Magyar Narancs: Nick Cave forgatókönyvíróként nehéz eset volt?
John Hillcoat: Hogyne. És persze egyáltalán nem. Az ajánlat forgatókönyvét Nick teljes egészében maga írta, ezúttal azonban egy meglévő könyvet adaptált, és ez új volt neki, ahogy a filmkészítés természete is, az viszont egyáltalán nem volt ínyére: megszokta, hogy a maga ura, ez viszont egy elég problémás film volt, már ami a megvalósítást illeti. A hajunkat téptük idegességünkben, mire elkezdhettünk végre forgatni.
MN: Mi okozta a hajtépést?
JH: Az a nem elhanyagolható körülmény, hogy nem találtunk egyetlen olyan amerikai befektetőt sem, aki ne ijedt volna be a filmtől. Tudja, nem volt új ez nekem, végigjátszottam én ezt már Ausztráliában Az ajánlattal. Eleinte senki, de tényleg senki nem akart szóba állni velünk.
MN: Az erőszak verte ki a biztosítékot?
Nick Cave, John Hillcoat
JH: Alig hiszem. Az erőszak velejárója a műfajnak. Ha megnézi a klasszikus gengszterfilmeket, egyiket-másikat egészen biztosan erőszakosabbnak fogja találni a miénknél. Mitévők legyünk, ha egyszer a gengszterek ilyenek! A visszautasításnak más okai voltak. Lettek volna Hollywoodban, akik megfinanszírozták volna a filmet, ha valamelyik nagyvárosba helyezem a történetet. Hogy miért? Mert ez az elfogadott klisé él az emberekben. Egy újabb Capone-sztorira viszonylag könnyen összejött volna a pénz. Csakhogy engem nem érdekelt a szesztilalomnak ez az ezerszer látott vetülete, tele nagyvárosi fiúkkal; engem az érdekelt, mi folyik a városhatáron kívül, a kertek alatt. Kezdetben ugyan még volt némi sansz, hogy beszáll egy nagy stúdió: 33 millió dollárt adtak volna, de meggondolták magukat. Végül 22 millióból hoztuk össze.
MN: Sokáig a regény címét (The Wettest County in the World) viselte a film is. Igaz, hogy azért keresztelték át Lawlessre, mert túlontúl pornós hangzása volt?
JH: Tartottunk tőle, hogy az emberek vagy valami pornófilmre asszociálnak (a Wettest County kiejtésileg nagyon közel esik a valóban szalonképtelen wettest cunthoz - a szerk.), de ha mégsem, akkor is kérdéses, hogy átjön-e a szesztilalomra vonatkozó jelentés. Sokan alighanem szó szerint vették volna a címet, és ez bizony baj lett volna, mert a film még csak véletlenül sem egy esőzésekkel sújtott megyéről, hanem egy alkoholban gazdag, a szesztilalom idején prosperáló helységről szól.
MN: Most, hogy Nick Cave több forgatókönyvét is megfilmesítette, a regényeivel nem tervez valamit?
JH: Nick második regényének születésében nagyon is benne van a kezem, a Bunny Munro halála ugyanis forgatókönyvnek készült, úgy volt, hogy én rendezem, de a szokásos pénzügyi huzavonák miatt nem lett film belőle. Amikor bedőlt, én nekikezdtem Az útnak, Nick meg a forgatókönyv átdolgozásának. Amikor a regénnyel elkészült, megint nekigyürkőztünk, ezúttal egy tévésorozatban gondolkodtunk, de az angol tévécsatornák berezeltek, így megint parkolópályára került a projekt.
MN: Az ajánlatot, mint nyilatkozta, Cormac McCarthy híresen brutális regénye, a Véres délkörök ihlette. Magát a McCarthy-regényt nem akarta filmre vinni?
JH: Dehogyisnem! Beszéltem is róla Cormackel, de ennyiben is maradt a dolog. A Véres délkörök olyan, mintha Joseph Conrad az amerikai vadnyugatról írta volna meg A sötétség mélyént. De ő Afrikáról írta meg, amit aztán Coppola írt át Vietnamra. Neki még összejött a dolog, de gondolja, hogy ebben a mai klímában, ami a filmipart jellemzi, bárki is pénzt áldozna A sötétség mélyén vadnyugati variációjára? Ugyan már! A hetvenes években, akkor igen, akkor még adtak volna rá pénzt, meg lehetett volna csinálni. (McCarthy regénye 1985-ben jelent meg - a szerk.) Egyike lehetett volna a korszak meghatározó filmjeinek.
MN: Rendezőként kit látott volna szívesen a hetvenes évek új-hollywoodi süvölvényei közül?
JH: Micsoda film lett volna Scorsesével! Vagy Coppolával! És nem csak velük. Rajtuk kívül is akadt volna ígéretes pályázó, nem is egy. De minél közelebb jutunk a mához, annál nehezebb alkalmasnak találni bárkit is.
MN: Mégis, kit?
JH: De mi van, ha valaki mégis megcsinálja, én meg valaki mást mondtam?!
MN: Beérjük egy névvel.
JH: Oké, mondok egyet. Azt azért nagyon megnézném, mit csinálna Haneke a Véres délkörökből. Azt, hogy Az út elkészülhetett, mégiscsak az tette lehetővé, hogy valahol a történet mélyén minden reménytelenség ellenére mégis ott munkált a remény. Na, ilyesmi nem munkál a Véres délkörökben; ott csak az emberben lakozó ördög munkál. És erre nem szívesen áldoz senki. Pedig közönség lenne rá.
A Fékezhetetlen kritikája itt olvasható.
