Film

Három óriásplakát Ebbing határában

  • - kg -
  • 2018. február 25.

Film

Brit tudósok kimutatták, hogy a két szónál hosszabb filmcímek csak elbizonytalanítják a nézőt és hizlalják az alkotói egót, szóval ez egy win-win szitu, amivel Martin McDonagh, a pesti és budai színházak sztárja (meg a Broadway és a West End fenegyereke) nem is rest élni. Az angol eredetibe még egy „Missouri”-t is becsempészett, ami olyan, mintha a Coen testvérek a Fargo, North Dakota címet adták volna híres filmjüknek. McDonagh vonzódása az efféle kiművelt túlzásokhoz díjátadókszerte közismert, a keleti parton és a nyugati parton is nagyra tartják az ilyesmit. Ám McDonagh nem az üres ebbingezés embere, a címben sem szimbólumokkal, hanem valós plakátokkal dobálózik, Frances McDormand mint gyászoló anya ezekre íratja fel fájdalmához méltó hatalmas betűkkel a helyi seriffnek címzett üzenetét: tenne-e már valamit lánya gyilkosának a kézre kerítéséért. Maga McDonagh igazi luxusdrámát kerített Ebbing hatá­rába: a mély emberi gyász (McDormand), a mély, délvidéki seriffkedés (Woody Harrelson), és a mély emberi parasztság (Sam Rockwell) versenyszámában csakis a legjobbakat indítja, és egy-két jelenetre is olyan arcokat hívott, akiknek minden ránca díjra érdemes. Szépen összeállt a csapat, most már „csak” működtetni kell a tragikomédia McDonagh által oly jól ismert, filmen, színpadon kikísérletezett, vérből, verítékből, könnyből és a tarantinói daloskönyv fuck felhozatalából kikevert egyvelegét, a ponyvavékony fordulatok és mély emberi dolgok (lásd fentebb) e szórakoztató keverékét.

A Fórum Hungary bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.