Az valóban dicséretes tett, ha egy rendező mindenféle állami támogatás nélkül, függetlenként rakja össze a filmjét, csakhogy régóta tudjuk, hogy nem a fecskék csinálják a nyarat; egy-egy ilyen akció még nem hoz magával automatikusan jó mozit. Így van ez most is, a Parázs a szívnek hiába indul ígéretesen, jó zenével és kedves dialógusokkal, ha kábé negyedóra múlva kiderül, hogy a hazai romantikus vígjátékok legismertebb hibáit megint sikerült elkövetni.
Ha túltennénk magunkat a vékonyka cselekményen (a kezdő színész beleszeret a fiatal doktornőbe, de az életben semmi sem megy egyszerűen, főleg akkor nem, ha az ifjú Rómeó érzelmileg labilis, és alkoholizálni/füvezni/próbákról ellógni is szeret), még találhatunk is szerethető pillanatokat. Ám az alkotók valamiért kötelezőnek érezték, hogy telepakolják a filmet tökéletesen inkonzisztens, látomásos jelenetekkel, amelyekből csupán annyi derül ki, hogy a jellemfejlődés valahogy kimaradt ebből az egész hacacáréból. Aki például holmi motivációkra vágyik, s szeretné megérteni, hogy a korábban fád doktornő miért rohan semmi perc alatt hősünk karjába, hát, nagy gondban lesz.
Vannak persze kellemes meglepetések is, Szabó Erikának kifejezetten jól áll a vászon, Bezerédi Zoltánt újfent jó nézni az apáskodó, keménykedő színházigazgató szerepében, csak hát ezek parányi részsikerek, és nem fedik el a megmagyarázhatatlanul sok érthetetlen, furcsa víziókkal teli jelenetet, a komolyabb témák – így a párkapcsolaton belüli erőszak – kezelése pedig félúton megreked.
Forgalmazza a CameoFilm
