan a szerkesztő-riporter, Kristóf Péter is, bár a kérdéseit kivágták.
Azt hiszem, ha pár futballrajongót megkérnénk, hogy mobiltelefonnal állítson méltó emléket, a végeredmény tisztességesebb produkció lenne. Ráadásul senkinek nem jutott volna az eszébe Tőkés Lászlót megkeresni, hogy az kijelenthesse: "Albert Flórián sokat tett az erdélyi magyarságért".
Forgalmazza a Mozinet
